Jóváhagyták az amerikai légi utántöltő repülőgépek romániai állomásoztatását Nicușor Dan román elnök érkezik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójára Brüsszelben 2026. január 22-én. Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys. MTI – Amerikai légi utántöltő repülőgépek és egyéb hadi felszerelések ideiglenes romániai állomásoztatását hagyta jóvá szerdai ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) – jelentette be Nicușor Dan államfő. A nemzetbiztonsági testület monitorozó berendezések és – a dél-romániai Deveselun található amerikai ballisztikusrakéta-elhárító rendszer működésével kapcsolatos – műholdas kommunikációs berendezések befogadásához is hozzájárult. Nicușor Dan hangsúlyozta: kizárólag defenzív, fegyverzet nélküli, úgynevezett „non-kinetikus” hadi felszerelésekről van szó. Az amerikai haderő romániai jelenlétének ideiglenes bővítését, amelyre a két ország közötti stratégiai partnerség alapján kerül sor, a parlamentnek is jóvá kell hagynia – tette hozzá a román államfő. „Olyan hadi felszerelésekről van szó, amelyek növelik Románia biztonságát. Biztosíthatom tehát a románokat, hogy nincs okuk aggodalomra, országuk biztonságban van, sőt erősödik biztonsága„ – mondta Nicușor Dan azok megnyugtatása érdekében, akik szerint Románia is célponttá válhat az iráni hadsereg számára az amerikai katonai jelenlét növelése miatt. Az elnök szerint Románia számára a legfontosabb a Közel-Keleten tartózkodó állampolgárainak biztonságba helyezése. A külügyminisztérium arról tájékoztatta a védelmi tanácsot, hogy eddig 5700 román állampolgár tért haza a veszélyeztetett térségből, közülük 3700 kimenekítéséhez nyújtottak segítséget a román hatóságok. A nemzetbiztonsági testület az iráni konfliktus Romániát érintő gazdasági következményeit, a kőolaj világpiaci árának emelkedése nyomán kialakuló lehetséges forgatókönyveket is elemezte, áttekintve az állami beavatkozás lehetséges módozatait – számolt be azállamfő. Szerda este a kétkamarás parlament együttes ülése szavazattöbbséggel, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott, magát szuverenistaként meghatározó ellenzék tiltakozása közepette erősítette meg a CSAT döntését. George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke azt kifogásolta, hogy a parlament védelmi bizottsága titkosította a döntés alapjául szolgáló dokumentumot, és szerinte fennáll a kockázata annak, hogy az országot egy olyan háborúba sodorják bele, amely nem Románia háborúja. A parlament 272 szavazattal, 18 ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el az amerikai katonai kontingens és hadi felszerelés befogadásáról szóló határozatot. Sorin Grindeanu házelnök szerint ez a szavazatarány világosan jelzi, hogy az ellenzéki hangoskodással szemben a bukaresti parlamenti többség elkötelezett az Egyesült Államokkal ápolt stratégiai partnerség erősítése mellett. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share március 12, 2026 11:07 Szerző mediatica Kiemelt,Politika Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: amerikai hadsereg, AUR, deveselu, egyesült államok, evakuálás, Iráni konfliktus, kőolajár, Közel-Kelet, legfelsőbb védelmi tanács, légi utántöltő repülőgépek, Nicușor Dan, parlament, rakétavédelmi rendszer, román állampolgárok, Románia, stratégiai partnerség Következő hír: Elkezdődik a marosvásárhelyi közigazgatási palota külső felújítása Előző hír: Fekete-tengeri földgázmező kiaknázására hozott létre konzorciumot az OMV Petrom, a Shell és a Türkiye Petrolleri