Bajnai Áderhez fordult, befolyása latba vetését kérve. „Ha nem teszi meg, semmit nem ért az auschwitzi szép beszéd“

Áder János köztársasági elnök közbenjárását kérte az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon annak érdekében, hogy ne épüljön fel a német megszállás áldozatainak emlékműve. A volt miniszterelnök az államfőnek címzett nyílt levelében – amelyet az Együtt-PM kedden juttatott el az MTI-hez – felidézte Áder János hétfői beszédét, amelyet a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen mondott az auschwitz-birkenaui

Hogyan viszonyul Kelemen Hunor az illetékes miniszter cinkosságához? Amint lejár a „záros határidő“, megtudjuk

Lemondásra szólította fel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, és Király András oktatásügyi államtitkárt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzet miatt. Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján felszólította az erdélyi magyar közösséget, hogy a legváltozatosabb formákban fejezze ki szolidaritását a MOGYE lemondott magyar vezetőivel. Úgy vélte, nem



Hatalmasat változott Gyurcsány felesége

Dobrev Klára az eddigi rövid hajról hosszúra váltott, így fut neki férje oldalán az európai parlamenti választási kampánynak. Ezzel új korszak nyílt hajviseletét tekintve, lévén, eddig inkább rövid hajjal mutatkozott férje oldalán. Így tett először 2004-ben, amikor Gyurcsány miniszterelnök lett és ehhez a viselethez tartotta magát egészen tavalyig. 2013 októberében is még a megszokott, tarkóig

Gyurcsík Tibi újra az X-Faktor döntőjében!

Gyurcsík Tibinek egyszer már megadatott az életben, hogy egy grandiózus show-műsorban villantsa meg a tehetségét, de 2012-ben rögtön, az első adásban kiesett. Tibor azonban éjt nappallá téve gyakorolt, majd jelentkezett a cseh-szlovák X-Faktorba. – Be kell valljam, hogy babszem méretű volt a gyomrom, amikor Celeste (híres cseh énekesnő) elmondta, hogy visz magával az élő show-ba


Kállay-Saunders az eurovíziós döntőre repült

Hétfő délután a fellegekben érezhette magát Kállay-Saunders András, legalábbis arra a rövid időre biztosan, amíg elrepült Koppenhágába, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének helyszínére. Az énekes a Running című dalával lép fel jövő kedden az első elődöntőben, ha pedig minden jól megy, akkor négy nappal később a szombati döntőben ismét előadhatja A Dal győztes számát. – Kíváncsian