Megerősítik a francia titkosszolgálatok jogköreit június 24, 2015 23:03 Szerző mediatica Külföld Miközben a francia diplomácia tiltakozását fejezte ki a francia elnökök után hat éven át tartott amerikai kémkedés miatt, a francia parlament szerda este véglegesen elfogadta a titkosszolgálatok jogköreinek megerősítését előíró törvényt, amelyet a terrorveszély miatt terjesztett be a kormány. Az előzetes engedély nélkül beható ellenőrzést lehetővé tévő intézkedések miatt jogvédő egyesületek, ügyvédek és az internetes …
Görög adósság – Megszakadt az Eurócsoport rendkívüli tanácskozása június 24, 2015 23:02 Szerző mediatica Külföld Alig több mint egy óra után félbeszakadt szerda este az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport rendkívüli tanácskozása, amelyet a Görögországot fenyegető fizetésképtelenség, az Athénnak folyósítható mentőcsomag és a cserébe várt reformintézkedésekről való megállapodás érdekében hívtak össze. A megbeszélések csütörtökön 13 órakor folytatódnak, mindössze pár órával azt megelőzően, hogy az Európai Unió állam- illetve kormányfői megkezdik csúcstalálkozójukat. …
Illegális bevándorlás – Fico: tiszteletben kell tartani a magyar döntéseket június 24, 2015 22:53 Szerző mediatica Külföld Tiszteletben kell tartani Magyarországot és döntéseit a nagy nyomás miatt, amely a migránsok beáramlása miatt nehezedik rá – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán a pozsonyi kormány Rózsahegyen (Ruzomberok) tartott kihelyezett ülése után. Kijelentéséről cseh médiaforrások számoltak be, hangsúlyozva: a szlovák kormány tartósan a menekültek kötelező kvóták alapján történő újraelosztásának ellenzője, és nem bírálja …
Lezárta Magyarország különleges vizsgálatát az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése június 24, 2015 22:52 Szerző mediatica Külföld Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése szerdán Strasbourgban határozattal lezárta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről évek óta folytatott „különleges vizsgálatát”, ugyanakkor sürgette, hogy folytassák a párbeszédet Magyarország és az Európa Tanács között számos, még nyitott téma megoldására, ide értve például az egyházak, a média szabadsága, a rasszista és szélsőséges szervezetek, …
Bostoni robbantás – Kihirdették Dzsohar Carnajev halálos ítéletét június 24, 2015 22:46 Szerző mediatica Külföld Hivatalosan kihirdette Dzsohar Carnajev halálos ítéletét szerdán Bostonban az illetékes szövetségi bíró, miután az esküdtszék májusban bűnösnek találta őt a városban 2013-ban megtartott maratoni futóverseny nézői és versenyzői elleni robbantásos merénylet elkövetésében és a legsúlyosabb büntetés kiszabása mellett döntött. Carnajev, aki a világszerte nagy figyelemmel kísért tárgyalása során egyetlen alkalommal sem szólalt meg, az ítélethirdetéskor …
A boszniai bíróság először ítélt meg anyagi kártérítést háború alatti nemi erőszak áldozatának június 24, 2015 22:44 Szerző mediatica Külföld Bosznia-hercegovinai törvényszék szerdán először ítélt meg pénzbeli kártérítést olyan áldozat javára, akit a boszniai háború idején megerőszakoltak; az elkövetőket 10 évi szabadságvesztéssel is sújtották – számolt be a klix.ba nevű hírportál. A legnagyobb olvasottságú boszniai portál információi szerint az ítélet nem jogerős, mindkét fél fellebbezést nyújthat be. A boszniai háború idején, 1992 és 1995 között …
Az Európai Parlament megszavazta a Juncker-tervet június 24, 2015 22:43 Szerző mediatica Külföld Támogatásáról biztosította az Európai Parlament (EP) szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság által tavaly novemberben bejelentett, 315 milliárd eurós európai beruházást ösztönző befektetési intézkedéscsomagot, az úgynevezett Juncker-tervet. Az EP a tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsal folytatott tárgyalások során módosította a terv gerincét alkotó alap finanszírozási szerkezetét, beleszólási jogot nyert az alap vezetőségének kiválasztásába, és gondoskodott az alap …
Azonnali tűzszünetre szólított fel Párizs, Berlin, Kijev és Moszkva is június 24, 2015 15:14 Szerző mediatica Külföld A francia, az orosz, az ukrán és a német diplomácia vezetője a kelet-ukrajnai „katonai feszültség gyors csökkentésére és az azonnali tűzszünetre” szólított fel kedd este. Az úgynevezett normandiai négyek külügyminisztereinek párizsi megbeszélését követően kiadott nyilatkozat szerint a felek „megerősítették, hogy ragaszkodnak a minszki egyezmény teljes körű végrehatásához”. A közös deklarációban a négy politikus kifejezte „mély …
WikiLeaks: a francia államfőket is megfigyelte az NSA június 24, 2015 15:13 Szerző mediatica Külföld Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta honlapján a WikiLeaks kiszivárogtató portál birtokába került dokumentumokra hivatkozva a Libération francia lap. A Libération a WikiLeaks által megszerzett bizalmas hírszerzési jelentésekre hivatkozva kedden azt írta, hogy az amerikai ügynökség 2006 és 2012. …
Az osztrák szabadságpárt a határellenőrzés felújítását követeli június 24, 2015 15:11 Szerző mediatica Külföld Az osztrák kormánykoalícióban részt vevő szociáldemokraták felháborodásuknak adtak hangot, míg az ellenzéki, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az EU-szkeptikus Stronach Csapata (Team Stronach) az osztrák-magyar határellenőrzés újbóli bevezetését követelte szerdán arra reagálva, hogy Magyarország felfüggeszti a migránsok visszafogadását más uniós országokból. Norbert Darabos, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ügyvivője szerint a magyar …