Külföld

Népharag: Hollande, takarodj!

A zuhogó eső ellenére több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő „harag napja” elnevezésű kollektíva szervezte. A rendőrség szerint 17 ezren, a szervezők szerint 120 ezren vettek részt „a kormány ártó politikája” ellen szervezett békés

„Félek. Úgy érzem, értem jönnek”

Az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány függetlenségét támogató erőkkel összejátszó, lázító és felforgató tevékenységet folytató ujgur tanárként írta le az autonóm terület székvárosának, Urumcsinak a rendőrsége a nemzetközi hírű Ilham Tohti egyetemi oktatót hétvégi közleményében. A rendőrség mikroblogján közzétett, és az állami média által idézett szöveg szerint a fővárosi – nemzetiségi képzésért felelős – Mincu Egyetem tanára

Előrehozott választások Szerbiában?

Támogatta vasárnap a legnagyobb szerb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöksége Aleksandar Vucic kormányfőhelyettesnek, a párt elnökének azon kezdeményezését, hogy írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat Szerbiában. Aleksandar Vucic az elnökségi ülést követően újságíróknak elmondta: a választásokat azért kezdeményezi a párt, mert szerintük „Szerbia gyorsabban, többre és jobbra képes, a változások pedig már nem várhatnak


Emberre is veszélyes a H10N8, a madárinfluenza Kínában terjedő altípusa

A madárinfluenza H10N8 vírus altípusról derült ki Kínában, hogy emberre veszélyes. A keleti országrészből egy haláleset után újabb megbetegedést jelentettek vasárnap. A kínai média Csianghszi tartományi illetékesek tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy Nancsang városban egy 55 éves nő kritikus állapotban van. Megfázás tüneteivel, szédüléssel, gyengeséggel került kórházba január 15-én, de állapota folyamatosan romlik. A

Ukrajnában betiltották a kormánypártot!

Betiltotta a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja és a kommunista párt működését területén két nyugat-ukrajnai megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk. Vasárnapi médiajelenések szerint a két egymással szomszédos megyében a hétvégén tartott rendkívüli megyei tanácsüléseken fogadták el a képviselők azon előterjesztést, amely szerint a kormánypárt, és az őket kívülről támogató kommunisták tevékenysége ellentmondásban van a

Ukrajnai tüntetések – ismét kiújultak az összetűzések Kijev belvárosában, Janukovics lemondását követelik

Több mint 24 órás fegyverszünet után ismét kiújultak az összetűzések péntek este a tüntetők és a rohamrendőrök között Kijev belvárosában. Helyszíni jelentések szerint a parlament és a kormány épületének utcájában a rohamrendőrök fény- és hanggránátokat vetnek be a tüntetőkkel szemben, utóbbiak pedig Molotov-koktélokkal dobálják a rendvédelmieket. Azt nem tudni, melyik oldal kezdte az újabb összecsapást.


WP: a CIA fizetett a titkos lengyelországi börtönért

A lengyel hírszerzés 15 millió dollárt kapott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) azért, hogy rendelkezésére bocsássa egyik kiképzési központját. A központban az amerikaiak titokban az al-Kaida merényleteiben bűnrészességgel gyanúsított személyeket tartottak fogva – írta a The Washington Post. Leszek Miller, aki a kérdéses időszakban miniszterelnök volt, tagadta, hogy tudott volna az állítólagos titkos börtön

Újra szárazföldön a jég fogságába került kutatóhajó utasai

Végre elérték a szárazföldet szerdán a karácsonykor az antarktiszi jég fogságába került orosz kutatóhajó utasai. Az Akagyemik Sokalszkij nevű hajó 52 utasa – ausztrál, brit és új-zélandi kutatók, turisták és újságírók – az Ausztráliához tartozó Tasmania szigetére érkeztek meg. A kutatóhajó december 24-én szorult az antarktiszi jég közé. Az utasokat több mint egyhetes veszteglés után

Már három halottról tudni – mit mondanak az oroszok?

Terroristáknak nevezte a Kijev belvárosában a rohamrendőrök ellen harcoló tüntetőket Mikola Azarov ukrán miniszterelnök. Közben a főügyészség megerősítette, hogy két tüntető is lőtt sebek következtében vesztette életét. Szerdára virradó éjjel és reggel újabb súlyos összecsapások törtek ki a parlament és a kormány épületének utcájában a rohamrendőrök és a tüntetők között. Az összetűzésben már három tüntető


Kijev nem csitul, egész éjjel folytatódtak az összecsapások

Keddre virradó éjjel is folytatódtak Kijev belvárosában a Nyugat-barát tüntetők radikális csoportjai és a rendőrség közötti összecsapások. Az erőszakos akciókra kész és számos harci eszközzel felszerelkezett mintegy ezer zavargó füstgránátokkal, fáklyákkal és gyújtópalackokkal, valamint kövekkel dobálta a velük szemben álló rendőröket. A Dinamo labdarúgóklub stadionjánál zajló állóháborúban a különleges belügyi erő, a Berkut tagjai kora