Carlos Perez májusban búcsúmeccset játszik Veszprémben

Már csütörtökön új klubjához, a katari al-Samal csapatához utazik és ott szombaton mérkőzést játszik Perez Carlos, az MKB Veszprémet tizenhat év után elhagyó, kubai születésű kézilabdázó. A 41 esztendős átlövő – ahogy a magyar klub honlapján is olvasható – a helyi kézilabdázás ikonjává vált, szerénységével, emberségével és tudásával. „Meg sem fordult a fejemben, hogy így

Ezt a Bentleyt gyártják majd Pozsonyban

Az EXP 9F tanulmány legalábbis megosztotta a közönséget, a Volkswagen csoport vezetése ennek ellenére úgy döntött, gyártásba kerülhet a szériaváltozat – írja a Totalcar. A Bentleynek nagyon jól megy, mióta a VW csoport átvette, és elkészült a Continental sorozat. A Crewe-i gyárban így már alig akad némi használható kapacitás, és a helyzet csak romolni fog,

Kilátástalanság. Meg akarták ölni gyermekeiket, majd öngyilkosságba menekülni a szegénység miatt

Egy férfi élettársával közösen határozta el, hogy kilátástalannak vélt helyzetüket két kiskorú gyermek megölésével és öngyilkossággal oldják meg. A férfi megsebesítette a gyerekeket és élettársát, ám végül megszólalt a lelkiismerete, és mentőt hívott – írja a Hír24. A mentők még tavaly augusztus 22-én szállítottak kórházba két gyermeket és két felnőttet az egyik tatabányai hotelből. Egy


Zászlóháborúból diplomáciai botrány: kiutasítják a magyar nagykövetet?

Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi

Székelyzászló-ügy – összefoglaló

A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van – tájékoztatta a magyar Külügyminisztérium szerdán az MTI-t, annak kapcsán, hogy a román külügyminisztérium délután bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. A román fél azt sérelmezte, hogy kedden Németh Zsolt külügyi államtitkár szót emelt a Székelyföldön dúló „zászlóháború” ellen, és azt kérte a román

Ezrek halhattak éhen Észak-Koreában

Akár több ezer ember is éhen halhatott tavaly Észak-Korea legjelentősebb gabonatermesztő vidékén, miközben az ország több tömegrendezvényen is megünnepelte az országalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját – jelentette csütörtökön egy japán hírügynökség. Dél-koreai szakértők szerint egyelőre lehetetlen ellenőrizni a jelentés hitelességét, de az észak-koreaiakat gyakran sújtja éhínség. Az ENSZ egy 2011-es elemzése bebizonyította, hogy


Horoszkóp csütörtökre

A Bak nyakig ül a munkában, s magánéletére szinte nem is jut ideje. A csütörtöki horoszkóp – a más jegyben születetteknek is. Kos (III. 21.–IV. 20.) Ne feledje, a régi barátságot sosem szabad felcserélni újra, mert a többször kipróbált barátságok pótolhatatlanok. Egy partira van meghívása, ahova mindenképpen el kell mennie, mert a jövője is sokban

Hány férfival feküdtél le előttem?

A nászéjszaka intim, boldog perceiben az újdonsült férj nem tud ellenállni a kíváncsiságának, és izgatottan kérdezi nejét: – Mondd, drágám, hány férfival feküdtél le előttem? A nő hallgat. A férfi félóra múlva megszólal: – Most haragszol, drágám? – Dehogy haragszom, csak számolok.

2013. február 7.

Ma Richárd, Rómeó, Romuald és Tódor napja. A Tódor a német Theodorból alakult ki, igaz, a német név is sokkal régebbi őssel dicsekedhet, a görög Theodóroszból származik. A név jelentése Isten ajándéka. A Rómeó a hasonlóan, de rövid magánhangzókkal írt olasz névből származik, amelynek eredete szintén az ókorba nyúlik vissza, eredetileg a rómaiak megjelölésére szolgált.


2013. február 6.

Ma Dóra, Dorottya, Ajándék, Áldor, Amand, Amanda, Dolli, Korvin, Szilvánusz, Tétisz, Titán, Titánia, Titusz és Tódor napja. A Dorottya a görög Dorotheosz név latinos nőiesítésének, a Dorothea névnek régi megmagyarosodott alakja. A férfinév jelentése: Isten ajándéka. A Dóra a Dorottya névnek igen sok nyelvben meglevő önállósult becézője. 1296-ban III. András, az utolsó Árpád-házi király feleségül