Putyinnak mindegy, ki lesz Obama utódja április 18, 2015 16:19 Szerző mediatica Külföld Vlagyimir Putyin egy szombat interjúban azt mondta, Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak. Az orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban, így felelt: Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt. “Mi egy országgal működünk együtt, a világ leghatalmasabb, és nagyon nagy befolyású államával” – fogalmazott …
Kimenekítették a magyarokat április 18, 2015 16:15 Szerző mediatica Külföld Szombatra virradóra az utolsó olyan magyarokat is sikerült evakuálni Jemenből, akik ezt kérték. A kimenekített két család hat tagja éjjel fél egykor megérkezett a jordániai Ammanba – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta: a hat embernek a Németországgal történt egyeztetés alapján egy, a német külügyminisztérium által koordinált mentőjárattal …
Ferenc pápa Kubába utazna április 17, 2015 15:15 Szerző mediatica Külföld Ferenc pápa mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Államokban teendő szeptemberi apostoli útja alkalmával Kubába is ellátogasson – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken. Lombardi atya hangsúlyozta, hogy a kubai hatóságokkal folytatott egyeztetések kezdetleges fázisban vannak, ezért még semmilyen döntés nem született az egyházfő esetleges kubai látogatásával kapcsolatban. Ferenc pápa szeptemberben tesz apostoli …
Letartóztathatják Belgrádban a koszovói külügyminisztert április 17, 2015 15:13 Szerző mediatica Külföld A szerb hatóságok letartóztathatják Hashim Thaci koszovói külügyminisztert, ha a politikus Belgrádba utazik, egy 18 évvel ezelőtt kiadott elfogatóparancs ugyanis még mindig érvényben van ellene – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteken. Hashim Thacit, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik vezetőjét 1997-ben távollétében egy szerb bíróság 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte terrorizmus miatt, az …
Második világháborús hajóroncsra bukkantak április 17, 2015 13:21 Szerző mediatica Külföld Hatvannégy évvel az elsüllyesztése után megtalálták az Independence második világháborús amerikai repülőgéphordozó roncsát a kaliforniai partok közelében – jelentette be csütörtökön honlapján az Amerikai Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA). A hivatal magáncégekkel és a haditengerészettel együttműködésben azonosította a csendes-óceáni hadműveletekben kulcsszerepet játszó, majd a kísérleti atomrobbantásokban felhasznált hadihajó “meghökkentően érintetlen” maradványát 800 méter mélyen a …
Biztonságpolitikai szakértő: hidegháborús hangulat van április 16, 2015 11:05 Szerző mediatica Külföld Mátraházi Tibor biztonságpolitikai szakértő szerint hidegháborús hangulat van a világban, de a politikai kapcsolatok még megvannak a felek között. A szakértő az M1 aktuális csatornán beszélt erről csütörtök reggel. Azzal kapcsolatban, hogy állandó NATO-csapatokat akarnak telepíteni a Baltikumba, egy orosz vadászgép pedig kockázatos körülmények között fogott el egy amerikai felderítőgépet a napokban, és egyes elemzők …
Fegyverropogás és robbanások Ukrajnában április 15, 2015 14:05 Szerző mediatica Külföld Nem csitul a helyzet Ukrajnában. Az elmúlt 48 órában hét ukrán katona vesztette életét, ketten pedig megsebesültek, és súlyos sérülést szenvedett az egyik orosz haditudósító is. Andrij Liszenko, a terrorellenes hadművelet szóvivője szerdán közölte, a lázadók továbbra is rakéta meghajtású gránátokkal támadnak és szüntelenül lőnek. „Kedden kétszer is tüzet nyitottak a Piszki mellett állomásozó egységekre” …
Izrael üdvözölte az amerikai kongresszus iráni döntését április 15, 2015 14:03 Szerző mediatica Külföld Juvál Steinic, az izraeli kormány stratégiai ügyeinek minisztere szerint jó kompromisszum az a washingtoni törvényjavaslat, amely kongresszusi jóváhagyásra kötelezi az amerikai kormányt az Iránnal kötendő végleges szerződés esetén, mert akadályként szolgálhat egy rossz egyezmény ellen. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden egyhangúlag megszavazott egy kompromisszumos törvénytervezetet, amely 52 napra csökkentené a kongresszus rendelkezésére álló időszakot …
Az Iszlám Állam 9/11-gyel fenyegetőzik április 14, 2015 7:41 Szerző mediatica Külföld Az Egyesült Államok felperzselését és a 2001. szeptember 11-i támadásokhoz hasonló terrorcselekmény elkövetését ígérte az Iszlám Állam (ISIS) nevű dzsihadista szervezet hétfőn közzétett internetes propagandavideójában. A 11 perces, Fel fogjuk perzselni Amerikát című videóban a Szíria és Irak jelentős részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet arra szólítja fel híveit, hogy kövessenek el terrorcselekményeket az Egyesült Államok …
Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő április 5, 2015 23:39 Szerző mediatica Külföld Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. “Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külföldi utjaim terveibe semmiféle nagykövet nem fog beleszólni” – mondta Milos Zeman a Parlamentní listy hírportálnak adott, vasárnap megjelent interjújában Andrew …