Jankovics Róbert lett a HMDK új elnöke

Jankovics Róbert lett a HMDK új elnöke

Jankovics Róbert eddigi ügyvezető elnök, parlamenti képviselő lett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) új elnöke, ő volt az egyedüli induló és a drávaszögi Újbezdánban pénteken megtartott tisztújító közgyűlésen egyhangúlag támogatták megválasztását. Jankovics Róbert Jakab Sándort váltotta a HMDK élén. A pártnak négy új alelnöke is lesz, akiket az országos elnökség választ majd még. Az …

Leváltották a marosvásárhelyi rendőrparancsnokot

Leváltották a marosvásárhelyi rendőrparancsnokot

Marosvásárhely polgármestere január elsejétől leváltotta tisztségéről Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát. A Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű adása által közölt hírt megerősítette az MTI-nek Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal szóvivője. Mint elmondta, a döntés a helyi rendőrség átszervezésével áll összefüggésben, semmilyen szolgálati probléma nem merült fel Valentin Bretfeleannal szemben. …

Betörés közben tetten érték a nyárádtői és a szászrégeni férfit

Betörés közben tetten érték a nyárádtői és a szászrégeni férfit

Marosludason tetten értek két férfit, amint kiraboltak egy garázst, adja hírül szerdai közleményében a Maros megyei Rendőr-főkapitányság. Január 2-án észlelte a két tagú járőr, hogy a Május 1 utcában feltörtek egy garázst, és éppen javakat tulajdonítanak el belőle. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a tetten ért személyek két további betöréssel is gyanúsíthatóak. A 21 éves …


A román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve

A román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve. Az RMDSZ a 2016 decemberében hatalomra jutott baloldali-liberális kormánykoalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, mert a hatalomtól remélte a kisebbségi jogok bővítését. Miközben a jogok bővítésében csak parányi lépést …

Fokozódott az erőszak a német rendőrökkel szemben szilveszter éjszaka

Előbb-utóbb Németország is megtapasztalhatja az egyes svéd- és franciaországi elővárosokban uralkodó állapotokat, ahogy azt a rendőrökkel szembeni szilveszter éjszakai erőszak fokozódásából sejteni lehet – írta kommentárjában kedden a Die Welt című országos német napilap. A berlini, brémai, dortmundi, lipcsei és stuttgarti incidensekről a Spiegel Online hírportál is beszámolt. Egyes svéd városok peremkerületeiben a bűnbandák írják …

Erdei Zsolt egyetlen profi legyőzőjével bokszol Szellő Imre

Erdei Zsolt egyetlen profi legyőzőjével bokszol Szellő Imre

Szellő Imre, a Boksz Világszervezet (WBO) cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka Erdei Zsolt egyetlen profi legyőzője, az orosz Gyenyisz Gracsov ellen lép ringbe. A Felix Promotion közleménye szerint a február 16-i, budapesti gála főmérkőzése lesz a tízmenetesre tervezett összecsapás, amelyet a 19 találkozót követően veretlen Szellő és a 16 győzelme mellett 5 vereséget és 1 döntetlent számláló …


Évértékelő – Merényletek, kibertámadások és egy vihart kavaró oktatási törvény határozta meg Ukrajna 2017-es évét

Több politikai indíttatású merénylet, kibertámadás érte idén Ukrajnát, amelyek mögött Kijev szerint Oroszország áll, súlyosbodott a válság a kelet-ukrajnai fronton, és eközben megromlott a magyar-ukrán viszony az új oktatási törvény elfogadása miatt. Ukrajna számára kedvező fejlemény is történt viszont 2017-ben: megkapták az ukrán állampolgárok júniusban a vízummentes beutazási engedélyt az európai uniós országokba, amelyre a …

Putyinnak hatvanhárom kihívója akadt

Hatvannégy jelöltaspiráns jelentette be, hogy indulni kíván az elnökválasztáson Oroszországban – jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke kedden Moszkvában. Pamfilova szerint a bizottsághoz benyújtott dokumentumok alapján 21 párt- és 43 független jelölt kíván megmérkőzni az elnöki posztért. A jelölés határideje a választási törvény alapján hétfőn járt le. A független jelölt-aspiránsoknak – …

Búcsúzott az Olasz Kupából a bajnoki listavezető Napoli

Búcsúzott az Olasz Kupából a bajnoki listavezető Napoli

A bajnoki listavezető Napoli házigazdaként 2-1-re kikapott az Atalanta csapatától a labdarúgó Olasz Kupa keddi negyeddöntőjében. A bergamói együttes tavaly februárban bajnoki mérkőzésen is győzni tudott Nápolyban. Az Atalanta ellenfele a címvédő Juventus, vagy a Torino lesz az elődöntőben. A másik ágon az AC Milan a Lazióval játszik a fináléba jutásért. Eredmények, negyeddöntő: Napoli-Atalanta 1-2 …


Lékai és Görbicz, valamint a román Neagu is jelölt az év legjobb kézilabdázója címre

Lékai és Görbicz, valamint a román Neagu is jelölt az év legjobb kézilabdázója címre

A férfiak között Lékai Máté, a nőknél pedig Görbicz Anita jelölt az év legjobb kézilabdázója címre az európai szövetség (EHF) szavazásán. Az EHF honlapján keddtől lehet voksolni a nyolc férfi, illetve a kilenc női jelöltre. Lékai Máté 2017-ben negyeddöntős volt a franciaországi világbajnokságon, illetve kijutott a jövő hét pénteken kezdődő horvátországi Európa-bajnokságra a magyar válogatottal. …