Külföld

Ukrán válság – Az ENSZ-főtitkár elítélte a szakadárok által kiírt választásokat

Elítélte az oroszbarát szakadárok által Kelet-Ukrajnában kiírt választásokat Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. A világszervezet apparátusának első embere szerdán szóvivője, Stephane Dujarric révén értésre adta, hogy a november 2-ra kiírt „választások” megsértik Ukrajna alkotmányát és törvényeit. „Ezek a +választások+ súlyosan aláássák a minszki jegyzőkönyvet és memorandumot, amelyet sürgősen és maradéktalanul végre kell hajtani” –

Bevonulhatnak az oroszok Észtországba egy Facebook-komment miatt?

Lemondott az észt pénzügyminiszter, miután a Facebookon gyökértelen bevándorlónak nevezte országa kormányának egyetlen orosz származású miniszterét. A mindössze 28 éves Jevgenyij Osszinovszkij a Szociáldemokrata Pártot képviseli a balti államot irányító kabinetben. Kettejük konfliktusa egy televíziós vitaműsorban bontakozott ki, ahol nem tudtak közös álláspontjra jutni a szovjet megszállásnak az ország gazdaságára gyakorolt hatását illetően. A középjobbos

Twitter-üzenetet küldött Erzsébet királynő. Életében az elsőt

Elküldte pénteken első személyes Twitter-üzenetét a brit uralkodó. A 88 esztendős II. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudománytörténeti Múzeum új, Information Age című nagyszabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésének legjelentősebb mérföldköveit mutatja be. Az uralkodó – 93 éves férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában – megtekintette a kiállítást, majd Ian Blatchford, a múzeum igazgatója


Ferenc pápa: az életfogytiglani büntetés rejtett halálos ítélet

A halálbüntetés és az életfogytiglani börtönbüntetés eltörlését, valamint a börtönkörülmények javítását szorgalmazta Ferenc pápa csütörtökön a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagjait fogadva a Vatikánban. Az egyházfő a halálbüntetés eltörlését szorgalmazta, legyen ez akár jogerős ítélet vagy bírósági tárgyalás és ítélet nélküli kivégzés. Ferenc pápa hozzátette: az életfogytiglani börtönbüntetés sem más, mint rejtett halálos ítélet. „Ez idáig

Soros: Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát

Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát, mert ha az ország pénzügyileg összeomlik, annak messzemenő geopolitikai következményei lesznek – mondta Soros György csütörtökön Brüsszelben egy politikai elemző műhely rendezvényén. A magyar származású amerikai üzletember, aki alapítványt finanszíroz a nyitott társadalom eszméjének terjesztésére, a Nemzetközi Válságcsoport nevű nonprofit szervezet tanácskozásán vett részt. Megítélése szerint Ukrajnának jelenleg mintegy

Ebola: ő az első számú illetékes

Hrisztosz Sztilianidisz, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős leendő biztosa lesz az Európai Unió ebola elleni műveleteinek koordinátora – közölte csütörtök este az egyik népszerű közösségi oldalon Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Egy neve mellőzését kérő tagállami diplomata korábban úgy nyilatkozott, David Cameron brit kormányfő levélben kérte, hogy az Európai Unió


A szakadárok betiltották az ukrán himnuszt a donyecki iskolákban

A donyecki szakadárok betiltották az ukrán himnuszt az általuk ellenőrzött területen lévő iskolákban, egyik vezetőjük azt mondta, hogy az eléneklése felforgató tevékenységként minősíthető – jelentette pénteken az UNIAN hírügynökség. Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DNR) „miniszterelnöke” azt mondta, hogy teljesen megengedhetetlen az ukrán himnusz éneklése a donyecki iskolákban. Arra szólította a terület lakóik,

EU-tisztújítás – Megszavazta az EP a Juncker által javasolt összetételű Európai Bizottságot – ÖSSZEFOGLALÓ

Megszavazta az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi néppárti miniszterelnök által vezetett új Európai Bizottságot, amelyben Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz. A november elsején hivatalba lépő testületbe, amely az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye, a 28 tagállam egy-egy főt jelölt. Az új magyar EU-biztos Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes,


Iszlám Állam – A közel-keleti keresztények megvédését kéri Ferenc pápa és a bíborosok a nemzetközi közösségtől

A nemzetközi közösség beavatkozását és Irán bevonását szorgalmazták az Iszlám Állam (IÁ) fegyveres akcióinak megállítására a résztvevők a Vatikánban hétfőn tartott tanácskozáson, amelyen Ferenc pápa vezetésével az aktuális közel-keleti, mindenekelőtt az iraki és szíriai helyzetet elemezték. A pápa és a bíborosok tanácskozását (konzisztórium) boldoggá avatási ügyek miatt hívták össze a vasárnap lezárult püspöki szinódus másnapján.