Bojkottálják a fotósok Presseréket


Készíthetnek koncertfotókat, de azokat nem használhatják csak úgy és bármeddig, ráadásul ingyen oda kell adniuk őket az LGT-nek, aki aztán bármire használhatja a képeket. A fotós szakma kiakadt, bojkottot tervez.

LGT-kiakadtak-a-fotósok-bojkott
Gigakoncertre készül az LGT a héten – pontosabban háromra, hiszen úgy elkapkodták a jegyeket, hogy Presseréknek kétszer is újrázniuk kell. Mióta ezt megírtuk, azóta szervezzük, hogy képriportot közlünk a buliról, pontosabban annak főpróbájáról, amelyet csütörtökön tart az együttes a Sportarénában. Úgy tűnt, „sínen vagyunk”, ám kedd délután egy finoman fogalmazva furcsa szerződés érkezett a szerkesztőségbe a koncerteket szervező Showtime Budapesttől. A fotósokat csak az aláírt dokumentummal engedik be, amely többek közt a következőket tartalmazza: „Fotós/TV Stáb tudomásul veszi, hogy a Felvételeket kizárólag a koncertről való tudósítással összefüggésben használhatja fel (az adott) kiadványban/műsorban a koncertet követő 15 napon belül (…), azokat máshol nem hozhatja nyilvánosságra, harmadik személynek nem adhatja át és kereskedelmi forgalomba nem hozhatja. Fotós/TV Stáb vállalja, hogy az LGT-nek a fentiek megszegéséből eredő összes kárát megtéríti.” Magyarán: a fotós ugyan elkészítheti a képeket, azok azonban nem az ő tulajdonát képezik, de még a szerkesztőségét sem, csak megengedik neki, hogy használja őket – két teljes hétig. Ha ettől a fotóriporter eltérne – tehát például eladná a képeket magazinoknak, képügynökségeknek –, ahhoz az együttes írásos engedélye kell. Hogy akkor kié lesznek a fotók? A szerződés folytatásából kiderül: „A Fotós/TV Stáb a Felvételek elkészítésétől számított 5 napon belül az általa készített Felvételeket átadja az LGT-nek úgy, hogy azokat feltölti az LGT.hu weboldalra. A Felvételeket (…) a Fotós/TV Stáb nevének megjelölésével a későbbiekben, így többek között saját kiadványaiban, műsoraiban, koncertjein és azokhoz kapcsolódó bármilyen promóciós anyagban korlátlanul felhasználja.” Értsd: a fotós és újságja nem, de az LGT bármeddig használhatja a képeket – igaz, azok közül csak tízre tartanak igényt, ezeket ők választják ki. Írásba kellene adnunk azt is, hogy ha az együttes (akár utólag is – erre nem tér ki a szöveg) személyiségi jogokra hivatkozva kifogást emel bármely kép ellen (azaz nem tetszenek maguknak), az nem közli, vagy eltávolítja azt. A szerződést egyébként nem is a szervezők, hanem maga Presser Gábor írná alá az LGT részéről. Úgy tudjuk, a nagyobb online médiumok bojkottot hirdettek az együttes ellen: a Népszabadság Online, az Origo, a HVG, az MNO és az Index úgy döntött, ezekkel a feltételekkel nem tudósít a koncertekről. A miheztartás végett: 2011 nyarán már az is nemzetközi tiltakozást váltott ki, amikor az ingyenes Kapcsolat Koncerten fellépő Kesha menedzsmentje kikötötte: ingyen és bármeddig felhasználhatja a fellépés alatt készült profi fotókat. Ott ráadásul ettől eltekintve nem is korlátozták volna a fotósok saját képeikhez fűződő jogait. hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk