Csaba Királyfiról emlékeztek meg Nyárádszeredában

Vasárnap Nyárádszeredában, Csaba királyfi szobránál emlékezett a székelyek legendás hõsére Marosszék Székely Tanácsa. Az istentisztelet után tartott megemlékezésen Csíki Sándor, Marosszék Székely Tanácsának elnöke elmondta, hogy 1944 elõtt Csaba királyfi hivatalos ünnepe május 30-án volt. 2010 óta a nyárádszeredai református templomkertben áll Csaba királyfinak Blaskó János szobrászmûvész által készített szobra, amelyet Kövér Lászlónak, a Magyar

Erőss Zsolték utolsó órái: fotók a csúcs tragikus meghódításáról

Kiss Péter és Erőss Zsolt életének utolsó pillanatait örökítették meg azok a fotók, amelyeket most hozott nyilvánosságra a Magyarok a világ nyolcezresein program hivatalos oldala. A két magyar hegymászónak 12 nappal ezelőtt veszett nyoma, miután meghódították a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsát. Több mint 24 órás mászás után a 45 éves Erőss Zsolt és a 27

Dzsudzsák balesete az M3-ason: csúnyán összetört a Lamborghini

Az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető útpályán közúti balesetet szenvedett Dzsudzsák Balázs, az orosz Dinamo Moszkva magyar válogatott labdarúgója. A játékos Lamborghinije összetört. A 67. km-nél történt baleset után az autót tréler szállította el, számolt be róla online kiadásában a Nemzeti Sport. Dzsudzsák Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a sztrádán egy csúszós útszakaszon kicsúszott az autójával.


Nemzeti összetartozás napja – rendezvények határon belül és túl

Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden. A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a

Árulkodó fotók Rihanna és C. Ronaldo randijáról

A színfalak mögött találkozott egymással a világ egyik legszexisebb énekesnője, Rihanna és a világhírű focista Cristiano Ronaldo. A randira a barbadosi sztár egyik eheti lisszaboni koncertje után került sor a backstage-ben. Természetesen nem maradt el a közös pózolás sem, amit azután mindketten megosztottak a közösségi oldalakon. Ronaldo fotója, amit a Facebookon posztolt, kevésbé sikerült jól,

A szag buktatta le: kenderültetvény a lakásban

Egy társasházi lakásban találtak kenderültetvényt a rendőrök Hódmezővásárhelyen, a termesztőt az átható szag buktatta le – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, a rendőrök lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást pénteken H. Zsolt otthonában. A férfi az egyik szobában fóliasátrat épített fel, ott termesztette a kendernövényeket. A nyomozók több mint 120 gramm


Belélegezték: levegőben terjed az új járvány

Eddig ismeretlen helyen felkapta a légáramlat a Q-láz kórokozóját tartalmazó állati ürülék porát, és számos falut beterített vele. Ez lehet az oka annak, hogy egyszerre több településen is megjelent a komoly tünetekkel járó betegség – véli a baranyai tiszti főorvos. Magas lázzal és több esetben komoly tüdőgyulladással járó járvány ütötte fel a fejét Baranyában. Az

Erőss Zsolt hibázott, ezen múlt az élete

Fél vagy egy liter vízen múlhatott Erőss Zsolt (†45) élete, legalábbis ezt állította Kollár Lajos a 4bakancs.com-nak Nepálból adott telefoninterjúban. A Kancsendzönga expedíció jelenleg Katmanduban lévő vezetője eddig még nem beszélt részletesen a tragédiáról, amely Erőss és fiatal társa, Kiss Péter (†27) életét követelte. Kollár Lajos az alaptáborból rádión tartotta a kapcsolatot a két hegymászóval,

Öttusa Vk-döntő – Marosi nagy hajrával bronzérmes

Mélyről indulva nagyszerű hajrával bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban. Tibolya Péter ugyancsak látványos felzárkózással ötödik lett, míg a finálé harmadik magyarja, Demeter Bence a 25. helyen végzett. Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi gyenge vívással kezdett, csupán 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől kikapott. Az ezért a teljesítményért


Labdarúgó NB I, eredmények: 19 év után dobogón a Honvéd

A Budapest Honvéd 19 év után ismét dobogós pozícióban – a harmadik helyen – végzett a labdarúgó NB I-ben, mivel az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás vendégeként. A fővárosi csapat szombati pontvesztése egyben azt is jelenti, hogy a bajnok Győr mögött a Videoton végzett a második helyen a