Kultúra

Emléktáblát avatott Komor Pál tiszteletére Balog Zoltán Sanghajban

Emléktáblát avatott hétfőn a sanghaji magyar kolónia egykori vezetője és a város egyik legjelentősebb üzletembere, Komor Pál tiszteletére az emberi erőforrások minisztere Sanghajban, ahol bejelentette, hogy magyarországi ösztöndíjprogram indul kínai diákok számára. Balog Zoltán a kínai nagyváros Zsidó Emlékmúzeumában Csen Csien múzeumigazgatóval együtt avatta fel Komor Pál emléktábláját. A zsidó származású Komor Pál 1898 és

Bogdán Zsolt színművész Ady-estje a Radnóti Színházban

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető színésze Ady Endre-estjét láthatja a közönség november 7-én, jövő pénteken este a budapesti Radnóti Miklós Színházban. A kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész … függök ezen a zord élet-párkányon című pódiumestjének szövege versekből, naplórészletekből és publicisztikákból áll, így a költő emberi oldalát, a hol szerethető, hol

Magyar írók is bemutatkoznak a hetedik Bécsi Könyvfesztiválon

Magyar írók is bemutatkoznak Ausztria legnagyobb könyves seregszemléjén, a november 13-án kezdődő Bécsi Könyvfesztiválon (Buch Wien). Az eseményen, amelynek nyitóbeszédét Jurij Andruhovics ukrán író tartja, olyan írók lesznek jelen, mint az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller, Jo Nesbo norvég író, valamint Mircea Cartarescu román, Olga Grjasznova német, Meir Shalev izraeli író és Marlene Streeruwitz, Nadine Kegele,


Film készülhet Totth Benedek Holtverseny című új regényéből

Egy következmények nélküli világban a felnőtté válás küszöbéhez érkezett, magukra hagyott kamaszokról szól Totth Benedek napokban megjelent Holtverseny című, sodró lendületű, mellbevágó thrillere, amelyből a közeljövőben film is készülhet. „A regény úgy született, hogy megjelent előttem négy fiatal, akik egy autóban száguldanak valahol az éjszakában. Fogalmam se volt, mi fog történni velük, hová mennek, honnan

Konferenciával emlékeznek Hevesi Sándorra

Konferenciával emlékezik Hevesi Sándor rendezőre, drámaíróra, dramaturgra, színigazgatóra, a rendező-képzés elindítójára halálának 75. évfordulója alkalmából a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 7-én. Hevesi Sándor a 20. század magyar színházi gondolkodásának meghatározó alakja, az emlékkonferencia célja, hogy érzékeltesse életművének gazdagságát és sokszínűségét, valamint hogy felhívja a figyelmet azokra az összefüggésekre, amelyek révén Hevesi Sándor munkássága

Mundruczó Kornél Fehér Istenével nyílt meg a thesszaloniki filmfesztivál

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének vetítésével nyílt meg péntek este az 55. Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen 14 film verseng a legjobbnak járó Arany Alexander-Theo Angelopulosz-díjért. Az idei cannes-i filmfesztivál Un certain regard programjának fődíját elnyerő, majd Magyarország által a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Fehér Isten mellett a magyar rendező Szép napok,


Liget Budapest – Új pályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére

Előminősítéses, kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad otthont a Városligetben. A www.ligetbudapest.org/gallery oldalon péntektől elérhető, 325 ezer eurós összdíjazású pályázat első fordulója a tervek

Már nem kiemelt a Bárka Színház

Több ponton módosult a minősített előadóművészeti szervezetek köre az Emberi Erőforrások Minisztériumának csütörtökön kiadott, 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelete szerint. A Szent Efrém Férfikar, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, valamint a Bárka Színház elvesztette kiemelt minősítését, míg a Pécsi Harmadik Színház bekerült a kiemelt szervezetek közé. Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti

Új Harry Potter-elbeszélések jelentek meg J.K. Rowling tollából

Új Harry Potter-elbeszélések jelentek meg J.K. Rowling tollából az írónő honlapján. Az egyik novella Dolores Umbridge-ről, a regények egyik legellenszenvesebb figurarájáról szól. Az írónő nyíltan beszélt arról, hogy Umbridge karakterét utálja a legjobban a saját maga által létrehozott fantáziavilágban. Dolores Umbridge a Harry Potter és a Főnix Rendje című regényben jelenik meg először. A sötét


Jövőre bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét

Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotás helyreállított és több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva fogják a nagyközönség elé tárni. Welles utolsó, befejezetlen filmje több mint négy évtizede tartja izgalomban a hollywoodi bennfenteseket, csendestársakat és egyszerű