Elmarad Majka és Dundika esküvője


Majka és Dundika végleg letettek arról, hogy valaha is hivatalosan egybekeljenek. A sztárpár néhány hónappal ezelőtt beszélt arról a nyilvánosság előtt, hogy esküvőt terveznek, sőt, már menyasszonyi ruhákat is próbált a gyönyörű modell, ám úgy tűnik, mégsem lesz semmi a frigyből. – Nem lesz esküvőm. Szerintem a házasság mint intézmény, nem működik. Ettől függetlenül nagyon szeretem Hajnit. Együtt élünk, van egy gyönyörű szép gyermekünk, és így majdnem ugyanolyan jogok illetik meg, mintha házastársak lennénk. Emellett pedig arra nincsen most felesleges pármillió forintom, hogy ti berúgjatok – indokolta döntését Majka a Heti Hetesben. Az Új Ász felkereste Dundikát, hogy megkérdezze tőle, mi lett az esküvői álmokkal. – Nincs szükségünk papírokra a boldogsághoz. Nekünk bőven elég az, hogy van egy csodálatos gyermekünk, és hogy itt vagyunk egymásnak Petivel. Különben is, azért kaptam a jegygyűrűt a születésnapomra, mert Petinek nem volt más ötlete, és tudta, hogy ezzel a gesztussal nagy örömet okoz nekem. Ez így is történt. Szeretjük egymást, nem kell ehhez menyegző – magyarázta Dundika a napilapnak. stop | Új Ász

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk