RMDSZ: akár parlamenti fellépéssel a kistelepülések összevonása ellen Nyilatkozatban tiltakoznak az 1500-nál kevesebb lakosú települések tervezett összevonása ellen az RMDSZ-es polgármesterek és önkormányzati vezetők. A dokumentumot pénteken, Torockón fogadták el, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: a költségek csökkentése érdekében átszerveznék a kisebb településeket, amelyek így elveszítenék önálló önkormányzatukat. Az RMDSZ elnöke a találkozóról a közösségi oldalán számolt be. Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy népszavazás nélkül a települések összevonása a helyi közösségek elleni erőszak. A szövetség szerint a közösségek jövőjéről nem lehet Bukarestben, a helyiek megkérdezése nélkül dönteni, az érintett lakosoknak kell meghatározniuk, mi történjen településükkel. A nyilatkozat aláírói támogatják a közigazgatás valódi reformját, a bürokrácia csökkentését és a közszolgáltatások javítását, de elutasítják az olyan átszervezést, amely kizárólag a lakosságszám alapján, szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül történne. Rámutattak: nem mindegy, milyen távolságra található a szomszédos község, és az összevonás javítja vagy rontja a lakosság hozzáférését a közszolgáltatásokhoz. Különösen veszélyesnek tartják, hogy a magyar többségű települések összevonása megváltoztathatja az etnikai arányokat, és veszélybe sodorhatja a magyar közösségek képviseletét, valamint anyanyelvhasználati jogait. Példaként Torockót említették, amely évszázadok óta őrzi magyar identitását és hagyományait, ugyanakkor a tervezett átszervezés ezt a Fehér megyei községet is érintené. Az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Horváth Anna szerint a reform a kisebbségi önkormányzati képviseletet és az anyanyelvhasználati jogokat is veszélyeztetheti, mivel több településen a magyar lakosság aránya a 20 százalékos küszöb alá csökkenhet. Az RMDSZ-es elöljárók figyelmeztettek: ha a kormány megfelelő előkészítés, hatástanulmányok, a helyi közösségek beleegyezése és a kisebbségi jogok biztosítása nélkül terjeszt elő kötelező település-összevonásról szóló törvényjavaslatot, minden parlamenti eszközzel fellépnek ellene, akár bizalmatlansági indítványt is kezdeményeznek. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share november 8, 2026 10:26 Szerző mediatica Kiemelt,Magyarság Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: kelemen hunor, kisebbségi jogok, kistelepülések, közigazgatási reform, magyar közösség, önkormányzatok, rmdsz, település-összevonás, Torockó Következő hír: Az együttélés példája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Előző hír: Életét vesztette a roncsba szorult nő, hiába próbálták újraéleszteni