Kultúra



Elmarad a hagyományos filmfesztivál Karlovy Varyban

Elmarad a hagyományos, több évtizedes múltú nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban – jelentette be kedden Andrea Pfeffer Ferklová, a nyugat-csehországi fürdőváros polgármestere. A fesztivál szervezői korábban azt tervezték, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezvényt júliusról augusztusra halasztják, de a város önkormányzata hétfői ülésén ezt nem fogadta el.

Meghalt Fekete György, a nemzet művésze

Életének 88. évében meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke – tudatta az MMA szerdán az MTI-vel. Fekete Györgyöt szerdán érte a halál. A tiszteletbeli elnököt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti – közölték. Az összegzés felidézi, hogy Fekete György több évtizeden


Augusztusra elkészül az első magyar horrorfilm

Augusztusra elkészülnek a Post Mortem utómunkái, de közben már a János vitézen, A vizsga című filmje folytatásán és egy Mátyás korában játszódó pikáns kalandfilmsorozaton is dolgozik a friss Balázs Béla-díjas Bergendy Péter filmrendező. Az első magyar horrorfilm, a Post Mortem forgatása tavaly februárban fejeződött be, és azóta folynak az utómunkák. „Jelenleg minden párhuzamosan megy. Van