Kultúra

Teleki Téka – Újraindul a gyerekfoglalkoztató Könyvesműhely

A Teleki Téka gyerekfoglalkoztató Könyvesműhelyében újabb évfolyam indul november 30-án, szombaton 10 órától. Az 5-8. osztályosoknak szánt sorozatban a résztvevők megismerhetik a gondolat könyvvé válásának folyamatát, lépésről lépésre kipróbálva olyan hagyományos technikákat, amelyek egy könyv elkészítéséhez szükségesek, a papírmerítéstől a könyvkötésig. Amellett, hogy szeretnénk a gyerekekhez közelebb hozni a könyvet műtárgyi vonatkozásában, sorozatunk célja, hogy

2016-ban jön az Alice Csodaországban 2

2010-ben az Alice Csodaországban (Alice in Wonderland) 1 milliárd dollár bevételt hozott a Disney Pictures konyhájára, így nem annyira meglepő, hogy nem rég bejelentették, 2016. május 27-én jön a A Through the Looking Glass címre keresztelt második rész. Johnny Depp és Mia Wasikowska is visszatérnek korábbi szerepeikben, ellenben nem Tim Burton fogja rendezni a folytatást.

Osvárt Andi: Nem árt, ha a magyar színészeket is sztárolják egy kicsit

Valamit tényleg tenni kellett a moziba járás és a magyar mozi népszerűsítéséért, jegyezte meg a külföldről nemrég hazaköltözött 34 éves színésznő, aki éppen ezért több pályatársával együtt örömmel mondott igent a felkérésre, miszerint vállaljon szerepet egy ilyen céllal készülő kisfilmben. „A nézők azokat a filmeket szeretik, amelyekben olyan szereplőket látnak, akiket jól ismernek, mert az


Rajongók fizették Ady síremlékének felújítását

Ady Endre életének minden állomását bebarangolja az a Svédországban élő magyar házaspár, akik saját pénzükből felújíttatták a költő síremlékét a Nemzeti Sírkertben. A szobor tegnap került vissza a helyére. Maros Magda (62) korábbi vívóvilágbajnok ősz elején Stockholmból érkezve vette észre, milyen állapotban van imádott költőjének szobra a temetőben. Nyomban felhívta férjét, Csillag Istvánt (63), aki

Esterházy Péter darabja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Esterházy Péter Én vagyok a Te című darabjának felolvasószínházi bemutatója várja a közönséget november 26-án a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az előadást Visky András rendezte Csutak Réka, Orbán Attila, Györgyjakab Enikő, Buzási András, Kántor Melinda, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba és Vatány Zsolt színművészek közreműködésével – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel. „Esterházy Péter

Daczó Katalin, Markó Béla és Buda Ferenc kapták a Székelyföld folyóirat díjait

Daczó Katalin újságíró-közírót, Markó Béla költőt és Buda Ferenc költőt jutalmazta a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át Csíkszeredában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az adott évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át a


Kielégítő állapotban van Kertész Imre

Kielégítő általános állapotban van Kertész Imre Nobel-díjas író, akit reggel 6 órakor szállítottak az MH Egészségügyi Központ Honvédkórházba, miután otthonában elesett – közölte Zsiros Lajos orvos-dandártábornok csütörtökön sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint az író megütötte a jobb csípőjét, a vizsgálatok csípőtáji törést állapítottak meg. Előkészítés után délelőtt megműtötték, jelenleg a baleseti sebészeti osztályon fájdalomcsillapító kezeléseket kap, állapota

Konferenciát rendeztek Ady modern, nyugatos magyarságáról

Ady Endre modern, nyugatos magyarságáról, bizonyos vonatkozásaiban megkopott, más szempontból nagyon is aktuális életművéről rendeztek konferenciát a Politikatörténeti Intézetben Budapesten csütörtökön. Veres András irodalomtörténész szerint Ady kultuszát mesterségesen éltették és elfáradt, mára érdemtelen hallgatás, esetenként lebecsülés övezi életművét. A kutató szerint Ady volt az első költő, aki maga építette kultuszát, rendkívüli hatása konfrontatív magatartásának is

Száz év mozi Kolozsváron

A filmművészet városi centenáriuma az Egyetemista Filmek Nemzetközi Fesztiváljának egyik központi témája. A hírt román nyelvű oldalunkon olvashatja ► Un secol de cinematografie clujeană, celebrat la a saptea editie a FFEST