XVI. Benedek ma hagyja el a Vatikánt

Csütörtök este, pontban nyolc órakor mond le XVI. Benedek, aki pápasága utolsó napján a bíborosoktól búcsúzik el, majd helikopterrel elhagyja a Vatikánt és Castel Gandolfóba vonul vissza. Távozásával az apostoli szék megüresedik az új egyházfő megválasztására várva. Majdnem nyolcéves pápasága legutolsó napján XVI. Benedek munkahelyétől és eddigi otthonától, a Vatikántól köszön el. Bíborosként, majd pápaként …

Magyar kézbe kerülhet a román posta

A Magyar Posta vizsgálja a Román Posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket, feltételeket, és ezek ismeretében dönthet arról, hogy befektet-e a romániai piacon – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI érdeklődésére. A kormány hétfőn hirdette meg a posta privatizációját, az állam 51%-os többségi részvénycsomagot bocsát áruba. A távközlési miniszter által közölt ütemterv szerint március 11-étől lehet …

Nem akarnak tüntetni a magyarok?

Az autonómia évévé nyilvánított 2013-as évnek és a március 10-re meghirdetett Székely Szabadság Napjának arra kell figyelmeztetnie a román döntéshozókat, hogy autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke a többség és a kisebbség között Romániában. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, az EMNP nem tüntetésként, hanem az autonómia ügye melletti kiállásként, afféle …


Az államfő újabb pálfordulása

Elnöki mandátuma lejártakor nem vonul vissza a politikából Traian Băsescu. Az elnök ezt Ausztriában, az ott élő románokkal való találkozón jelentette ki. Băsescu korábban többször is kijelentette, hogy 2014-ben, államfői mandátumának a végén visszavonul. Az elnök azzal indokolta döntését, hogy aki egyszer már betöltötte a legmagasabb politikai funkciót egy államban, az nem fogadhat el alacsonyabb …

Mire számíthat Székelyföld beruházások terén?

Helyi polgármesterekkel költségvetési gondokról, fejlesztési lehetőségekről tárgyalt Háromszéken Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a Képviselőház külügyi bizottságának vezetője. Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád polgármester társaságában találkozott Kovászna megye új kormánybiztosával, Dumitru Marinescuval is. A találkozásokat követően február 27-én, szerdán, Sugásfürdőn tartott sajtótájékoztató keretében Borbély László kifejtette: a választások után eljött az ideje …

Lóhús a tóban

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA) a honlapján közölte: lóhúst találtak az elmúlt hét végén a Kolozsvár közeli Tarnica víztározó partján. A hatóságok szombaton és vasárnap összesen 922 kiló ismeretlen eredetű húst gyűjtöttek össze a víztározó partjáról és a vízből. Az eredetileg fagyasztott állapotban eldobott, és csak részben kiolvadt húsból vett mintákat egy bukaresti …


Bővítene az Ursus sörgyár

Az Ursus Breweries egy több szakaszban történő bővítés során ötszörösére növelné brassói gyárának a termelési kapacitását – írja a Mediafax hírügynökség. Andrew Highcock, a cég elnöke elmondta, azért dolgoznak a bővítésen, mert azt tapasztalják, hogy a sör egy nagyon kedvelt ital Romániában, és növekedési potenciál van a piacon. A projekt szerint évi 5 millió hektoliterre …

Király Kupa: A Real Madrid kiütötte a Barcelonát! – videóösszefoglalóval

A spanyol Király Kupa elődöntőjében a Real Madrid simán győzött a Barcelona otthonában, így bejutott a sorozat döntőjébe. Barcelona – Real Madrid 1-3 (0-1) Barcelona, Nou Camp, 90 ezer néző, vezette: Alberto Undiano Mallenco * Barcelona: Pinto – Jordi Alba, Puyol, Piqué, Dani Alves – Fabregas (Villa, 59.), Busquets, Xavi (Thiago, 73.) – Iniesta, Messi, …

A boncmester neje mellbimbóját is leharapta szado-mazo szex közben

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a szadista férfit, aki a szadomazó szexet követően összevarrta párja száját. A Blikk információi szerint R. Tibor azt vallotta a rendőröknek, hogy a felesége kérlelte, hogy vadállati kegyetlenséggel izgassa, majd az őrült szexuális játék végén varrja be a száját. A 27 éves, korábban boncmesterként dolgozó férfi először nadrágszíjával verte …


HORROR: Nagy fehércápa falt fel egy férfit!

Cápatámadás áldozata lett egy férfi Új-Zéland partjainál szerdán. Az úszó férfira az Auckland városától egy órányi autóútra nyugatra fekvő közkedvelt Muriwai Beach partjainál csapott le az állat, vélhetően egy nagy fehércápa. A mentőalakulatok már csak a férfi maradványait tudták felhozni a vízből. A ragadozót később egy rendőrnő kilőtte egy helikopterről. A nagy fehércápa a legnagyobb, …