Vass Ádám kell a Kolozsvári CFR-nek

Húsz perc is elegendő volt Vass Ádámnak (24), hogy meggyőzze a CFR Cluj elnökét, számíthatnak rá. A tizenegyszeres válogatott labdarúgó hosszú sérülés után tért vissza hét végén a román első osztályban szereplő kolozsvári együttesbe – lábközépcsonttörés után. A Besztercei Gloria ellen 5-0-ra megnyert találkozón a 70. percben állt be, a CFR elnöke elégedett volt vele.

Nyári meleg: 30 fok lesz hétvégén

A hét további részében folytatódik a meleg, napos időjárás. Bár a szél többfelé megélénkülhet, néhol meg is erősödhet, már 30 fokosnál is melegebb lehet a levegő. Pénteken napos idő várható, északkeleten lehet némi gomolyfelhő. Napközben 28 fokig melegedhet a levegő. Szombaton is többórás napsütés várható. Főként a Dunántúlon lehet néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 10

Menesztették a moldovai parlament elnökét

Menesztették csütörtökön a moldovai parlament elnökét, és ezzel tovább mélyült a több hete tartó belpolitikai válság. A chisinaui törvényhozás a szükséges többséggel döntött a Marian Lupu menesztését célzó kezdeményezés mellett. Mivel a parlament semmilyen törvényt nem fogadhat el teljes jogú elnök nélkül, Lupu távozása egyben azt is jelenti, hogy nem kizárt a törvényhozás feloszlatása sem,


Egy színpadon a Bikini, a Beatrice és Charlie

Május elseje nem múlhat el úgy, hogy a nagy legendákat ne lehessen valahol megnézni színpadon, és hogy a rockzenét kedvelő emberek ne mennének ki a Tabánba egy jót bulizni és sörözni. 1968 óta rendezik meg ezt a különleges fesztivált, és ugyan a rendszerváltás után tíz évig szüneteltették, az utóbbi években ugyanolyan nagy sikere van, mint

Csobot Adél volt a leglelkesebb, alaposan végig is tapogatta

Mindenkit meglepett a Vasember 3. című amerikai mozifilm magyar bemutatóján Krózser Dániel (24). A fiatal építészmérnök-hallgató ugyanis lefestett polifoamból készítette el saját Vasember-jelmezét, amely még világított is. – Hát nem sok értelme lenne tagadnom, hogy rajongó vagyok – ismerte el Dániel, aki két hónapig dolgozott a jelmezen. A látványosság bejött a premierre ellátogató sztároknak is.

2013. április 25.

Ma az Ajnácska, Ányos, Ervin, Ivó, Izmael, Márk és Márkus nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Márk a Mars istennőnek szentelt jelentésű latin Marcus rövidüléséből, illetve magyarításából alakult ki, és mivel az egyik evangelista is viselte, az iránta való tisztelet miatt egyik nyelvben sem terjedt el igazán. 1077-ben meghalt I. Géza magyar király, aki Vácott székesegyházat


2013. április 24.

Ma a Baján, Becse, Bojána, Bonifác, Bónis, Egbert, Egmont, Egon, Fidél, Gaszton, György, Györgyi, Kászon, Melióra, Melitta, Nedda, Sebő és Simon nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Tavaszi gonoszjáró nap van ma: ekkor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat;

2013. április 23.

Ma Béla, Ilma, György, Ilona, Egyed, Egon, Gellért, Adalbert és Albert napja van. A Béla bizonytalan eredetű régi magyar személynév. Több Árpád-házi királynak volt a neve, majd a XIX. században újították fel ismét. A régi magyar Bél személynév -a kicsinyítőképzős alakja. A bél szó eredeti jelentése: belső rész (pl. szív). Török eredetűnek is tartják, ez

Szélsőségesek? Izsák Balázs visszaszólt Victor Pontának

A székelyföldi autonómiáról folytatott párbeszéd iránti hajlandóságot hiányolta Victor Ponta román miniszterelnöknek szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében elhangzott beszédével kapcsolatban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. A szintén Strasbourgban tartózkodó székelyföldi politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy sajnálkozva állapította meg, hogy a román kormányfő elkötelezettnek nevezte magát az európai értékek


A Ferencváros nyerte meg a Ligakupát

A Ferencváros labdarúgócsapata története során először hódította el a Ligakupát, miután a szerdai, székesfehérvári döntőben 5-1-re legyőzte a címvédő Videotont. A fővárosiak sikerükkel tízmillió forintos pénzjutalomban részesültek, míg a vesztes székesfehérváriak hatmillióval gazdagodtak a minden résztvevőnek járó kétmillión felül. A zöld-fehérek 2004 óta első trófeájukat nyerték. Ligakupa, döntő: Ferencváros-Videoton FC 5-1 (3-1) ——————————— Székesfehérvár, 6000