Iszlám Állam – Rendkívüli ülést tart pénteken a brit parlament a katonai részvételről szeptember 24, 2014 14:13 Szerző mediatica Külföld Rendkívüli ülést tart pénteken a brit parlament annak megvitatására, hogy Nagy-Britannia bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet elleni nemzetközi hadműveletbe. A londoni alsóház jelenleg szünetét tölti, tekintettel a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusi szezonjára, de a BBC televízió – egyelőre nem hivatalos – szerdai értesülése szerint a kormány a törvényhozás elé kívánja terjeszteni …
Dehogyis vették őrizetbe! Tévedésből engedték futni, erre feladták magukat szeptember 24, 2014 13:53 Szerző mediatica Külföld Önként jelent meg egy dél-franciaországi rendőrőrsön szerdán az a három feltételezett dzsihadista, akiknek letartóztatását előző nap tévesen jelentette be a belügyminisztérium. „Jelenleg a (dél-franciaországi) Caylar csendőrségén vannak” – közölte Pierre Le Bonjour, a három gyanúsított ügyvédje Toulouse-ban tartott sajtótájékoztatóján. A hónapokig Szíriában harcolt három férfi kedden tért haza repülőgéppel Törökországból, de nem a párizsi járattal, …
Koszovó: a helyzet egyre bonyolultabb szeptember 23, 2014 14:45 Szerző mediatica Külföld A koszovói kormány megalakításának késlekedése veszélyezteti az ország vízumliberalizációját és az állampolgárok szabad mozgását – írta keddi cikkében a Tribuna című pristinai napilap. Koszovónak több mint négy hónapja nincs kormánya. A parlamentet május 7-én oszlatták fel, az országot azóta ügyvezető kormány irányítja, a parlamentet többszöri próbálkozásra sem sikerült megalakítani, így a kormányalakítás is késlekedik. Szeptember …
Skócia nemmel szavazott szeptember 19, 2014 9:07 Szerző mediatica Külföld Eldőlt, nem született új állam Európában. Skócia állampolgárai nemmel szavaztak a kiválásra, ami a szavazatok arányát illeti: 55:45 százalék az arány a nemek javára. 1,914 millióan szavaztak nemmel, és 1,539 millióan igennel. A 32 választókörből 31-ben már összesítették a voksokat. Az eredmény nem utolsósorban annak köszönhető, hogy az utolsó napokban a függetlenségi táborból sokan átálltak …
Skót függetlenség: igen vagy nem? szeptember 18, 2014 8:00 Szerző mediatica Külföld A skótok csütörtökön szavaznak arról, hogy függetlenné váljanak-e az Egyesült Királyságtól. A voksolás mikéntjéről és más részleteiről közölt hátteret a Reuters hírügynökség. A szavazólapon az a kérdés szerepel majd, hogy „Független ország legyen-e Skócia?”. A szavazóknak az igen vagy a nem szó beikszelésével kell választ adniuk a kérdésre. A szavazóhelyiségek a greenwichi középidő (GMT) szerint …
Különleges státust kaptak a Donyec-medence egyes területei, új törvény szeptember 16, 2014 13:26 Szerző mediatica Külföld Az ukrán parlament keddi zárt ülésén elfogadta a Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek különleges státusáról szóló, Petro Porosenko államfő által benyújtott törvényjavaslatot. Az elnöki előterjesztést az ülésről közösségi portálokon keresztül kiszivárogtatott információk szerint a 450 fős törvényhozás 277 képviselője támogatta. Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság párt elnöke közölte, hogy frakciója egyhangúlag elutasította az előterjesztést. …
Ukrán elnök: Oroszország lerohanhatja és elfoglalhatja Bukarestet szeptember 6, 2014 18:31 Szerző mediatica Külföld Oroszország nem csak Kijevet, de a világ bármely városát lerohanhatja és elfoglalhatja, amennyiben a világ nem szolidáris Ukrajnával, és nem fog össze az orosz agresszió leállítására, nyilatkozta az ukrán államfő, Petro Porosenko a BBC-nek adott interjúban. Miután az orosz elnök, Vlagyimir Putyin azzal fenyegetett, hogy két hét alatt elfoglalja Kijevet, ha szükséges, Porosenko is arról …
Döntöttek: gyorsreagálású erőt hoz létre a NATO szeptember 6, 2014 9:30 Szerző mediatica Külföld Ezt Anders Fogh Rasmussen főtitkár jelentette be péntek délután, az észak-atlanti szövetség kétnapos walesi csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve. Rasmussen a walesi Newportban rendezett értekezlet hivatalos programjának végén, péntek délután elmondta: az alakulatot „bárhol a világon” nagyon rövid idő alatt be lehet vetni kollektív védelmi, illetve válságkezelő feladatok végrehajtására. A főtitkár szerint az alakulat „néhány ezer …
NATO-gépek érkeznek Romániába szeptember 4, 2014 11:21 Szerző mediatica Külföld Románia engedélyezi a NATO-tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén – jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után. A döntés nemcsak a román légtérben felváltva járőrszolgálatot teljesítő külföldi repülőgépekre vonatkozik, hanem az ezeket kiszolgáló személyzetre: a román elnök szerint kétszáz külföldi katona és hadmérnök érkezhet az országba. A nemzetbiztonsági …
Új NATO-támaszpont épül Romániában szeptember 1, 2014 13:12 Szerző mediatica Külföld Ez lesz az egyike annak az ötnek, amelyet az észak-atlanti katonai szövetség a közeljövőben szándékszik létrehozni Kelet-Európában az orosz fenyegetésre válaszul. Románia mellett Lengyelországban, Litvániában, Lettországban és Észtországban lesz új NATO-támaszpont, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. ► mediatica