Kigyulladt egy nemzetközi vonat büfékocsija Budapesten

Kigyulladt egy nemzetközi vonat büfékocsija Kőbánya felső és Rákosszentmihály vasútállomás között vasárnap délelőtt, személyi sérülés nem történt, az oltás jelenleg is tart – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel. Ferenczi Norbert elmondta: a felső vezeték áramtalanításán dolgoznak a szakemberek, közben kézi poroltóval oltják a lángokat. Az MTI helyszínről származó információja szerint a közeli

Kinyitottak az első balatoni strandok

Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők. Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek vasárnap azt is elmondta, hogy 122 centiméteres

2013. április 21.

Ma Abelárd, Adolár, Anasztáz, Anzelm, Anzelma, Konrád, Simeon, Zelma és Zsombor napja. A Konrád német eredetű név, a régmúltban Kuonrat formában volt használatban. Jelentése: bátor a tanácsban. A kora középkorban nagyon népszerű volt főúri körökben, számos német uralkodó herceg viselte. A hagyomány szerint i.e. 753-ban Romulus és Remus megalapította Rómát. 1943-ban a Székesfehérvári Hengermű megkezdte


2013. április 20.

Ezen a napon az Aladár, Aladin, Dejte, Konrád, Marián, Odett, Tivadar és Töhötöm nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Tivadar a görög Theodórosz névből származik, és a latin közvetítésével terjedt el. Jelentése: Isten ajándéka. 1605-ben ezen a napon Bocskai Istvánt a magyar rendek országgyűlése fejedelemmé kiáltotta ki. Bocskai még 1604. november 20-án Erdély fejedelme lett. 1605

Mi a közös Rejtő Jenő műveiben, valamint Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című könyvében?

Az összeset George Volceanov fordította le románra, aki harmadmagával bemutatkozott a budapesti könyvmustrán. Ioan Es. Pop költő, újságíró Nem mertem kiállítani soha című kötetével, George Volceanov magyar fordításaival és Horia Garbea Narancsos kacsa című tárcanovelláival ismerkedett a magyar olvasó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a hét végén. A nem mertem kiáltani soha című könyv a

Ha Cipő ezt látná, újra meghalna?

A március 11-én elhunyt Cipő (47) édesanyja, Gizi néni (72) arra kéri az egész országot: ne menjenek el a zenekar közelgő egri koncertjére. Az idős asszony felháborodva mesélte a Blikknek, hogy szerinte észbontó az elképzelés, miszerint a Republic új nevén (Republic 67) egy másik énekessel áll a színpadra. – Nem tudom feldolgozni ezt a tébolyt,


Alonso most indul a 200. futamán

A Ferrarinál elszámolták magukat, mikor azt állították, hogy a Maláj Nagydíj volt Fernando Alonso 200. futama. A kerek számnak ugyanis hivatalosan csak most, a bahreini versenyhétvégén örülhet a spanyol. Az első versenyén előzetes tesztelés indultA Ferrari a Maláj Nagydíj után beszámolt arról, hogy kétszeres világbajnok pilótája, Fernando Alonso túl van a pályafutása 200. futamán. Ez

4. liga: Marosvásárhelyi MSE – Marosludasi Mureşul 1-5 (0-2)

* 4. ligás labdarúgó-bajnokság, 23. forduló. Pálya: Trans-Sil stadion, műfüves. Vezette: Bordaş Ovidiu, Albu Bálint, Bojan Alin. Megfigyelő: Flanja Călin. * Gólszerzők: Deteşan Emil (68.), illetve Moldovan Horaţiu (38., 61., 76.), Dicher Vasile (44.), Stângă Alin (90+1 – büntetőből). * MSE: Kristály Hunor – Moldovan Liviu, Sebestyén Dávid, Popovici Tamás (Şugar Sebastian), Răchită Radu (Coman

Hogyan kerülhetsz ki az ego csapdájából?

1. Ne érezd magad megbántottnak! Ami megbánt, az csak gyengít. 2. Szabadulj meg a győzelem kényszerétől! Nem a győzelmeid vagy a nyereségeid alkotják lényegedet. Légy megfigyelő, észlelj és élvezz mindent anélkül, hogy trófeát kellene nyerned. Amint kevésbé hajszolod e győzelmeket, egyre nagyobb számban fognak előfordulni életedben. 3. Szabadulj meg annak a kényszerétől, hogy mindig neked


Jön a számonkérés? „Az elmúlt másfél év nem maradhat büntetlenül“

A Jobbik szerint az elmúlt másfél évben törvénytelenül osztották szét a fejlesztési támogatásokat, ezért a párt jelentős vagyoni hátrányt okozó hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – közölte Szilágyi György országgyűlési képviselő szombaton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) épülete előtt szombaton tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus felidézte, hogy a Fidesz offshore ügyeit