Az RMDSZ Valentin Bretfeleanhoz: távozzon!

Az RMDSZ lemondásra szólította fel Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnokot. A magyar érdekvédelmi szövetség helyi szervezete, valamint önkormányzati frakciója a helyi rendőrség vezetőjének haladéktalan távozását követeli, miután múlt hét végén, a székelyföldi románok marosvásárhelyi találkozóján azt mondta: soha nem fogja megengedni, hogy a városban kitegyék a kétnyelvű utcanévtáblákat, vagy azt, hogy „Paul Chinezut elmagyarosítsák Kinizsi Pálnak“.

Novemberben érkezik Romániába az első 300 menedékkérő

November végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a hatóságok a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át Olaszországtól – közölte csütörtöki számában az Adevarul című lap, Leonard Orban elnöki tanácsadót, Románia migránsügyi kapcsolattartóját idézve. Orbant – Klaus Johannis államfő európai ügyekért felelős tanácsadóját – a vasárnapi csúcsértekezleten hozott uniós döntés értelmében nevezték

Kiesett egy utas a maxi-taxiból a November 7-ben

Kiesett egy utas az egyik maxitaxiból, szerdán délután, értesült a vásárhely.ro. A baleset még tegnap történt, 16 óra körül. Az 5E számú jármű zsúfolásig telt, az utolsóként felszálló utas nem tudta rendesen becsukni az ajtót maga mögött, amely a November 7 utáni körforgalomnál kinyílt, az illető pedig kiesett. Fotó: Facebook.com/Kertész Lóránd Csaba A sérült állapotáról


A tulajdonos tudta nélkül elárverezték Bartha Ernő egyik szénaszobrát

Árverésen értékesítették Londonban 2014 nyarán Bartha Ernő erdélyi képzőművész egyik szénaszobrát, amely a 2012-es londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára érkezett a brit fővárosba. Az adásvételről a művész az után értesült, hogy egy száznapos gyalogos zarándokút végén eljutott a Kolozsvár melletti Magyarfenesről Londonba. A művész a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként

Külföldről beömlő szavazatok torzítják 2016-ban a székelyföldi választások eredményét!

Egyelőre csak a jövő évi parlamenti voksoláson tennék lehetővé Romániában a levélben való voksolást, és annak tapasztalata alapján terjesztenék ki a jogszabályt más típusú választásokra: ebben a formában véglegesítette a választási reformot kidolgozó parlamenti különbizottság a levelezéses szavazás tervezetét, amely a külföldön élő román állampolgárokra vonatkozik. A szenátusban már megszavazott változathoz képest törölték a tervezetből

Phil Collins új albumot és turnét tervez

Új szólóalbumot és visszatérő turnét tervez Phil Collins. „Hivatalosan nem vagyok többé nyugdíjas. A lovat kieresztették az istállóból. Alig várom, hogy nekieredjek” – fogalmazott a Genesis egykori frontembere a Rolling Stone magazinnak. A 64 éves énekes Miamiban lévő otthonában stúdiót rendeztek be, ahol egy hónapon belül elkezd dolgozni egy új albumon. Közölte, hogy visszatérő turnét


Hosszú Katinka két aranyat és két ezüstöt szerzett az első napon

Hosszú Katinka két arany- és két ezüstérmet szerzett az úszók idei világkupa-sorozatának tokiói versenyének szerdai nyitónapján, Verrasztó Dávid egy döntőben győzött, Jakabos Zsuzsanna legjobbja pedig egy második helyezés volt. Hosszú – a viadal honlapja szerint – először a 200 méter gyors fináléjában utasított mindenkit maga mögé 1:56.67 perces teljesítménnyel, majd 200 méter vegyesen csapott elsőként

Egy elnökjelöltet kizárt a FIFA

Kizárták a korábbi válogatott labdarúgó, a Trinidad és Tobagó-i David Nakhidot a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért folytatott versenyből, így már csak hét jelölt van. A FIFA honlapján szerdán délelőtt megjelent közlemény szerint hét elnökjelölt – Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC)

A Real Madrid ellen térhet vissza a Barca kulcsembere

Játszhat a Real Madrid elleni rangadón a Barcelona egyik legfontosabb védekező játékosa, Javier Mascherano, akit csak két mérkőzésre tiltott el a spanyol szövetség. A katalánok 31 éves, világbajnoki ezüstérmes játékosát azért büntették meg, mert vasárnap, az Eibar ellen 3-1-re megnyert bajnoki 83. percében piros lapot kapott, miután reklamált a játékvezető-asszisztensnél. A Lionel Messit, Andrés Iniestát


Blatter kitálalt az oroszoknak

Sajnálom, hogy nem távoztam a FIFA éléről már 2014-ben, közvetlenül a brazíliai vb után – jelentette ki Joseph Blatter elnök, akivel szemben – több magas beosztású vezetővel, így a FIFA-alelnök és európai futballelnök Michel Platinivel egyetemben – vizsgálat folyik pénzügyi szabálytalanságok, korrupció gyanúja miatt. Blatter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a regionális