Az élet leckéi

1. lecke Egy fickó zuhanyozni megy, melegváltásban a feleségével, aki épp kilép a zuhany alól. Ekkor megszólal a bejárati ajtó csengője. Gyorsan megbeszélik, hogy a feleség nyisson ajtót. A nő magára teker egy fürdőlepedőt és lemegy ajtót nyitni. Szembetalálja magát Bobbal, a szomszéd lakás tulajdonosával, aki, még mielőtt a nő megszólalna, azt mondja: – Most

Romániába érkezik az IMF küldöttsége

Január második felében kéthetes felülvizsgálati látogatásra érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely az Európai Bizottság és a Világbank szakértőivel együtt tekinti át, milyen mértékben teljesítette Románia a vállalt kötelezettségeit a jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében. A látogatás időpontját Tonny Lybek, az IMF bulgáriai és romániai felelőse jelentette be csütörtöki közleményében. Jelezte, hogy a látogatás

Változik a KRESZ Romániában

Romániában sem szabad az idei évtől vezetői engedély nélkül mopedet vezetni – egyebek mellett ezeket az újdonságokat tartalmazza az új román KRESZ, amely január 19-én lép hatályba. A román parlament 2012 őszén építette be a hazai közlekedési szabályozásba az Európai Unió vonatkozó irányelveit: ezek a módosítások lépnek életbe január közepén. A mopedekre – 50 köbcentiméternél


Titkos Băsescu-Ponta találkozó Cotroceni-ben?

A hírtelevíziók meg nem nevezett hírforrásokra hivatkozva azt állítják, hogy a kormányfő csütörtök délután az elnöki hivatalban találkozott az államfővel. A találkozó egyik fél hivatalos programjában sem szerepelt. A hírtévék úgy tudják, hogy Victor Ponta és Traian Băsescu a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének közelgő látogatásáról és az idei költségvetésről tárgyalt. Az államfő a Ponta-kabinet beiktatásán

Auchan: hová lettek a magyar feliratok Marosvásárhelyről? – tiltakozás indult

Sokaknak fel sem tűnt, hogy néhány hónapja Marosvásárhely egyik legnagyobb áruházában, az Auchanban szinte csak román nyelvű feliratokat találni, akárcsak számos üzletben, iskolában Marosvásárhelyen. A Facebook közösségi oldalon létrejött Többnyelvű Marosvásárhely – Târgu Mureşul bilingv nevű csoport kampányt hirdet a többnyelvűségért, illetve a nyelvi jogok semmibevétele ellen tiltakozik. A napokban indították el azt az online

VIDEÓ. Nyilvánosságra hozta az RMDSZ a titkos megállapodás szövegét

Nyilvánosságra hozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt a megállapodást, amelyet október elsején, a decemberi romániai parlamenti választások előtt kötött a román kormányzó Szociálliberális Szövetséggel (USL). Kelemen Hunor az RMDSZ honlapján közzétett videoüzenetben kifejtette: a megállapodás minden szavát és mondatát” ma is vállalja. Az USL részéről Crin Antonescu és Victor Ponta, az RMDSZ részéről


Váratlan fordulat! Mégis volt kokain a coccolinós csomagban!

Több mint 4 gramm kokain volt azokban az öblítőkben, amely miatt börtönbe került egy magyar férfi év végén Amerikában – írja az amerikai Népszava. A csomag címzettje azóta is börtönben van, de ügyvédje szerint már tisztázták ebben az ügyben a szerepét, csak időközben lejárt a vízuma. A magyar sajtóban megjelent híradások szerint a Coccolino öblítő

Ámokfutás! – 3 halott, 2 súlyos sérült

Három embert megölt, másik kettőt megsebesített egy utcán lövöldöző férfi a mára virradó éjjel a svájci Daillon településen. A szemtanúk szerint egy 30 éves helyi lakos az elkövető, aki láthatóan erősen ittas volt. Egy gépkarabéllyal lövöldözött, a kivonuló rendőröket is fenyegette, ezért azok rálőttek, és megsebesítették. A férfi indítéka egyelőre nem ismert, a rendőrség a

A Voice miatt szakított szerelmével Olivér!

Szakított barátnőjével Berkes Olivér (20). A Voice fiatal tehetsége nehéz helyzetbe került. Úgy érezte, élete nagy lehetősége ez a tehetségkutató, de egyszerre nem tud a versenyre és a magánéletére is elég időt fordítani. A karriert választotta az érzései ellenében. Pedig az egykori kedves a meghallgatáson még ott szurkolt Olivérnek, nem sejtve, hogy éppen ez a


Összefogtak az X-Faktor győztesei!

Összefog a három magyarországi X-Faktor-győztes, és együtt, igazi barátokként segítik egymást a jövőben. Igaz, egyelőre tanácsokért csupán Oláh Gergő (24) tud fordulni a korábbi évadok nyerteseihez, Vastag Csabihoz (30) és Kocsis Tibihez (31), ők viszont amiben csak tudnak, segítenek a legújabb bajnoknak. – A sikernek nincs egy klasszikus receptje, mint amikor megfőzöl egy háromfogásos vacsorát.