Feloszlott a brit parlament Brexit

Feloszlott szerdán a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás valójában már javában zajló kampánya. A brit választási törvény értelmében a parlament a választás időpontja előtt 25 munkanappal befejezi tevékenységét és feloszlik. Ez szerdán, brit idő szerint nulla óra után megtörtént. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök szerdán felkeresi

Halálos baleset történt Győr mellett, Koroncó közelében

Halálos baleset történt Győr mellett, Koroncó közelében Szerencsétlenség

Fának csapódott egy személyautó szerda hajnalban Győr-Moson-Sopron megyében, Tét és Koroncó között, az autó vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A 8418-as úton történt balesetben a gépkocsi utasai közül két ember megsérült, őket kórházba vitték. Az utat a rendőrség lezárta a helyszínelés és a műszaki mentés idejére,

Már a negyedik amerikai bank megy csődbe idén Bezártak

Az idén eddig négy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem. Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig májusban egynek, októberben kettőnek, november eddig eltelt időszakában pedig egy banknak kellett lehúznia a rolót. Az Egyesült Államokban tavaly egyetlen bank sem ment tönkre, két éve a számuk nyolc


Lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt Bukás

A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere, politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében jelentette be, amelyet eljuttatott az MTI-hez is. Mint írta, a folyamatos vádaskodás ellenére azért nem mondott le eddig, mert szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek

Medvét gázoltak az észak-erdélyi autópályán

Medvét gázoltak az észak-erdélyi autópályán Baleset

Medvét gázoltak az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópályán, a Torda és Gyalu közötti szakaszán mára virradóan, hajnali 3.50 órakor. A baleset következtében a nagyvad elpusztult, a gépkocsi megrongálódott. „A járművet egy 62 éves férfi vezette. A medve feljutott az úttestre, és halálosan megsebesítette az ott szabályosan közlekedő gépkocsi. A baleset következtében nem volt szükség forgalomkorlátozásra” –

Petrolul-FK Csíkszereda 1-0 – dobogón a ploiesti-iek

Petrolul-FK Csíkszereda 1-0 – dobogón a ploiesti-iek Liga 2

A Petrolul Ploiesti 1-0-ra legyőzte kedden este az FK Csíkszeredát a 2. ligás labdarúgó-bajnokság 5. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A találkozó egyetlen gólját Marinescu szerezte a 82. percben. A vendégek emberhátrányban fejezték be az összecsapást, miután Csonkát kiállították a 90. percben. Ugyancsak kedden a Bodzavásári CSM Gloria 1-0-ra győzött a Temesvári Politehnica ASU ellen. Gólszerző: Mera


Úzvölgyi katonatemető: itt vannak a prefektus kifogásai

Úzvölgyi katonatemető: itt vannak a prefektus kifogásai Támadás

Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének a tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa a Darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi temetőre vonatkozó határozatait. A prefektus hivatala kedden válaszolt az MTI egy héttel korábban feltett kérdéseire, és megerősítette a Hargita megyei önkormányzat által kiszivárogtatott információt:

Szexuális zaklatás miatt kizárták a rendezőt felelősség

A francia filmrendezők szövetsége (SFR) kizárta Christophe Ruggiát a szakmai szervezetből, mert Adele Haenel színésznő megvádolta azzal, hogy 12 és 15 éves kora között a filmrendező rendszeresen zaklatta szexuálisan. A mintegy háromszáz francia filmrendezőt tömörítő SFR közleményében jelezte, hogy a Médiapart internetes oldalon megjelent tényfeltáró riport után elkezdték Christophe Ruggia kizárási eljárását. Az 54 éves

A diósgyőri a 2018-as év stadionja

A diósgyőri a 2018-as év stadionja

A DVTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database. A lengyel honlap – amely a versenyt kilencedszer hirdette meg – másfél hete tette közzé a tízes listát, amelyen még egy magyar létesítmény, a MOL Aréna Sóstó is szerepelt. A top tízben a magyarok mellett négy orosz, két kínai, valamint egy-egy török és


Feljelentés a Székely Vértanúk Emlékművénél megjelent székely jelképek miatt

Feljelentés a Székely Vértanúk Emlékművénél megjelent székely jelképek miatt

Marosvásárhelyen meg nem nevezett személyek feljelentést tettek a Városházán, hogy a Székely Vértanúk Emlékműve környékén zajló térrendezési munkálatok nyomán székely jelképeket jelenítettek meg a kivitelezők. Konkrétan: az emlékmű környékén csillag alakot mintáztak térkövekből, míg a közeli forrásra felkerült kétnyelvű táblán a Székely Vértanúk Kútja felirat egyik oldalán a Nap, a másikon a Hold látható, amelyek