Kultúra

Az éjszakám a nappalod – itt az új magyar fekete komédia

A Magyar Nemzeti Filmalap 269,5 millió forintos gyártási támogatásával forog hétfőtől augusztus elejéig a Dési András György és Móray Gábor forgatókönyvéből és rendezésében készülő Az éjszakám a nappalod című film Budapesten. A fekete komédia főszereplője egy repülőgépek fekete dobozait szervizelő, alvászavarral küszködő fiatalember. Az egyre furcsább kalandok helyszíne pedig a kétarcú főváros, éjszaka és nappal

Pénteken kezdődik a magyar színházak fesztiválja Kisvárdán – Marosvásárhelyről a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Yorick Stúdió és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház lép fel

Tizenkilenc társulat részvételével pénteken kezdődik a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja; az észak-szabolcsi kisvárosban június 28-ig 26 előadást láthat a közönség. Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta hétfőn az MTI-nek, hogy a fesztiválon tizenöt határon túli és négy hazai társulat vesz részt. Erdélyből kilenc, Délvidékről négy, míg a Felvidékről két

Lékiratok: Jankovics Marcell önéletrajza, a vitatott passzus nélkül

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, író Lékiratok című önéletrajzának 2008-as bezúzása után a kötet némileg átdolgozott változatát jelentette meg az Ünnepi Könyvhétre a Helikon Kiadó. „Amikor a Lékiratok először megjelent, a Pannónia Filmvállalat egyik pártállami igazgatója beperelt, mert olyasmit állítottam róla, amit nem tudtam bizonyítani” – idézte fel Steinert Ágota, a kötet szerkesztőjének kérdésére a könyvhét Vörösmarty


Gondolj rám: a jövő héttől forog Kern András új filmje

Jövő héttől forog Budapesten Kern András új filmje, a Gondolj rám. A főszerepet alakító művész 17 év elteltével jegyez ismét rendezőként mozgóképet, amelyet a tervek szerint 2015 februárjában fognak bemutatni. A történet egy sebészorvosról, doktor Borlairól szól, aki sikeres ember, ám megtudja, hogy halálos beteg. Nem akarja, hogy szerettei, barátai, kollégái sajnálják, ezért kitalálja, hogy

Könyvbemutató: Trianon után magyar nemzethalált vizionáltak az utódállamokban. Az eredmény

A Felvidék „magyartalanítása” száz év alatt szinte teljesen sikerült, de „vigasz”, hogy a Trianon után egyesek által vizionált nemzethalál nem következett be, és az továbbra is elkerülhető – mondta Popély Gyula történész Felvidék 1918-1928 című könyvének budapesti bemutatóján csütörtökön. Popély Gyula hangoztatta, hogy bár nyíltan a magyartalanítás csak 1945 után jelent meg a Csehszlovák politikában,

Eldőlt, múzeumba kerül az Amerikában őrzött legnagyobb Picasso-mű

Hosszú vitát követően eldőlt, hogy múzeumba kerül az Egyesült Államokban őrzött legnagyobb Picasso-mű, amely eddig a híres Four Seasons étteremben volt látható New Yorkban – értesült a The New York Times csütörtökön. A nonprofit csoport, amely az 1919-ben készült alkotás tulajdonosa, csütörtökön közölte, hogy a festő Le Tricorne című munkája a New-York Historical Society nevű


Zsigó Jenő kapja Günter Grass alapítványának díját

Zsigó Jenő emberi jogi aktivista, a Magyarországi Roma Parlament civil szervezet és a Cigány Ház – Romano Kher kulturális központ alapítója kapja Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író, festő és grafikus roma kultúrát támogató alapítványának díját. Günter Grass titkárságának csütörtöki közleménye szerint az Alapítvány a roma nép javára Zsigó Jenő munkásságát ismeri el a 15

Jubileumi emlékkötet jelent meg Gárdonyi Gézáról Egerben

A Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából készült, Cs. Varga István irodalomtörténész szerkesztésében megjelent jubileumi emlékkötet bemutatóját tartották csütörtökön délután Egerben, a könyvhét keretében. Habis László egri polgármester az MTI-nek elmondta: a csodálatosan gazdag egri örökség része a történelmi dicsőség, a műemlékek sora és a Gárdonyi Géza által létrehozott legenda is. Szavai szerint „az egriek

Tinédzserrománc győzte le Tom Crusie új akciófilmjét az észak-amerikai mozikban

A Csillagjainkban a hiba című kis költségvetésű tinédzserrománc győzte le Tom Cruise A holnap határa című sci-fi akciófilmjét az észak-amerikai jegypénztáraknál a hétvégén. Cruise 175 millió dolláros földönkívüli inváziója a harmadik helyet szerezte meg 29,1 millió dolláros bevétellel az amerikai és kanadai mozik kasszasikerlistáján. A 12 millió dollárból forgatott kamaszfilm pedig, amely két rákbeteg tinédzser


Spanyol film nyerte a kolozsvári TIFF nemzetközi fesztivál fődíját

A Rodrigo Sorogoyen spanyol rendező Stockholm című filmje nyerte meg a kolozsvári 13. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját. Az Agerpres román hírügynökség vasárnapi közlése szerint a spanyol rendező kapta a Transilvania trófeát és a vele járó 15 ezer eurót (mintegy 4,5 millió forintot). A legjobb rendezésért járó, 5 ezer euró értékű díjat az idén a