Dragnea: „ez az ügyiratcsomó két-három hamis nyilatkozatra alapul”

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden úgy nyilatkozott: az ügyiratcsomó, amelyben hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják, hamis nyilatkozatokon alapul. Liviu Dragnea perében kedden volt tárgyalás a Legfelső Bíróságon. Távozásakor a szociáldemokrata politikus kifejtette, továbbra is ártatlannak tartja magát, annak ellenére, hogy ugyanazon ügy másik három vádlottja beismerte tettét. „Ártatlan vagyok, ez az ügyiratcsomó

Szorul a hurok Liviu Dragnea nyaka körül

Három vádlott beismerte tettét kedden abban a perben, amelyben Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják. A három, tettét beismerő vádlott kérte, hogy egyszerűsített eljárással tárgyalja ügyüket a Legfelső Bíróság. Liviu Dragneát a Teleorman Megyei Tanács elnökeként hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt állította bíróság elé a DNA. A

Maláriával fertőződött egy orvostanhallgató Nagyváradon

Maláriával fertőződött egy orvostanhallgató Nagyváradon

Egy volt orvostanhallgató, 22 éves gaboni nő maláriával fertőződött meg. A beteget a bukaresti Victor Babeş kórházba szállították – nyilatkozta kedden az AGERPRES hírügynökségnek Gheorghe Pintea, a Bihar megyei mentőszolgálat menedzsere. Az idézett forrás szerint a Gavril Curteanu megyei kórház február 10-én, pénteken igényelt a mentőszolgálattól egy teljes orvosi csapatot, hogy maláriára utaló tünetekkel a


Rendőrkocsit gázolt a vonat

Rendőrkocsit gázolt a vonat

Képünk illusztráció Rendőrkocsit gázolt a vasúti átkelőn a vonat egy Vrancea megyei kistelepülésen, Făurei-en, hétfőn délelőtt. Hírügynökségi jelentések szerint nagy szerencséje volt a helyi rendőrnek, hiszen elővigyázatlanul hajtott át a síneken, és az érkező szerelvény telibe találta, majd mintegy fél kilométert tolta maga előtt. Az összeroncsolódott autóból feszítővágóval kell kimenteni a férfit, aki tudatánál van,

Tilos a zene, birkabégetést sugároz egy szíriai rádió

Zene helyett állatok és madarak hangja hallható egy szíriai rádióban. Birkabégetést és madárcsicsergést sugároznak csak az adásban, amióta az Idlíb tartományt ellenőrző dzsihadisták betiltották a zenét a rádióban. „Meg akarom védelmezni a rádiómat, és senkit sem akarok feldühíteni” – mondta a Radio Fresh igazgatója, Raed Faresz telefonon a dpa hírügynökségnek. „Így a következő megoldással rukkoltam

Elstartolt a velencei karnevál

Elstartolt a velencei karnevál

Vízi parádéval megkezdődött a karneváli szezon szombat este az olaszországi Velencében, amelynek csatornáin jelmezesekkel teli gondolák vonultak fel több mint ötvenezer érdeklődő előtt. A karneváli menet a Szent Márk térről indult. A gondolákon jelmezesek, táncosok, akrobaták, tűznyelők mutatták be tudományukat, felettük hatalmas világító léggömbök lebegtek. Az idei farsangkezdő vízi előadás témája a tenger, a szépség


Nyártól már külföldről is olcsóbban telefonálhatunk

Most már szinte biztos, hogy a nyári szabadságukat az Európai Unió valamelyik tagországában töltők idén olcsóbban telefonálhatnak haza, mint tavaly. Június 15-től az egész unión belül hasonló árakon telefonálhatunk, mint otthon. Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság képviselői már egy héttel ezelőtt megegyeztek a roamingdíjak június 15-től érvényes nagykereskedelmi árairól, tegnap

Elkapták a fellegvári műemlékre rabosított politikusokat festő fiatalokat

Elkapták a fellegvári műemlékre rabosított politikusokat festő fiatalokat

Fotó: Monitorul de Cluj Elfogtak két fiatalt a kolozsvári rendőrök vasárnap hajnalban, akik megkíséreltek újabb ábrákat festeni a Fellegváron lévő óriáskereszt talapzatára. Pénteken ismeretlen tettes rácsok mögül kinéző politikusokat festett a Nemzet Hősei Emlékművének nevezett fellegvári óriáskereszt talapzatára. A mócvidéki parasztház tetejéből kiemelkedő keresztet mintázó emlékmű oldalán Liviu Dragnea, Victor Ponta, Adrian Năstase, Ion Iliescu,

Bomba! Liviu „Vasököl” Dragnea vezetési stílusa miatt „valaminek történnie kell!”

Jászvásár polgármestere elégedetlen azzal a móddal, ahogyan Liviu Dragnea vezeti a Szociáldemokrata Pártot (PSD). „Nem érvényes már a vasököllel való vezetés politikája” a demokrácia ezen szintjén – nyilatkozta vasárnap Mihai Chirica, a PSD Iaşi megyei elnöke, a Digi24 televízióban. Chirica szerint a PSD által végzett felmérés során az derült ki, hogy a 13-as rendeletet követő


Fagyriadó!

Fagyriadó!

Sárga jelzésű fagyriasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). A figyelmeztetés Kelet-Erdélyben, Moldvában, Munténiában és Olténiában van érvényben. „Kelet-Erdélyben, Moldvában, Munténiában és Olténiában rendkívül hideg időjárás lesz, a nappali hőmérsékletek is fagypont alatt maradnak, éjszaka és reggel pedig fagyra számíthatunk. A csúcshőmérsékletek mínusz 7 és mínusz 3 Celsius-fok körül alakulnak, a legalacsonyabb hőmérsékletek