Erőss Zsolt felesége beletörődött: a kislányunk is tudja, apa nem jön haza többé

Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie – mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége csütörtökön az MTI-nek. Sterczer Hilda úgy tudja, csütörtökön is szerveztek mentőakciót a két eltűnt magyar és egy koreai mászóért. „Azok, akik a kettes tábor …

ByeAlex titka

Egy közmédiás sajtótájékoztató margójára Zsúfolásig megtelt újságírókkal kedden az MTVA sajtóterme. Mindenki ByeAlexre volt kíváncsi: a zenészre, aki a Kedvesem című számával ugyan korábban megosztotta a közvéleményt, de akinek sikerére, mára legtöbben büszkék vagyunk. Meglepően sokan voltak kedden, ByeAlexnek, az Eurovíziós Dalfesztiválon elért eredménye nyomán összehívott sajtótájékoztatón. Az újságírók kérdéseiből már teljesen hiányzott az egykori …


Egy 80 éves férfi a Mount Everest legidősebb meghódítója

Egy négy szívműtéten átesett 80 éves japán férfi lett a legidősebb ember, aki megmászta a világ legmagasabb hegycsúcsát. Miura Juicsiro helyi idő szerint csütörtökön reggel 9 órakor érte el a Mount Everest (Csomolungma) 8848 méter magas csúcsát három másik japán személy, köztük a fia, és hat nepáli serpa társaságában. Miura már 2003-ban és 2008-ban is …


Árvíz Norvégiában, evakuálják a lakosságot

Elöntötte az árvíz Norvégia délkeleti részét, a folyók tavaszi áradása sok helyütt földcsuszamlásokat okozott, az éjszaka folyamán a norvég hatóságok több száz embert evakuáltak a térségből. Norvégia egyik legforgalmasabb, az Oslót és Trondheimet összekötő országutat több helyen alámosta a víz, ezért a hatóságok lezárták. Mivel Trondheim várost emiatt nehéz megközelíteni, a rendőrség arra hívta fel …

Nick Cave és a Franz Ferdinand is jön a Szigetre

A napokban több zenekar és előadó is beutazó vízumot kért a Sziget Fesztiválköztársaságba. Közöttük a Nagyszínpadra érkezik – nemrég megjelent új lemezével – az egyetemes zenelegenda Nick Cave és az ő Bad Seeds nevű zenekara, és az utóbbi idők legnépszerűbb alter rock csapata, a Franz Ferdinand. Blikk

Halálra verték kisbabájukat

Meghalt egy csecsemő, akit Sarkadról szállítottak kórházba. A gyerek anyját és annak élettársát bántalmazás gyanúja miatt őrizetbe vették – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Albert István elmondta: Sarkadról szerdára virradó éjjel szállítottak kórházba egy kilenc hónapos kisfiút, aki az orvosi kezelés ellenére meghalt. Felvetődött annak gyanúja, hogy a csecsemőt bántalmazták, ezért a rendőrség védekezésre …


11 éves gyerek rabolta ki a 12 évest

Egy 11 éves fiú rabolt ki egy 12 éves gyermeket Budapest VIII. kerületében, az utcán. Zsákmányán, egy zenelejátszón, az életkora miatt nem büntethető rabló azonnal túl is adott. Szerdán délután támadott meg egy 12 éves fiút egy 11 éves gyerek Budapesten, a VIII. kerületi Dologház utcában. Áldozatát fenyegetéssel rávette, hogy adja át neki mp3-lejátszóját. A …