Külföld

Bostoni robbantás – az emberek házaikba bezárkózva várják a hajtóvadászat végét

Bostonban üresek az utcák, az emberek házaikba bezárkózva várják, hogy véget érjen a hétfői robbantás másik gyanúsítottja utáni hajtóvadászat. Az MTI-nek nyilatkozó helyi magyarok azt remélik, hogy hamarosan elfogják a tettest és Boston újra az a nyugodt és békés város lesz, mint korábban. Kovalszki Anna Bostonban élő amerikai-magyar orvos a hétfői robbantásos merényletről azt mondta,

Kiderült! Csecsenek robbantottak Bostonban!

A CNN élő közvetítése szerint páncélos járművekkel és egy helikopterrel megerősített biztonsági erők zárták le az egyik bostoni előváros, Watertown egyik negyedét péntek kora délután. A városban hajtóvadászat folyik a hétfői robbantás egyik feltételezett elkövetője után. Massachusetts állam rendőrsége ellenőrzött robbantásra készül Cambridge-ben, ahol a feltételezett bostoni merénylők laktak. A rendőri erők a körbezárt terület

Texasi robbanás – hivatalosan 12 halottja van a balesetnek

Tizenkét ember vesztette életét a Texas állambeli West település műtrágyagyárában történt robbanás következtében – közölték pénteken a texasi hatóságok. A szerda este bekövetkezett detonáció miatt több mint 200 ember szenvedett sérüléseket és épületek tucatjai dőltek össze, vagy sérültek meg. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a halálos áldozatok között hány olyan önkéntes tűzoltó van, aki


Történelmi megállapodás Szerbia és Koszovó között

Szerbia és Koszovó megállapodásra jutott pénteken a két ország viszonyának rendezéséről az Európai Unió közvetítésével – jelentette be Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben. „A tárgyalások lezárultak. A megállapodást mindkét ország kormányfője aláírta” – mondta Ashton újságíróknak. Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök tíz tárgyalási forduló után tudott megegyezni a

Isten fizesse, Ferenc pápa nem ad prémiumot a vatikáni dolgozóknak

A Vatikánt is érintő gazdasági válságban Ferenc pápa úgy döntött, nem fizeti ki a pápaválasztáskor szokásos bónuszt a Vatikán dolgozóinak, hanem odaadja a szegényeknek. Ferenc pápának több mint négymillió eurót kellett volna kifizetnie a pápai állam dolgozóinak, akik a vatikáni hagyomány szerint az apostoli szék megüresedésekor és az új pápa megválasztásakor is prémiumot kapnak, egyebek

A férfi, aki túlélte Bostont és a texasi robbanást is

Alighanem pályázhatna a világ egyik legszerencsésebb embere címre az a texasi férfi, aki két nap különbséggel két hatalmas robbanást is túlélt: előbb Bostonban, aztán Texasban érintette meg a halál szele. Kétszeresen is köszönettel tartozik az életéért egy texasi férfi, aki két nap különbséggel két óriási robbanást élt túl, ráadásul sértetlenül. Joe Berti ott volt a


Erős földrengés Japántól északkeletre, a Kuril-szigeteknél

Nagy erejű, hetes fokozatú földrengés volt pénteken Japántól északkeletre, az Oroszországhoz tartozó Kuril-szigeteknél a Csendes-óceánban – közölte az amerikai földtani intézet. Károkról nem érkezett jelentés. A földmozgás középpontja viszonylag sekély, 10 kilométeres mélységben volt, nem egészen 60 kilométerre északkeletre a Kuril-szigeteken fekvő Kurilszk városától, Nemuro japán várostól 530 kilométerre. Szökőárriadót nem rendeltek el. A térség

Több fiatal, nő és roma számára teremtik meg a munkavégzés lehetőségét Szlovákiában

Az uniós pénzek hatékonyabb szlovákiai felhasználásáról folytatott megbeszélést Nyitrán Andor László foglalkoztatási kérdésekben illetékes magyar EU-biztos és a szlovák miniszterelnök – közölte Brüsszelben a biztos hivatala. Andor László a Robert Ficóval folytatott csütörtöki megbeszélésén hangsúlyozta: a munkanélküliség csökkentése és a szociális beruházások prioritásként kezelése a szlovák gazdaság fenntartható fejlődésének előfeltétele. A közlemény idézi Andor László,

Elfogták a bostoni robbantás egyik gyanúsítottját?

Sajtóhírek szerint az egyik elkövetőt elkapták, a másik még szökésben van. Egy rendőrt lelőttek. A két gyanúsított Péntek reggel, bostoni idő szerint péntek hajnalban a rendőrök megpróbálták elfogni a bostoni robbantás két gyanúsítottját az egyesült államokbeli Bostonban, a neves egyetem, a MIT (Massachusetts Institute of Technology) területén. A helyi tudósítások szerint tűzharc közben egy rendőr


Texasi robbanás: 5-15 halott, nincs merényletre utaló jel

Legalább öt, de legfeljebb tizenöt halálos áldozata van a helyi idő szerint szerda este az egyesült államokbeli Texas államban egy műtrágyagyárban bekövetkezett, óriási erejű robbanásnak – közölte csütörtökön a helyi rendőrség, megjegyezve, hogy a halottak számáról csak becsléseik vannak. A tájékoztatás szerint feltehetően üzemi baleset történt. A sérültek száma meghaladja a 160-at – mondta William