Forma-1, Kínai Nagydíj: Hamilton nyert és visszavágott Vettelnek

Forma-1, Kínai Nagydíj: Hamilton nyert és visszavágott Vettelnek

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat vasárnap, ezzel beérte a pontversenyben a most másodikként záró Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjét. A 32 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 54. futamgyőzelme, a vb-címvédő Mercedes istálló pedig így sikerrel ünnepelte a 150. F1-es versenyét. A harmadik helyen

Miniszterelnöki bejelentés arról, hogy mikortól fizethetünk euróval Romániában

Románia akkor vezetheti be az eurót mint fizetőeszközt, amikor itt is akkorák lesznek a bérek, mint Nyugat-Európában. Ezt a kormányfő mondta hétfőn az első minisztériumközi megbeszélésen, amelyet a lejről euróra való áttérés témájában rendeznek. Sorin Grindeanu szerint tekintettel kell majd lenni azoknak az országoknak a tapasztalatára, amelyek a romániaihoz hasonló helyzetből indulva már korábban megtették

Rekordszámú díjat nyert a Harry Potter-dráma

A felnőtt Harry Pottert alakító Jamie Parker a legjobb színész, a Hermionét játszó Noma Dumezweni pedig a legjobb színésznő elismerésével távozott a gáláról. Fotó: Time Rekordszámú, kilenc trófeát gyűjtött össze a Laurence Olivier-díjak átadásán a Harry Potter és az elátkozott gyermek című új brit dráma vasárnap este a londoni Royal Albert Hall-ban. A szervezők szerint


Vesztett a Ferencváros Bukarestben

Vesztett a Ferencváros Bukarestben

Fotó: Mediafax via Pro Sport A Ferencváros 30-25-re kikapott a címvédő román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki, első mérkőzésén. Támadásban nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, védekezésben viszont egyik sem játszott hatékonyan. A Dunaferr egykori kapusa, Paula Ungureanu becserélése jó döntésnek bizonyult hazai részről, először a 16. percben alakult ki egygólosnál

Szakadékba borult tehervonat Hunyad megyében – mindkét mozdonyvezető meghalt

Szakadékba borult tehervonat Hunyad megyében – mindkét mozdonyvezető meghalt

Fotó: Adevărul Kisiklott szombaton egy tehervonat Hunyad megyében, Petrozsény közelében. A két mozdonyvezető életét vesztette, jelenleg áll a vasúti forgalom a környéken. A Hunyad Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Bogdan Niţu szerint a 16 vagonos szerelvénynek a mozdonya és 14 vagonja siklott ki a Hunyad megyei Petrozsény (Petroşani) és Váralja (Subcetate) közötti szakaszon, Merisor (Merişor) térségében, egy

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

Víz nélkül a Bözödi tó: Szilveszter Zoltán fotóriportja

További képek Facebook-oldalunkon! A témához kapcsolódó, korábbi anyagaink: Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, és íme, miért! Leomlott a vízzel elárasztott bözödújfalusi római katolikus templom Újjáépítenék Bözödújfalu leomlott templomát Erdélyi Atlantisz


Késelés a sürgősségin: sérültek

Késelés a sürgősségin: sérültek

Képünk illusztráció Késsel megsebesített három személyt a bukaresti Bagdasar-Arseni sürgősségi kórházba beutalt egyik páciens – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek az intézmény sajtószóvivője, Florian Bica. A szombatra virradó éjszaka történt incidens nyomán két másik beteg és egy ápoló sérült meg. A három sérült közül egyik műtétre szorult. Hatósági források szerint a támadó pszichés problémákkal küzd, az

Visszatért a tél a Székelyföldre

Visszatért a tél a Székelyföldre

Képünk illusztráció Téli körülmények között zajlik a közlekedés több Kovászna megyei útszakaszon, a hegyvidéki térségekben jelenleg is havazik. A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség közleménye értelmében a Kézdivásárhely és Focşani közötti 2D jelzésű főúton áll a forgalom, miután egy kamion a hó miatt elakadt a lejtőn. A térségben jelenleg is havazik, ezért a rendőrség arra inti a

Havas Henrik elindul a választáson

Havas Henrik beszáll a politikába, és indul a kisoroszi időközi választáson. Az újságíróként és műsorvezetőként ismert médiaszemélyiség a helyiek „kapacitálásának” engedve döntött erről, írja az index. Kisorosziban május 14-én tartanak polgármester- és képviselő-testületi választást, ugyanis az előző közgyűlés feloszlatta magát. Egyelőre 5 polgármester-jelölt van, köztük Havas Henrik, aki függetlenként indul. Havas Henrik korábban is vállalt


Az oroszok egy nap alatt lerohanhatják a Baltikumot

Oroszország hadereje elért egy olyan szintre, amivel 24 óra alatt támadást indíthatnának a Balti államok ellen, a NATO-nak pedig alig maradna lehetősége a válaszra. A litván hírszerzés értékelése szerint az oroszok tavaly tovább erősítették a Kalinyingrádi területen állomásozó haderőket, ami által felgyorsult a támadási idő, illetve meg is tudnak előzni egy esetleges NATO-s beavatkozást. A