Álmában ölte meg kedvesét Erika február 4, 2014 22:13 Szerző mediatica Kékfény Hiába várta váltótársa B. Csabát hajnali 4 órakor a lakiteleki vasútállomáson: mivel a férfi nem érkezett meg, maga indult útnak, hogy felzörgesse vasutastársát. Kollégája Rákóczi úti otthonához sietett, és ezt a reggelt talán sosem felejti el: a házban két holttestet talált. B. Sándorral és édesanyjával, Jolán nénivel több késszúrás végzett, a házban pedig a vérbe …
Halála előtt még kézbe vehette egyik fiát Kriszta február 4, 2014 22:11 Szerző mediatica Színes Élete legszebb napja lehetett volna Krisztinának és Tibornak, amikor hazaviszik rég várt ikreiket a kórházból, azonban erre sosem kerülhetett sor. Az édesanya ugyanis belehalt a szülés szövődményeibe, így a férfinak most egyedül kell felnevelnie a csöppségeket. A pár 16 évig próbálkozott hiába, hogy gyerekük szülessen, de Krisztina nem adta fel a harcot. A családban hatalmas …
Borzasztóan néz ki a mellnagyobbításon átesett lány! február 4, 2014 22:09 Szerző mediatica Színes Két hónapig volt kómában Linda Perez, miután komplikációk léptek föl plasztikai műtétje után. Családja legnagyobb boldogságára eszméletét visszanyerte, de sosem lesz már a régi: agykárosodása miatt nemhogy kicsi fiát, de magát is képtelen ellátni. Az életvidám, fiatal Lindát tavaly augusztusban műtötték Miamiban, a Coral Gables plasztikai sebészeten, ahol diszkontáron kínálták a mellnagyobbító műtétet, mindössze 2100 …
Visszakerült a helyére a Rákóczi-szobor február 4, 2014 19:25 Szerző mediatica Magyarság Visszakerült a helyére a Rákóczi-szobor az átépítés alatt álló budapesti Kossuth Lajos téren – írta meg az Urbanista blog. Pásztor János 1937-ben készült alkotását egy daruval emelték a talapzatára. Wachsler Tamás, a Kossuth tér megújításáért felelős Steindl Imre program vezetőjének beszámolója szerint a szobor tavaszra nagyon rossz állapotba került, ezért az illesztések mentén kettévágták, és …
Bírósági ítélet: Schobert Norbert hazudott! február 4, 2014 19:21 Szerző mediatica Színes Az év egyik legkülönösebb pere zárult le hétfőn délután a bíróságon. Az egyik oldalon Schobert Norbert és az RTL Klub állt, míg a másik oldalon Bass Tibor örökösei. A per tárgya pedig egy 1947-es fotó – Rákosi a búzamezőn című képe volt, amely szinte minden iskola falán ott lógott egészen sokáig az ötvenes években. A …
Doppingellenes harcot vív a legdögösebb férfi fitneszmodell február 4, 2014 19:07 Szerző mediatica Színes Bárácz Máté büszke arra, hogy feszesen domborodó izmait kizárólag a kemény munkának köszönheti, ezért is szeretné felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy ne használjanak semmilyen illegális szert. – Edzőmmel, Nagy Ferenc Gáborral szerte az országban járjuk az iskolákat, és próbáljuk a doppingmentes életre szoktatni a gyerekeket – mesélte Máté, aki szerint a legfontosabb, hogy sportoljanak …
Rég túllépett a pornón Krasznai Tünde február 4, 2014 19:04 Szerző mediatica Színes A legutóbbi X-Faktorban harmadik helyen végzett, pornós múltját nyíltan vállaló énekesnő azt mondja, természetesen teljesen megváltoztatta az életét a műsor, és nagyon boldog, mert azzal foglalkozhat, amivel szeret. „Szükségem volt erre a változásra, mint virágnak a vízre, az biztos” – teszi hozzá. Krasznai hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy egyre több hosszú interjúra kérik fel, úgy véli, …
Eldurvul a Jóban Rosszban február 4, 2014 18:59 Szerző mediatica Színes Nem mindennapi jelenetsorokat kellett rögzítenie a Jóban Rosszban stábjának. A történet szerint ugyanis a sorozatos számonkérés hatására Balázs nem tudja visszafogni indulatait, és többször is megüti szerelmét, Bettyt. Az erőszakos momentumok felvétele a karaktereket életre keltő két színészt, Szabó Zsófit és Száraz Dénest is nagy kihívások elé állította. Hogy meddig fajul a helyzet Betty és …
Szocsi 2014 – A magyarok programja február 4, 2014 14:07 Szerző mediatica Sport A magyarok közül – a nevezések alapján – Gombos Károly mutatkozik be elsőként a pénteken kezdődő szocsi téli olimpián: ő az első hivatalos versenynapon, azaz szombaton a sílövők 10 kilométeres sprintszámában áll rajthoz. A XXII., szocsi téli olimpia magyar vonatkozású programjáért sportoldalunkon böngészheti. Kattintson! mediatica.sport
Zöld tananyag készült február 4, 2014 14:04 Szerző mediatica Magyarság A biológiai hulladékkezelés, a hulladékokból készült termékek termőföldi hasznosítása és a biomassza-termelés is szerepel abban a tananyagban, amelyet három magyarországi egyetem, a Szent István Egyetem (SZIE), a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola konzorciuma dolgoz ki. Annak segítségével hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és megújulóenergia-szakoktatási oktatásban részesítik majd a környezetmérnök- és mezőgazdasági mérnök-hallgatókat. A konzorcium bevonja a tananyagfejlesztésbe …