Iránnak új elnöke van: Haszan Rohani nyerte a választásokat

Haszan Rohani, a mérsékeltek és reformpártiak jelöltje lesz Irán következő köztársasági elnöke. A politikus megválasztását az iráni belügyminiszter jelentette be helyi idő szerint szombat éjszaka egy tv-adásban. A mintegy 50 millió szavazásra jogosult állampolgárnak több mint hetven százaléka adta le voksát, de a pontos részvételi arányt még nem tudni. Olvassa el ezt is! * Iran: …

Győzelemmel kezdtek a brazilok a Konföderációs Kupán

A házigazda brazil labdarúgó-válogatott sima 3-0-s győzelmet aratott a japán csapat felett a jövő évi világbajnokság főpróbájának tartott torna nyitómeccsén. A találkozó előtt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke mondott megnyitóbeszédet, de őt és a mellette helyet foglaló Dilma Rousseff brazil államfőt is kifütyülték a szurkolók. Az összecsapást megelőzően több száz tüntető tiltakozott a …

Kajak-kenu Eb – Egy-egy arany, ezüst és bronz a szombati döntőkben

A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben. Az aranyat az 500 méteres női kajaknégyes nyerte, a fiatal Kárász Anna vezette Kárász, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összeállítású kvartett remek győzelmet aratott. A másik két dobogós hely 1000 méteren született: a Vasbányai Henrik, Mike …


ÁRVÍZ: Kiegyezne a szlovákokkal a Jobbik a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében!

A Jobbik álláspontja szerint dunai vízlépcsők építésével vagy a bős-nagymarosi vízlépcső helyzetének kompromisszumos rendezésével évente milliárdos aszály-, illetve árvízi kártól lehetne megmenteni Magyarországot. Kepli Lajos szerint szomorú, hogy ezt éppen az illetékes államtitkár nem látja így, ezért a Jobbik szakmai vitát kezdeményez Illés Zoltánnal, illetve ennek elutasítása esetén kérni fogja a környezetügyekért felelős államtitkár leváltását. …

Férfi kézilabda: Szlovákia lenyomta a magyarokat

Csoportmásodikként jutott ki a januári, dániai Európa-bajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott miután tét nélküli mérkőzésen 31-30-ra kikapott a szlovák csapattól Szegeden, míg a horvátok könnydén nyertek a vendég lettek ellen. Eb-selejtező, 4. csoport, 6. (utolsó) forduló: Magyarország-Szlovákia 30-31 (16-15) ———————————— Az már szerdán eldőlt, hogy az olimpiai negyedik magyarok a horvátokkal együtt kijutottak a dániai …

Kóbor János énekel Kanye West albumán

Kiszivárgott az amerikai rapper legújabb albuma és kiderült, hogy az Omega frontemberének hangja is hallható az egyik dalban. „Jóval több szerepel egy szimpla hangmintánál a Gyöngyhajú lányból Kanye West új lemezén” – olvasható a 444.hu-n. Az amerikai rapper felhasználta az Omega együttes, Gyöngyhajú lány című szerzeményét. A New Yorkban egy házfalra vetített videóban felharsant a …


Díjat nyert a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két színésze Pécsen

Poszt-díj Nagy Dorottyának és Bányai Kelemen Barnának. A legjobb női mellékszereplőnek (Nagy Dorottya), illetve a legjobb férfi mellékszereplőnek (Bányai Kelemen Barna) járó díjat ítélte oda a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrije a Tompa Miklós Társulat két színészének a BÁNYAVAKSÁG című előadásban nyújtott alakításukért, tudatta Facebook-oldalán a társulat. A Székely Csaba által írt …

Rekord: 16 éves magyar nyert futamot a kamion-Eb-n

Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 16 esztendős pilótája megnyerte a kamion Európa-bajnokság franciaországi fordulójának szombati második versenyét, ezzel a sorozat történetének legfiatalabb futamgyőztese lett. Major Benedek az első futamon – amelyen csapattársa, Kiss Norbert harmadik lett – nyolcadikként zárt, így a sorozat szabályai szerint a második versenyt az első rajtkockából kezdte meg. …

Női kézi-vb: Magyarország és Románia ugyanabban a csoportban

Június 15-én Belgrádban kisorsolták a decemberi szerbiai női világbajnokság csoportbeosztását. Az 1. kalapból sorsolt magyar válogatott Németország, Románia, Csehország, Tunézia és Ausztrália társaságában a D-csoportba került. A hatos első négy helyezettje jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőbe. Továbbjutása esetén a magyar válogatott a C-csoportból kap ellenfelet a legjobb 8 közé jutásért. A csoportkör találkozóira …


Benzinnel locsolta le és felgyújtotta főnökét egy férfi Nagyváradon

Mérgében benzinnel locsolta és felgyújtotta főnökét egy nagyváradi munkás, miután megtudta, hogy elbocsátották állásából. Az eset nyomán mindkét férfi megsérült. A kanapé- és matracgyártó üzem két dolgozója között akkor keletkezett konfliktushelyzet, amikor az 52 éves mester tudatta 43 esztendős beosztottjával, hogy megszűnt a munkahelye. Az áldozat állapota súlyos. Ha többet szeretne megtudni az esetről, kattintson …