Bejelentették, mikor választunk polgármestert


Június 5-én rendezik az önkormányzati választásokat Romániában – erről szerdai ülésén fogadott el határozatot a bukaresti kormány. Romániában négyévente, a parlamenti voksolás előtt néhány hónappal döntenek a választópolgárok az ország 45 ezer önkormányzati tisztségének sorsáról. Ekkor választják meg az ország csaknem 3200 községének és városának polgármesterét, helyi tanácsosait, valamint a 41 megyei önkormányzat tanácsosait. A tavalyi törvénymódosítás szerint a megyei tanácsok élére már nem közvetlenül a szavazópolgárok választanak vezetőt, hanem a képviselőtestület utólag választ saját elnököt.

Az utóbbi hetekben a jobboldali pártok a tavaly még konszenzussal elfogadott helyhatósági választási törvény módosítását sürgették, arra hivatkozva, hogy – a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezető – novemberi tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester-választást követeltek. Az idő rövidsége miatt a törvényt legfeljebb sürgősségi kormányrendelettel, vagy úgynevezett kormányzati felelősségvállalással lehetett volna módosítani, mivel azonban erről a szociáldemokraták és volt koalíciós partnereik ellenkezése miatt nem alakult ki egyetértés, a Dacian Ciolos vezette szakértői kabinet közölte, hogy nem fog a politikai csatában szerepet vállalni, és a hatályos törvény szerint egyfordulós polgármester-választást szervez. Június 5-én szavazatát mindenki csak az állandó lakhelyén adhatja le, vagy ott, ahol legalább másfél hónapja – ideiglenes lakcímbejelentése alapján – kérte felvételét a választói névjegyzékbe. Az önkormányzati választások alkalmával nem lesznek szavazóközpontok külföldön, voksolhatnak viszont és jelöltethetik is magukat a Romániában lakó európai uniós állampolgárok. A szerdán elfogadott kormányhatározat március 22-én lép életbe: azért csak ekkor, mert ehhez a dátumhoz igazítják a választások megszervezésének menetrendjét. A helyhatósági választáson részt vevő politikai pártok, pártszövetségek, valamint kisebbségi szervezetek a központi választási bizottság megalakulásától számított tíz napon belül – várhatóan április 9-ig – regisztrálhatják választási jelüket. A jelöléseket április 26-ig lehet iktatni, a választási kampány pedig május 6-án kezdődik és egy hónapig tart. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk