Orra bukott a repülő – több utas megsérült

New York-i földet érés után összetört hétfő délután egy utasszállító repülőgép első futóműve, a gép orra bukott, és a balesetben megsérült 16 utas. A Boeing 737-es gép a Southwest Airlines társaságé, és az eset a LaGuardia repülőtéren történt. Tíz sérült utast a helyszínen elláttak, hatot pedig kórházba szállítottak, de senkinek nincs súlyos sérülése. A gépen …

El kell távolítani a „törvénytelen” zászlókat Hargitában

Körlevélben szólította fel hétfőn Adrian Jean Andrei, a székelyföldi Hargita megye prefektusa a helyi polgármestereket, hogy három napon belül távolítsanak el a polgármesteri hivatalokról minden „törvénytelen” zászlót. A prefektus egy közelmúltban hozott bírósági ítéletre hivatkozott a körlevélben, amely álláspontja szerint egyértelművé teszi a zászlóhasználatra vonatkozó szabályokat – közölte az Agerpres hírügynökség. A csíkszeredai polgármester elmondása …


2013. július 23.

Ma Lenke és Brigitta nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Lenke héber, görög, német eredetű név, a XIX. századi magyar névalkotás a német Lenchen, illetve a német és szláv eredetű Lenka névből. A név jelentése nap, hold szépségű. A Brigitta régi ír eredetű név, jelentése erős, erényes, magasztos. • Neptunalia, azaz Neptunus isten ünnepe az ókori …

A Duna élőben közvetíti a Debrecen csütörtöki EL-meccsét

A Duna tévécsatorna élőben közvetíti a Debrecen labdarúgócsapatának csütörtöki, a norvég Strömsgodset elleni hazai EL-mérkőzését. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfői közleménye szerint a közvetítés 21.30-kor (20.30 magyarországi idő szerint) kezdődik, akárcsak az M1-en a Honvéd-Vojvodina EL-visszavágó. A DVSC-Strömsgodset találkozó kommentátora Novotny Zoltán, a Honvéd-Vojvodina összecsapásé pedig Menczer Tamás lesz. Mint ismeretes a hajdúságiak …


Gerardo Martino a Barcelona új vezetőedzője

A Marca című spanyol sportnapilap információi szerint Gerardo „Tata” Martino lesz a bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A szaklap honlapja hétfő este arról számolt be, hogy a katalán klub képviselői mindenben megállapodtak az 50 éves argentin trénerrel, aki hároméves szerződést ír alá. Martino Tito Vilanovát váltja a kispadon, aki vasárnap jelentette be, hogy rákbetegsége …

Basescu: Pontának kell vállalnia a felelősséget a vasúti privatizációért

Az államfő egy hónappal elhalasztotta az új közlekedési miniszter kinevezését, és felszólította a tárcát ideiglenesen vezető Victor Ponta miniszterelnököt: vállalja magára a döntés felelősségét. A szociáldemokrata miniszterelnök hétfőn hivatalos átiratban kérte a jobboldali elnököt, hogy a liberális Ovidiu Silaghit nevezze ki közlekedési miniszterré. Traian Basescu azonban bejelentette, hogy augusztus 23-áig nem szándékozik dönteni a jelöltről. …

Magyarország megvédését kérte diplomatáitól a lengyel külügyminiszter

A lengyel külügyminiszter egyebek között azt kérte diplomatáitól, hogy „védjék meg a magyar partnereket az igazságtalan támadásoktól”. Radoslaw Sikorski erről hétfőn beszélt Varsóban, a lengyel nagykövetek éves értekezletén. A miniszter felszólította a nagyköveteket, hogy tegyék ismertté a világban a lengyel történelmet, a Lengyelország átalakításában elért sikereket, és lépjenek fel a kereszténység védelmében. Sikorski kitért arra …


Összecsapások Kairó központjában – 4 halott

Összecsapások voltak hétfő délután Kairó központjában és egy külvárosban a megbuktatott Mohamed Murszi elnök hívei és ellenfelei között, négyen meghaltak – jelentették a hírügynökségek. A feldühödött emberek kővel dobálják egymást a Tahrír tér környékén, miközben a biztonsági erők könnygázzal próbálják szétoszlatni őket. Több tucatnyian megsebesültek, és egy ember állítólag életét vesztette. Több személyt letartóztattak, és …