Lagzi Lajcsit vissza akarják küldeni a börtönbe január 27, 2016 21:35 Szerző mediatica Színes Az ügyészség nem fogadja el a döntést, hogy Galambos Lajos vasárnap hazamehetett az előzetes letartóztatásból, így fellebbez – írj az Origo.hu. Fellebbez, és Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatásának hosszabbítását indítványozza a Pest Megyei Főügyészség – tudta meg a Tények. A zenész 125 napot töltött a börtönben, elsőként Hajdú Péternek adott hosszabb interjút, amelyben arról is mesélt, …
Heteken belül jönnek az új Facebook Like gombok január 27, 2016 21:32 Szerző mediatica Tech.Tud Globálisan is elérhetőek lesznek a Facebookon az új like gombok. A tetszik mellé hat új gomb érkezik. A Bloomberg gazdasági lapnak adott interjúban jelentette be a Facebook, hogy „heteken belül” globálisan, így nálunk is elérhetővé válnak az új lájk gombok – írja az ite. A Facebook az elmúlt hónapokban több országban is tesztelte az új …
Csúnya baleset: nem sok maradt a Skodából január 27, 2016 21:24 Szerző mediatica Kékfény Karambolozott, majd fának csapódott egy autó Budapesten, a XIII. kerületi Vágány utcában. A kocsi teljesen összeroncsolódott. A Skoda márkájú jármű egy másik személygépkocsival ütközött, ezután csapódott egy fának a főváros XIII. kerületében. Ennyi maradt belőle: MTI
Bevándorlási adatok Maros megyében: nőtt az érkezők száma január 27, 2016 13:07 Szerző mediatica Aktuális Négy százalékkal nőtt a Maros megyében tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok száma 2015-ben, 2014-hez képest, adta hírül az Országos Bevándorlási Hivatal Maros megyei kirendeltsége. Eszerint az elmúlt év végén összesen 2236 személyt tartottak nyilván, a világ 84 országából. A legtöbben közülük (394-en) olaszok, majd következnek a magyar állampolgárságúak (344), a németek (261), svédek (166), moldávok …
Alkotmányosnak bizonyult a dohányzást korlátozó törvény január 27, 2016 13:01 Szerző mediatica Politika Nem sérti az alaptörvényt Romániában a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a bukaresti parlament, így nincs akadálya a jogszabály kihirdetésének és életbe léptetésének – állapította meg szerdán a román alkotmánybíróság. A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a …
Australian Open: Valkusz kiesett, elfogytak a magyarok január 27, 2016 13:00 Szerző mediatica Sport Az első helyen kiemelt Valkusz Máté búcsúzott a nyolcaddöntőben a juniorok versenyében az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A korosztályos világranglista magyar éllovasa a Grand Slam-torna honlapja szerint 6:4, 6:3-ra kikapott a hazai közönség előtt szereplő Oliver Andersontól. Leány párosban Udvardy Panna az osztrák Mira Antonitsch oldalán a negyeddöntőig jutott, így a junior mezőnyben is elfogytak a …
Vádemelés Dan Sova ellen január 27, 2016 12:14 Szerző mediatica Kékfény Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Dan Sova szenátor ellen, aki a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök barátja és egykori üzlettársa. A szenátort befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől a …
Meghalt a Wonderful Life című dal énekese január 27, 2016 11:33 Szerző mediatica Zene Január 10-én komoly baleset érte Colin Vearncombe brit énekest, azaz Blacket, akit leginkább az 1987-es slágeréről, a Wonderful Life című dalról volt ismert. Belehalt sérüléseibe. Az 53 éves énekes még január 10-én az edinburgh-i repülőtérre tartva szenvedett közúti balesetet. Olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy kómába esett, halálhírét kedd este jelentette be családja, aki mindvégig mellette …
Balesetek MOST – a Rádió GaGa hallgatói jelentik január 27, 2016 10:21 Szerző mediatica Kékfény Szerda délelőtt negyed 11 körül érkezett szöveges üzenetek alapján: Képünk illusztráció * Mikrobusz ütközött teherautóval Nagyernyében * Baleset a Segesvári úton, a Hidegvölgy alatti szakaszon A két helyszínen autózok torlódásra számítsanak! mediatica
Autópálya-építés: ez várható 2016-ban január 26, 2016 12:22 Szerző mediatica Gazdaság Kilencvenöt kilométer autópályát akar ebben az évben felavatni az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR), amelynek 2016-os költségvetése eléri a 4,23 milliárd lejt, ez nagyjából ugyanannyi, amennyiből tavaly gazdálkodtak. Az összegből 1,73 milliárd lejt sztrádaépítésre különítenek el, 948,8 millió lejt szánnak az országutak javítására, 740,5 millió lejből terelőutakat valósítanak meg, további 145,1 millió lejből pedig …