Kétgólos győzelemmel folytatta szereplését a Krajova a Konferencialigában Fotó: Universitatea Craiova. Az Universitatea Krajova 2-0-ra legyőzte csütörtök este hazai pályán az albán Egnatiát a labdarúgó Konferencialiga alapszakaszának harmadik fordulójában. Sikerével a román bajnok nyolcadik helyen áll a sorozat tabelláján, és ha megőrzi ezt a pozícióját, elkerüli a rájátszást. A krajovaiak a 24. percben szerezték meg a vezetést: Nicușor Bancu bal oldali beadása után Al-Hamlawi fejelt kapura, a kipattanót pedig Alexandru Cicâldău értékesítette. A játékvezető először les miatt érvénytelenítette a találatot, de a videobíró közreműködésével végül megadta a gólt. A hazaiak a 32. percben megduplázták előnyüket, amikor Bancu távoli lövéssel vette be az albánok kapuját. A szünet előtt Al-Hamlawi újabb nagy lehetőséget hagyott ki, miután egyedül vezethette a labdát a kapusra, de nem tudott eredményes lenni. A második félidőben is a Krajova alakított ki több helyzetet, de Cicâldău és Elisor sem tudta növelni az előnyt. Az Egnatia a 83. perctől emberhátrányban játszott, miután Bitrit második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A hajrában Samuel Teles lövését még bravúrral hárította az albánok kapusa, az eredmény azonban már nem változott. Az Universitatea Krajova 2-0-s győzelmével nyolcadik a Konferencialiga tabelláján; ez a helyezés jelenleg közvetlen továbbjutást érne a nyolcaddöntőbe, a rájátszás kihagyásával. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share november 6, 2026 9:35 Szerző mediatica Kiemelt,Sport Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Alexandru Cicâldău, Egnatia, Konferencia Liga, labdarúgás, Nicușor Bancu, román bajnok, Universitatea Craiova Előző hír: Történelmi győzelmet aratott a Ferencváros az AC Milan otthonában