Percekig csuklott az időjós élő adásban – videó

Végigcsuklotta élő tévéadásban időjárás-jelentését egy amerikai meteorológus. David Paul egy houstoni adón produkálta a rendkívüli műsort, amely meglehetősen hosszú volt, csaknem három percig beszélt – és csuklott – a várható időjárásról. Csuklásai között jó pár másodperces szünetek voltak, így bőven szóhoz tudott jutni, ám makacsul visszatértek a rángások. A többediknél már beleszőtte mondandójába. „Természetesen csuklom …

Érzéki videoklippel jelentkezett a Grammy-díjas énekesnő

A New Day című dal már szerepelt Alicia Keys legutóbbi albumán, klipet viszont csak nemrég forgatott hozzá. A 32 éves énekesnő pikánsra vette a figurát: falatnyi ruhadarabokban táncol profikat megszégyenítő mozdulatokkal. A tizenegyszeres Grammy-díjas énekesnő két és fél éve adott életet gyermekének, az elmúlt időszakban azonban a babázás mellett jutott ideje a zenélésre is. Tavaly …

Eltemették Horthy Istvánnét

Kenderesen helyezték csütörtökön örök nyugalomra az Angliában elhunyt özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilonát (†96). Horthy Miklós egykori kormányzó menyét százak kísérték utolsó útjára, majd a család mauzóleumában, hozzátartozók és barátok szűk körében helyezték örök nyugalomra. Ifjabb Horthy István a megemlékezésében arról beszélt: édesanyja mindig erős volt, és az utolsó pillanatig megőrizte méltóságát. Blikk


Eltörlik a halálbüntetést

Eltörlik a halálbüntetést Marylandben; az északkeleti állam hat éven belül a hatodik az Egyesült Államokban, amelyben megszüntetik ezt a büntetési nemet. Ezzel 18-ra emelkedik azon amerikai államok száma, ahol eltörölték a halálbüntetést. Kimutatható, hogy a halálbüntetés nem működik. Háromszor annyiba kerül az államnak, mint az életfogytig tartó börtönbüntetés, és nincs elrettentő hatása a bűnelkövetőkre – …

Meghalt a Slayer gitárosa

Meghalt Jeff Hanneman, a Slayer amerikai thrash metal zenekar egyik alapítója. A gitáros 49 éves volt. Hanemann májelégtelenségben hunyt el egy dél-kaliforniai kórházban csütörtökön – tudatta honlapján az együttes. Jeff Hanneman a Slayert még a nyolcvanas évek elején alapította egy másik gitárossal, Kerry Kinggel együtt Los Angelesben. A gitáros két éve visszavonult a turnézástól, miután …

Ez durva: füstölgő, elszenesedett kupac maradt az áramütötte román kábeltolvajokból

Ropogósra sült két román kábeltolvaj egy közép-olaszországi elhagyatott gyárban, mert nem tudták, hogy a vezetékek továbbra is az egyik áramellátó hálózatára vannak csatlakoztatva. Fogalma nem volt a két román fémhulladék-tolvajnak, hogy az elhagyatott gyár területén lévő vezetékek továbbra is rá vannak csatlakoztatva a közép-olasz Pomezia magasfeszültségű hálózatára, ezért gyanútlanul fogtak hozzá, hogy összeszedjék a transzformátort …


A Duna élőben közvetíti Michelisz versenyét

Élőben közvetíti a Duna a vasárnap kezdődő túraautó-világbajnokság magyarországi fordulóját. A több mint háromórás műsorfolyamban a WTCC mellett szintén élőben látható az Auto GP verseny, valamint a csatorna beszámol a Mercedes VIP futamról is. A Duna vasárnap 12.20-as* kezdettel élőben jelentkezik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) harmadik legrangosabb versenysorozatával, a WTCC-vel. A magyarországi futamokon rajthoz …

Harmincezer szállásvendég a román tengerparton

Már több mint harmincezer turista érkezett a román tengerpartra a május 1-jei és ortodox húsvét alkalmából kialakított csaknem egyhetes minivakáció alkalmából. Az Országos Idegenforgalmi Hatóság közölte, további tízezer látogatót várnak még a hétvégéig. Az idénynyitó alkalmából Tengerparti Parádét rendeztek, az emeletes buszokból, régi autókból, valamint versenymotorokból és autókból álló karaván végigvonult Mamaiától Mangáliáig. Kapcsolódó hivatkozás: …

Nagy érdeklődés a román vasúti teherszállító iránt

Négy nagy közlekedési társaság jelezte érdeklődését a román vasúti társaság teherszállító részlege, a CFR Marfă privatizálása iránt. Az 51 százalékos részvénycsomag megvásárlására kiírt versenytárgyalást korábban több ízben elhalasztották. Victor Ponta miniszterelnök tudatta, a nyertest június 26-án hirdetik ki. mediatica


Ebből román népnemzeti gyász lesz! Nem árulhatják többet a miccset!

A kormány csütörtökön hivatalos levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy a miccs kerüljön fel a hagyományos receptek listájára, június 1-jétől ugyanis egy európai direktíva értelmében megtiltanák a húskészítmény kereskedelmi forgalmazását. Az EU-s szabályozás arról szól, hogy betiltják olyan húskészítmények eladását, amelyek nátrium-karbonátokat, egy bizonyos típusú tartósítószert és antioxidánst tartalmaznak. Ezek az adalékanyagok viszont nélkülözhetetlenek a …