Külföld

Egyiptomban 11 iszlamistát ítéltek halálra a hét végén

Egyiptomban a hét végén összesen 11 iszlamistát ítéltek halálra a tavaly nyári hatalomváltást övező vérontások kapcsán indított két különböző perben. Vasárnap a tavaly nyáron megbuktatott elnök, az iszlamista Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség négy magas rangú tagjára róttak ki halálbüntetést. A perben vizsgált eset az exelnök bukásához vezető tömegtüntetések kirobbanásának napjára, 2013. június 30-ra

Putyin felhívta Orbánt. „Ez itt a vég kezdete“

Az orosz államfő telefonon beszélt a magyar kormányfővel és a szerb elnökkel a Déli Áramlat projekt lezárása utáni energetikai együttműködés lehetőségeiről – közölte a Kreml sajtószolgálata vasárnap. A rövid tájékoztatás szerint Vlagyimir Putyin, Orbán Viktor és Tomislav Nikolic a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről is szót váltott. A Kreml honlapján elhelyezett közlemény nem tér ki a

Intézményvezető: „A zsidók veszélyben érzik magukat“

A francia kormány nemzeti üggyé kívánja tenni az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcot – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter vasárnap, néhány nappal azután, hogy egy fiatal zsidó párt azért bántalmaztak és raboltak ki, mert a támadók a származásuk miatt azt feltételezték róluk, hogy gazdagok. A hétfői antiszemita támadás helyszínén, a Párizs közeli Créteil egyik


Rendkívüli vizsgálatok a tejtermékek, valamint marha- és disznóhús összetétele miatt

Rendkívüli vizsgálatokat kezdenek az osztrák hatóságok karintiai gazdaságokban, miután a megengedett mérték feletti hexaklórbenzolt (HCB) találtak tejtermékekben, takarmányban valamint marha- és disznóhúsban. Hétfőn rendkívüli tartományi ülést tartanak, és 261 gazdaság átvizsgálását kezdik meg a Karintiában fekvő Görtsczitzal környékén, amely során csaknem ezer takarmányvizsgálatot végeznek az osztrák agrárkamara munkatársai. Eddig négy gazdaság takarmányában mértek magas HCB-szintet,

Különös betegség miatt kezelik Obamát

Barack Obamának savas refluxa van – közölte vasárnap a Fehér Ház szóvivője és az elnök orvosa. A torokfájásra panaszkodó elnök szombaton alapos orvosi, egyebek között egy száloptikai és egy CT-vizsgálaton esett át. Ronny Jackson, a haditengerészet kapitánya, az elnök személyes orvosa szerint Obama reflux elleni kezelést kap gyomorsava csökkentése céljából. A reflux-betegség a tápcsatorna felső

„Megkínoztunk embereket“. Beláthatatlan következményekkel járhat a CIA kínzásairól szóló jelentés nyilvánosságra kerülése

Halálos kimenetelű erőszakcselekményeket is kiválthat külföldi kormányok és az amerikai hírszerzés szerint annak a szenátusi jelentésnek az ismertetése, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzást alkalmazó vallatási módszereiről készült – mondta vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke. A 6300 ezer oldalas titkos jelentés 480 oldalas kivonatát a tervek


Vitatott javaslat Németországban – a bevándorlók otthon is beszéljenek németül

A CDU/CSU pártszövetséggel közösen kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) főtitkára, Yasmin Fahimi szerint „a CSU megérkezett Abszurdisztánba”, és felvetése „vicces lenne, ha nem volna nagyon veszélyes”. A bajor konzervatív CSU szerint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A hét végén nyilvánosságra került javaslatot a német politika számos szereplője bírálta, köztük a

Ferenc pápa kéznyújtása Moszkvának

A Vatikán és Oroszország közötti egyre intenzívebb kapcsolattartásról írt a Corriere della Sera olasz napilap, amely szerint a Vatikán szemében Moszkva segíthet a közel-keleti keresztények védelmében, és az orosz fővárosban is partnert látnak a nem európai (argentínai) pápában. A Corriere értesülései szerint novemberben Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Ivan Jurkovics oroszországi nunciust, de a találkozóról

Bűnügyi vizsgálat Erős Szikla hadművelet kapcsán

Az izraeli katonai főügyészség Dani Efroni tábornok vezetésével a nyári Erős Szikla hadművelet tizenhárom ügyének bűnügyi vizsgálatát rendelte el eddig a Háárec című újság vasárnapi száma szerint. Az ügyészség ötven palesztin halálának ügyét és mintegy száz katonai incidenst tanulmányozott, ebből újabb nyolc esetben indít vizsgálatot, miután szeptemberben már hasonlóan döntött öt másik esetben. Ezekben az


Hollande váratlanul meglátogatta Putyint

Nem tárgyalt a Mistral osztályú helikopterhordozó hadihajók leszállításáról Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök szombaton Moszkvában a vnukovói repülőtéren tartott találkozójukon. Ezt az orosz elnök közölte a megbeszélést követően, de hozzátette, Moszkvában azt remélik, hogy Franciaország betartja a szerződést. Oroszország még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal két Mistral típusú hadihajó megrendeléséről 1,2 milliárd