Orbán Viktor Andy Vajnáról és Habony Árpádról

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos kaszinókoncessziójáról és Habony Árpád tanácsadóról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva miskolci sajtótájékoztatóján kedden. A miniszterelnök az Andy Vajnáról szóló kérdésre válaszolva azt mondta: nagy profitot kíván a szerencsejátékkal foglalkozóknak, azért, hogy több pénzt tudjanak az államnak befizetni. A Habony Árpádról való kapcsolatát firtató kérdésre pedig azt mondta: „semmiféle

Alternatív választási küszöb bevezetését szorgalmazta az RMDSZ

Új alternatív küszöb bevezetését szorgalmazta a parlamenti választásokra a Klaus Iohannis román államfővel folytatott megbeszélésén hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) küldöttsége, hogy a választási reform ne veszélyeztesse a romániai magyarság parlamenti képviseletét. Az elnök idén harmadik alkalommal hívta konzultációra a pártokat, ezúttal azért, hogy a választási reformcsomaggal kapcsolatos vitában közvetítsen. Az RMDSZ arról

Átadták a Sapientia tudományegyetem felújított csíkszeredai épületét

Csíkszeredában hétfőn átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felújított épületét. A székelyföldi város központjában álló egyetemi épület felújítása 2014 augusztusában kezdődött a magyar állam támogatásával. A munkálatok most befejezett első szakaszában átalakították az épület homlokzatát, hőszigetelési munkálatokat végeztek, új tantermeket és laboratóriumokat hoztak létre, és részlegesen felújították az épületben található kollégiumi szobákat. A legfelső szinten


MOGYE: Döntés a magyar helyekről a 2015/2016-os tanévre

Nem változik a helyzet a MOGYÉ-n a tavalyhoz képest a beiskolázási számok tekintetében: ugyanannyi helyre hirdetnek felvételt, mint az előző évben, tájékoztatta szerkesztőségünket Szilágyi Tibor korábbi rektorhelyettes. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szenátusa meghatározta a 2015/2016-os tanévre vonatkozó beiskolázási számokat. Általános Orvosi Karon 135 államilag támogatott hely van, továbbá 80 tandíjköteles hely közös versenyben

Életet menthet a magyar útlevél

Nem tartja szükségesnek az állampolgársági törvény szabályainak szigorítását a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt erről hétfőn az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt beszélt éves meghallgatásán. Azt mondta, az ellenőrzés lehet még „keményebb”, bár az arra hivatott szervek már most is nagyon alaposan teszik a dolgukat, de a bürokratikus terhek növelését kifejezetten ellenzi. Wetzel Tamás helyettes

Baleset Marosvásárhelyen, ketten kórházban

Felborult egy személygépkocsi hétfőn délután a marosvásárhelyi Predeal utca környékén. Fotó: Népújság A rendőrség szóvivője szerint egyik autó nem adta meg a kötelező elsőbbséget, emiatt történt a baleset. Egy parkoló jármű is megsérült. Két személyt kórházba szállítottak. ► RG


Védett madarak fészkei pusztultak el a nádastűzben

Védett madarak, köztük szürke gém, nagykócsag és barna rétihéja fészkei pusztultak el a Kisvárda és Kékcse közötti természetvédelmi területen keletkezett nádastűzben kedden – közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírség-Szatmár-Bereg természetvédelmi tájegységének vezetője az MTI-vel. Habarics Béla elmondta, hogy a természetvédelmi őrök gyors felmérése szerint a területen mintegy 30 szürke gém, 20 nagy kócsag és 2

Beszéljünk másról

– Te, mi mindig csak a szexről beszélgetünk! Ez annyira unalmas már! Beszéljünk most valami másról! – Jó, de miről? – Mondjuk a zenéről. – Rendben. Csináltad már zongorán?

Vazelines kocsi

A milliomosnak az autókiállításon megtetszik egy olyan kocsi, amelyik vazelinnel megy. Hiába mondja neki a feltaláló, hogy ez csak egy prototípus, a milliomost nem érdekli, megveszi ott rögtön. Ahogy aztán megy hazafelé, a pusztaságban kifogy a tankból a vazelin. Emberünk körbenéz, honnan lehetne segítséget kérni, mikor a távolban észrevesz egy tanyát. El is indul arra


Nincs kifogás

A férj frissen megfürödve jön ki a fürdőszobából, és félreérthetetlen gesztussal bújik be az ágyba az asszony mellé. A nő persze rögtön jön a kifogással: – Most ne, drágám, fáj a fejem! – Tökéletes. Épp most kentem be a fa……m aszpirinnel a fürdőszobában. Már csak azt kell eldönteni, hogy miként veszed be. Tabletta vagy kúp?