Székely zászló újabb 33 magyarországi önkormányzatnak

Budafok-Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót csütörtökön. Németh Zoltán fideszes országgyűlési képviselő szerint amikor a székelyföldi magyarokat sérelem éri, ki kell állnunk, és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is. A polgármesteri hivatal dísztermében tartott eseményen Szabolcs Attila (Fidesz–KDNP), a XXII. kerület vezetője arra emlékeztetett, hogy február

Történelmi veszteség a romániai bankoknál

Tavaly a román nemzeti bank adatai szerint az országban működő 40 hitelintézet 2,12 milliárd lejes veszteséget halmozott fel, ami mintegy háromszorosa az előző évinek. Ez negatív rekordnak számít, ellentétben a 2008-as pozitív csúccsal, amikor még a 4,4 milliárdot is meghaladta a kumulált nyerség. A bankrendszer három egymást követő évben veszteséges volt Romániában. A három év

Szurkolói különvonat indul a román – magyar vb-selejtezőre

Tizenöt vagonból álló szurkolói különvonat indul Bukarestbe a szeptemberi 6-i Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőre. Az utazást a Carpathian Brigade, a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos szurkolói csoportja, valamint a valogatott.blog.hu szervezi. A szerelvénnyel maximum 1200 fő kiutaztatására van lehetőség. „Célunk, hogy a nagy rivális, Románia otthonában a lehető legnagyobb létszámban legyenek jelen a magyar szurkolók” – jelentette


Svájci lap vette védelmébe a székely autonómiatörekvéseket

A bukaresti román politikai elit nem hajlandó átruházni hatásköröket a történelmi régióknak. Egy jól átgondolt régióátszervezéssel a nemzeti kisebbségek problémái jelentős mértékben megoldódnának – vonta le a következtetést a Neue Zurcher Zeitung újságírója a székely zászló körüli román-magyar nézeteltérést ismertető cikkjében. Az anyagok jegyző Rudolf Hermann szerint ennek történelmi okai is vannak, ugyanis Erdély évszázadokon

Mutu nélkül érkezhetnek a románok Budapestre

Valószínűleg Adrian Mutu nélkül érkezik Budapestre a magyarok elleni világbajnoki selejtezőre a román labdarúgó-válogatott. A magyar szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be csütörtökön, hogy a klasszis csatár ezen a héten már nem tudott edzeni vádlisérülése miatt, s az első diagnózis szerint izomszakadása van, így legalább négyhetes pihenő vár rá. A francia Ajaccio 33 éves támadója

Nyereségbe fordult Danubius

A Danubius Hotels Nyrt. bevételei a tavalyi év egészében 6 százalékkal, 46,4 milliárd forintra emelkedtek − euróban számolva viszont csak 2 százalék volt az emelkedés. A negyedik negyedévben fordított volt a hatás, forintban 1 százalékkal kevesebb, euróban viszont 8 százalékkal több volt a bevétel. A tavalyi év utolsó három hónapjában 1,5 milliárd forintos adózás előtti


Románia 1,5 milliárdnyi dollárkötvényt bocsátott ki

Az ország 1,5 milliárd dollár értékben bocsátott ki tízéves kötvényt a nemzetközi tőkepiacon csütörtökön, a magyar kibocsátásnál alacsonyabb hozammal – értesült a Bloomberg hírügynökség egy, a nevét elhallgatni kérő forrástól. A hírügynökség birtokába jutott „nem publikus” információ szerint Románia 4,5 százalékos hozammal bocsátott ki tízéves futamidejű kötvényt. A magyar tízéves kötvény a Bloomberg adatai szerint

Szerkessz interaktív tankönyvet!

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete pályázatot hirdet interaktív tankönyvi fejezet szerkesztésére Ilyen tankönyvet szeretnék címmel, melyre pályázhatnak középiskolás diákok és egyetemi hallgatók egyénileg vagy csoportban. A pályázat témája középiskolásoknak: bármely tudásterületről, tantárgyból választott téma tankönyvi feldolgozása; a téma kötődhet egyetlen tantárgyhoz is, de több tantárgy integrációjára is épülhet. Egyetemi hallgatók az

XVIII. Hóhányó Olimpia – Madarasi Hargita

Erdély legjelentősebb téli diák összejövetele a Madarasi Hargitán megszervezett Hóhányó Olimpia. Idén március 1–3. között kerül sor a Madarasi Hargitán a már hagyományosnak számító Hóhányó Olimpiára, melynek szervezői az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ). NyJ


Baleset Csernobilban

Beszakadt az atomerőmű egyik gépházának teteje, mintegy 80 munkást menekítettek ki. A francia építőmunkásokat azt követően evakuáltak az ukrajnai csernobili erőmű területéről szerdán, hogy ismertté vált: az atomerőmű egyik gépházának beszakadt a teteje. A Vinci és a Bouygues építővállalatok munkásai az új szarkofágon dolgoztak. A cégek képviselői közölték, hogy elővigyázatosságból evakuálták alkalmazottaikat. A nem működő