Külföld

Obama tompítja az orosz-török konfliktust

„Egy közös ellenségünk van, ez pedig az Iszlám Állam (IÁ)” dzsihadista szervezet – szögezte le Barack Obama amerikai elnök. Vlagyimir Putyin orosz elnök eközben azt állította: Moszkva olyan „kiegészítő adatokhoz” jutott, amelyek alátámasztják feltételezését, miszerint az Iszlám Állam által ellenőrzött szíriai területeken kitermelt olajat ipari méretekben szállítják át török területre. Obama védelmébe vette a NATO-tagállam

Levágott disznófejekkel üzentek a bevándorlóknak

Nyugat-Európa több országában is a migránsok befogadása ellen tiltakoznak. Egy holland kisvárosban a héten levágott disznófejeket raktak egy olyan területre, ahová az állam menekültszállást építene. A német határtól pár kilométerre fekvő holland Enschedeben hetek óta megy a tiltakozás, mert az állam egy menekültközpont építéséről döntött. A város lakói attól félnek, ha a szállás megépül, akkor

Juncker közelebb hozná Törökországot az unióhoz

Az Európai Unió és Törökország gyorsabb közeledését szorgalmazza Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Bild am Sonntagnak adott nyilatkozatában. Az előzetes ismertető szerint Juncker hangsúlyozta: a (brüsszeli) EU-Törökország csúcstalálkozóval elmélyítjük a partnerséget egyik legfontosabb szomszédunkkal, és nemcsak azért, mert éppen szükségünk van egymásra, hanem azért is, mert közösen többet akarunk elérni. Törökország nem csak


Tömegverekedés robbant ki egy berlini menekültszálláson

Tömegverekedés robbant ki szombat este Berlinben egy menekültszálláson, a német rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A tűzoltóság szóvivője vasárnap hajnalban közölte, hogy hét embert kellett kórházba vinni. A verekedés szombat este kezdődött. Egyelőre nem tudni, mitől szabadultak el az indulatok. A helyzet gyorsan elmérgesedett, a rendőrség tájékoztatása szerint az emberek

Németország 1200 katonát küldene a szíriai bevetésre

Németország 1200 katonával venne részt a szíriai bevetésben Volker Wieker tábornok, a német hadsereg (Bundeswehr) főfelügyelője szerint, aki a Bild am Sonntag lapnak nyilatkozott erről. A csütörtöki elvi döntés után a német kormány várhatóan kedden jóváhagyja a részvételt, s a parlamentben, a Bundestagban sem lesz hosszú a vita, így a bevetés a tábornok szerint még

Lelőttek egy orosz gépet a törökök

Török harci repülőgépek lelőttek kedden reggel a török-szíriai határnál egy orosz vadászbombázó repülőgépet – jelentette több forrás. Az orosz védelmi minisztérium nem sokkal később megerősítette, hogy az orosz légierő Szu-24-es vadászbombázóját lőtték le, feltehetően a földről. Meg nem nevezett török állami források szerint az orosz gép megsértette a török légteret, és a török légierő öt


Terrorizmus – Abdeslam szökésben, 16 személyt őrizetbe vettek vasárnap éjjel Belgiumban

A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam még szökésben van – tájékoztatott a belga főügyészség hétfőn kora hajnalban. Vasárnap éjjel a rendőrség különleges alakulatai összesen

Fél évvel meghosszabbítják az Oroszország elleni szankciókat

Nyugati vezetők az Oroszország elleni szankciók újabb fél éves meghosszabbításáról egyeztek meg a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi törökországi csúcstalálkozóján – közölte a Reuters brit hírügynökség szombat este egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú európai diplomatára hivatkozva. A döntés annak ellenére született, hogy egyre többen szorgalmazzák, működjenek együtt

Sötétségbe borult a Krím

Megszakadt a Krím áramellátása Ukrajna felől – közölte vasárnap a Herszonoblenergo nevű területi energetikai cég. Egyelőre nem tudni, hogy mi az oka az áramkimaradásnak, de korábban olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint ismeretlenek a dél-ukrajnai Herszon megyében felrobbantották a Krímet árammal ellátó távvezetékek oszlopait. A Krím félsziget áramellátásáért felelős szolgáltatók rendkívüli ülést tartottak,


Rendőrségi művelet kezdődött Brüsszel központjában

Rendőrségi művelet kezdődött vasárnap este a belga főváros, Brüsszel központjában, nem messze a város főterétől – jelentette a belga média. A Le Libre Belgique című belga napilap internetes kiadása arról számolt be, hogy az akció nem sokkal este hét óra után indult az óvárosi GrandPlace (Brüszel főtere) körzetében és a Rue du Midi-n, és a