Megcsal a feleségem

– Képzeld, a feleségem megcsal, és még hazudozik is! – Honnan tudod? – Ma reggel jött haza, és azt mondta, hogy a nővérénél aludt. – És, honnan tudod, hogy hazudik? – Onnan, hogy én aludtam a nővérénél.

Beperelték a Facebookot a lájkolás miatt

Beperelték a Facebookot a lájkolás és még néhány, az oldalon használható funkció miatt. Egy holland programozó állítólag már 1998-ban levédette ezeket a szabadalmakat a Surfbook néven épített közösségi hálózata létrehozásakor. Joannes Jozef Everardus van Der Meer holland fejlesztő 2004-es halála után a szabadalom a több hasonlót felhalmozó Rembrandt Social Media céghez került. A cég most

Pápa lehet Erdő Péter érsek

Erdő Pétert, Esztergom-Budapest főegyházmegye érsekét, prímást is XVI. Benedek lehetséges utódai közé sorolja az APA osztrák hírügynökség hétfői esélylistáján de lehetséges az is, hogy a történelemben először nem európai lesz a pápa. XVI. Benedek pápa váratlan bejelentésével megnyílt az út az előtt, hogy a katolikus egyház élére történetében először ne európai vezetőt válasszanak. Megfigyelők nem


Horoszkóp keddre

Ha ön a Nyilas jegyében született, nincs jó napja, mert több olyan dolgot is meg kell tennie, amelyet sosem szeretett. Horoszkóp keddre. Kos (III. 21.–IV. 20.) Ma teljesen maga alatt van, kicsiségeken megsértődik, s ezzel környezetét negatívan befolyásolja. Többet ér, ha ma nem megy munkába, inkább elmegy úszni, sétálni, bármit, csak emberek közé ne menjen,

Újraválasztották Paizs Tibort Marosszentannán

Több mint száz résztvevő választotta újra Paizs Tibort a marosszentannai RMDSZ elnöki tisztségébe hétfőn. A gyűlésen Brassai Zsombor és Soós Zoltán ügyvezető alelnökök képviselték a Maros megyei RMDSZ-t. Az udvarfalvi Művelődési Otthonban több mint száz résztvevő hallgatta meg és értékelte ki a Ráduly György polgármester és Paizs Tibor kerületi elnök beszámolóját. A vastapssal honorált szervezeti

Nem mindig jó a jótanács!

Fickó elmegy az orvoshoz. – Doktor úr, annyit beszélnek arról, hogy a nők meg a férfiak egyszerre élvezzenek el, de nekünk az asszonnyal még sose sikerült. – Van pisztolya? – Igen, van. – Akkor tegye be a párna alá, és amikor elélvezne, lőjön vele a levegőbe. Így a felesége összerándul, és ő is elélvez. Este


Fokozódó izgalom: 2 marosvásárhelyi RMDSZ-közgyűlés kedden 18 órától, más-más helyszínen!

Közgyűlést szerveznek Marosvásárhelyen a korábbi városi szervezet körzeti elnökei – mint írják – egy valós, marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviselet kialakításáért. Vass Levente egyike volt a szószólóknak A rendezvényt február 12-én, kedden 18 órakor szervezik meg a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai termében, jelentették be hétfő délutáni sajtótájékoztatójukon, a Continental szálló Tonitza termében. Azok a városi RMDSZ-tagok állnak a

Három év börtönt kapott, így már nem parlamenti képviselő Gigi Becali!

Három éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott Gigi Becali, akit a 2012-es parlamenti választásokon USL-s színekben liberális párti képviselőnek választottak. További nyolc évre korlátozták különböző jogai gyakorlásában. A Legfelsőbb Semmítőszék ítélete végleges. Becalit azért ítélték el, mert maga szolgáltatott igazságot magának, miután egy bűnbanda ellopta az autóját. Emberei elkapták a bűnszövetkezet tagjait, és fogva tartották őket. Mindannyian

Lemondott a pápa

A Szentatya ma, február 11-én, délelőtt 11 órakor, három szentté avatási ügyben összehívott konzisztórium során tette közzé a következő hírt: „Kedves Testvérek! Nem csak a három szentté avatás miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy közöljem veletek döntésemet, amely nagy jelentőségű az egyház élete számára. Miután ismételten megvizsgáltam lelkiismeretemet Isten előtt,


Sho(r)t Stories – fotográfiai kiállítás nyílik a Bernády Házban

Miként látható Európa egy magyarországi szemével? Miként láthatóak az európaiak egy orosz származású művész szemével? Ez a témája annak a fotókiállításnak, melynek megnyitójára február 11-én, hétfőn, 17 órakor, a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor. A kiállítás a Bernády Ház és a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet szervezésében valósul meg, Aáry-Tamás Lajos, oktatási ombudsman kezdeményezésére.