Az idős nő életét vesztette, miután fának ütköztek – 74 éves férfi vezette a kocsit


Fotó: ISU Bodza megye.

Egy 83 éves nő életét vesztette, két másik személy pedig megsérült kedden egy közúti balesetben Bodza megyében, Scutelnici település közelében.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset a DC162-es megyei úton történt, amikor egy Bukarestből származó, 74 éves férfi által vezetett személygépkocsi Arcanu felől Scutelnici irányába haladt.

A sofőr egyelőre tisztázatlan okokból elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről, majd az út szélén álló fának ütközött.

Az ütközés következtében egy 83 éves, Bodza megyei nő a helyszínen életét vesztette.

A balesetben megsérült a járművezető, valamint egy 80 éves női utas is, akiket a mentők kórházba szállítottak.

A rendőrség büntetőeljárást indított, és folytatja a vizsgálatot a tragédia pontos körülményeinek tisztázása érdekében.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk