Nagy Feró megemlékezik Cipőről a Beatrice koncertjén

A Beatrice frontembere közelgő koncertjére egy Republic-dallal is készül. Ferót mélyen megrendítette barátja tragédája. „Csak úgy egyik pillanatról a másikra vége? Képtelen vagyok megfogalmazni azt, hogy mit érzek most… A halál nem egy elfogadható dolog!” – kezdte a Hír24-nek Nagy Feró, aki évtizedek óta baráti kapcsolatban volt a Republic hétfőn hajnalban elhunyt legendás énekesével, Cipővel.

Hogy látja az MSZP? Miért durcás Victor Ponta?

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint az MSZP ugyanazokat az alantas, önző, és irigy indulatokat lovagolja meg, amelyeket 2004. december 5-e előtt is. A politikus erről az Echo Tv Napi aktuális című műsorában beszélt. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke szerint a Magyar Szocialista Párt hazaárulást követ el azzal, hogy szombati évértékelő nagygyűlésére meghívta Victor

A magyar irredenták ellen tüntetne a Noua Dreaptă

A magyar irredentizmus ellen kíván tüntetni március 15-én Aradon az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet. A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint az aradi polgármesteri hivatal engedélyezte a szélsőségesen nacionalista szervezet március 15-i felvonulását, amellyel az erdélyi románokat a magyar forradalom ellen fellázító Avram Iancura emlékeznek. Dumitru Magureanu, az Új Jobboldal aradi szervezetének a vezetője


Romániában vásárol az Erste Bank

Állandó ajánlatot adott be az Erste Group Bank román leánybankjának, a BCR-nek az általa még nem tulajdonolt maradék részesedésére – írja a Reuters. Az osztrák bank ajánlata a bank egy részvényeinek értékét 0,75 román lejre teszi. A korábbi ajánlatokkal ellentétben a mostani vételi ajánlat nem egyetlen időtartamra vonatkozik, de az ár a március 8-tól június

Orbán: nem egészséges a magyar bankrendszer – túl sok a külföldi

A kormányfő szerint a magyar bankrendszerben a hazai tulajdoni arányt 50 százalékra kellene emelni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „évnyitó” fórumán. A miniszterelnök újabb devizaadós-mentőcsomagot ígért – most a KKV-nek. Magyarországon a válság kitörése előtt hitelbuborék épült fel , amit hosszú időn keresztül erénynek tartottunk. Magyarországon a bankrendszer tekintélyes része

Rogán: megtámadták Magyarországot – jön a rendkívüli parlamenti ülés

A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció – jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. A politikus az ülésről azt mondta, szeretnék felruházni az energiahivatalt rendeletalkotási joggal. Kifejtette: ezekkel a rendeletekkel ugyanis a hivatal megvédheti a rezsicsökkentés ügyében hozott döntéseit, és már nem lesznek megtámadhatók


Döntött az országgyűlés: megérkezett az újabb pofon az energiaszolgáltatóknak

A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót. Az erről szóló kormányzati előterjesztést kedden kivételes sürgős eljárásban, 264 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A kormánypártok mellett a Jobbik is igennel szavazott,

Reding üzent: ismét vizsgálódni fognak Magyarországon

Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvény maradéktalanul eleget tesz-e az Európai Bíróságnak a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának leszállítása ügyében hozott tavaly novemberi ítéletének – közölte az MTI megkeresésére kedden Mina Andrejeva, Viviane Reding alapjogi, bel- és igazságügyi biztos szóvivője. Andrejeva azt is tudatta, hogy a jogszabályban foglaltakat a magyarországi alkotmányos változásokkal

Az Orionnal működik együtt a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. és a finn Orion Corporation kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új kémiai vegyületek közös kutatása és fejlesztése – közölte a Richter kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A szerződés értelmében az együttműködés lehetőséget biztosít arra, hogy a két társaság közösen válasszon ki és fejlesszen tovább három felfedezési fázisban lévő gyógyszerjelölt


Lassult a német infláció

Tovább lassult februárban a német fogyasztói árak emelkedése – közölte végleges adatait kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Az általában nagyobb kilengéseket mutató energia- és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció 1,1 százalék volt februárban. Éves összehasonlításban a legnagyobb mértékben, 3,6 százalékkal az energiaárak emelkedtek. A háztartási energiaárak 5,4 százalékkal, míg az üzemanyagok 0,4