Gazdaság

Közlekedés: a jövő év első felében indulhat az újabb vasútfejlesztés

Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz munkálataival – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére pénteken. A tervezett beruházások kiemelt projektjei közé tartozik emellett a déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése, a 44 kilométer hosszú Püspökladány-Debrecen vasútvonal …

Autópálya helyett gyorsforgalmi úton utazhatunk majd Budapestre

Kiemelt közúti és vasúti fejlesztési projektek is vannak azon a listán, amelyet a kormány rendeletben hagyott jóvá – a felsorolás a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A 2012. decemberében született első lista közútfejlesztései – egyebek mellett – a következőkkel egészültek ki. Az M0-ás gyorsforgalmi út előkészítése két szakaszon – a 11-es és a 10-es számú, …

Már épül az észak-erdélyi autópálya újabb szakasza – légi felvétel

A Kolozsvár közelében, Gyalunál épülő 8,7 kilométeres autópálya-szakaszról tett közzé repülőből filmezett felvételt a Pro Infrastructura Egyesület. A felvételen látszik, hogy néhol már felkerült az útra az első aszfaltréteg, és kivehető a viaduktok szerkezete is. A videón az is látszik, hogy egy helyen földcsuszamlás következett be. A munkálatok 52%-a már elkészült, azonban ezek értéknek csak …


Jó húzás volt az államnak az ÁFA-regisztráció

Több százra tehető azoknak a fantomcégeknek a száma, amelyeket havonta törölnek a nyilvántartásból az ÁFA-regisztráció kötelezettségének bevezetése óta, idézte a Capital című gazdasági hetilap az adóhatóság elnökét. Gelu Ștefan Diaconu azt mondta, február 1-je óta szigorították az ÁFA-fizető cégek létrehozásának feltételeit, azóta jelentős mértékben nőtt egyrészt a forgalmi adóból bevételezett összeg, másrészt számos olyan vállalatot …

Külföldön is intenzíven kutat a NAV a magyar adócsalók után

Az utóbbi fél évben összesen csaknem 2 ezer, naponta átlagosan 10 megkeresést küldött a külföldi hatóságoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar cégek, illetve magánszemélyek adózásának tisztázása érdekében – írja a Napi Gazdaság szerdai számában. Kis Péter András, a szervezet szóvivője a lapnak elmondta: leggyakrabban az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatban kért nemzetközi …

Egymilliárd euróval csökkent Románia valutatartaléka júliusban

Egymilliárd euróval csökkent Románia valutatartaléka júliusban az előző hónaphoz képest – közölte a Román Nemzeti Bank hétfőn. Július végén a román központi bank által jegyzett valutatartalék 29,152 milliárd euró volt a június végi 30,111 milliárd euróhoz képest. A központi bank júliusban összesen 1,722 milliárd eurót költött a valutatartalékból, egyebek mellett 243 millió euró részletet fizetett …


Jó hírek az észak-erdélyi autópálya meghosszabbításáról – Marosvásárhely irányában is

Az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelyről induló szakaszát is azok között említette az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság igazgatója, amelyeknek a megépítéséről szerződést írtak alá idén. A vállalat nettó másfél milliárd lej értékben adott ki munkát 2015-ben, ezek között szerepel a Marosvásárhely – Marosugra, valamint a Marosugra – Aranyosgyéres közötti szakasz négy része, erősítette meg Narcis Neaga …

Több mint százezer letöltésnél tart az új pályázati honlap

Az Európai Uniótól közvetlenül elnyerhető támogatásokról múlt kedden indított magyar nyelvű honlapról alig egy hét alatt 105 ezren töltöttek le információkat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a látogatók harmada a vállalkozásfejlesztés iránt érdeklődött a felhasználóbarát internetes felületen. Csaknem egyenlő megoszlásban, tíz-tíz százalékban keresték fel a pályázni kívánók a …

Devizahitelek – Varga Mihály: augusztusban egyeztet a kormány a devizaalapú autóhitelek forintosításáról

Az előterjesztés elkészült, a kormány várhatóan az augusztus végi kormányülésen tárgyalja majd a gépjármű-devizahitelekkel kapcsolatos kérdéseket, köztük a forintosítást – válaszolta kérdésre a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, az új fővárosi központi kórházról szóló aláírásgyűjtési ív aláírását követően. Varga Mihály kifejtette, hogy az autó- és a személyi hitelek közvetlenül nem érintik egy lakás fenntartását, mégis közel 30 …


A Buda-Cash károsultak a felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak

A felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájutnak a Buda-Cash károsultak – közölte hétfőn a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN). A közlemény szerint folyamatosan gondoskodnak a hiánytalanul meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, így a felszámolási eljárásban befolyt osztalékokat is kiutalják az érintett 712 ügyfélnek. A Buda-Cash Zrt. KELER-nél vezetett számlájára a Zwack, az …