Külföld

Meghaladta az 1900-at nepáli áldozatok száma

Eddig 1910 halálos áldozatot találtak a nepáli földrengés helyszínén – közölte az ország belügyminisztériuma vasárnap hajnalban. Az előző napi katasztrófa 1934 óta a legsúlyosabb volt Nepálban; a 7,9-es erősségű földrengés a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában lavinákat indított el, és még a szomszédos országokban is szedett áldozatokat. Az első rengést tucatnyi

Kimenekítették Tóásó Elődöt Bolíviából

Kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével – közölte a szeretetszolgálat vasárnap reggel. A közlemény szerint a kimenekítés közép-európai idő szerint péntek délután történt a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése

Tömeges hegymászással tiltakoztak a negatív sajtó ellen

„A Sínai biztonságos!” felkiáltással hegymászókat és természetjárókat invitáltak az egyiptomi félsziget déli részén élő beduinok az utóbbi években szinte csak terrorcselekményekkel kapcsolatban szalagcímekbe került sivatagos régióba. A meghívásnak eleget téve mintegy hetven ember mászta meg az ország legmagasabb csúcsát, a Katalin-hegyet, így hívva fel a figyelmet arra, hogy a félsziget déli felét nem érintik az


M1: Magyar hegymászók is bajba kerülhettek a Mount Everesten

Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a Nepálban helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés. Egyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára.

Nagy az érdeklődés a liberlandi állampolgárság iránt

Mintegy negyedmillió ember jelezte már igényét a Liberland nevű önálló terület állampolgársága iránt, amelyet Vít Jedlicka cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén – közölte a prágai sajtó. A mintegy hét négyzetkilométernyi terület Horvátország és Szerbia (Vajdaság) között terül el a Duna nyugati partján, a magyar-szerb határtól mintegy 20 kilométerre. Miután

Kiadták a tűzparancsot

Tűzparancsot adott a rendőrségnek Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság elnöke a Csecsenföldre érkező idegen hatósági személyek ellen. Kadirov a belügyminisztérium ülésén jelentette be: utasította a helyi biztonsági szerveket, hogy „ha engedély nélkül jelenik meg egy hatósági személy a körzetedben, attól függetlenül, hogy Moszkvából vagy Sztavropolból érkezett, lődd le”. Hangsúlyozta, „nekünk sincs jogunk terrorellenes műveleteket végrehajtani


Putyin amerikai akciófilm-hőst küldene Obamára

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt akarta, hogy Steven Seagal akciófilm-hőst és harcművészt Oroszország és Washington közötti közvetítőnek tegyék meg – állította tényfeltáró írásában négy volt és jelenlegi amerikai tisztségviselőre hivatkozva a BuzzFeed News hírportál. A portál szerint az elnökké 2012-ben újraválasztott Putyin a G8 csoport 2013 júniusában, az észak-írországi Lough Erne partján megtartott csúcstalálkozóján ezt

Amerikai figyelmeztetés Iránnak

Az amerikai kormány „nagyon direkt üzeneteket” küldött Iránnak, amelyben arra figyelmeztette, hogy ne küldjön Jemenbe fegyvereket, amelyeket fel lehetne használni a térségbeli hajóforgalom veszélyeztetésére – közölte kedden az MSNBC televíziónak nyilatkozva Barack Obama amerikai elnök. „Azt mondtuk nekik, hogy ha Jemenen belül olyan csoportok kapnak fegyvert, amelyek veszélyeztetik a hajózást, az problémát fog okozni. Nem

A Vatikán hivatalosan is visszautasította a francia homoszexuális nagykövetjelöltet

Ferenc pápa fogadta azt a homoszexuális diplomatát, akit Franciaország nagykövetnek jelölt a Vatikánba, és megerősítette előtte, hogy nem hagyja jóvá a kinevezését – értesült szerdán a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap. A francia elnöki hivatal, amely még mindig vár „a gyors és pozitív válaszra” megerősítette a francia hírügynökségnek, hogy Laurent Stefanini találkozott a


Ferenc pápa elmozdította a pedofiliáért elítélt amerikai püspököt

Ferenc pápa kedden elfogadta a pedofilia vádjával elítélt Robert W. Finn püspöknek, az egyesült államokbeli Kansas City-Saint Joseph püspökének lemondását. Robert W. Finn volt az első katolikus püspök, akit az Egyesült Államokban gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak miatt több esetben is elítéltek. Utoljára az amerikai bíróság 2012-ben ítélkezett felette, mivel a püspök védelmet nyújtott