Kultúra

Csűrszínházi Napok – jövőre Erdély-szintű lesz a Széllyes Sándor-népdalverseny

Mikházán 11. alkalommal szervezték meg a hétvégén a Csűrszínházi Napokat. A rendezvénysorozat keretében 5000 kötetes könyvtárat avattak, bemutatták a Széllyes Sándor-könyvet, és népdalvetélkedőt tartottak, amelyet ugyancsak a Maros Művészegyüttes volt táncosáról, mókamesteréről neveztek el. A szervezők bejelentették, tervezik, hogy a vetélkedőt jövőre kiterjesztik egész Erdélyre. mediatica

Méregdrága prémiumjegyekkel tolják Brad Pitt új filmjét

Néhány moziban ötvendolláros prémiumjegyeket is kínált a zombis Brad Pitt-filmet forgalmazó Paramount: a stúdió marketingkísérletére a jelek szerint akadt vevő. A Paramount az Észak-Amerikában az elmúlt hét végén debütált Z világháborúnál próbálta ki az új szolgáltatást mindössze öt filmszínházban: ötven dollárért a néző a premier előtt két nappal láthatta a filmet, megtarthatta a produkcióhoz adott


Szerdán lesz Lohinszky Loránd temetése

Szerdán 15 órakor a marosvásárhelyi református temető cintermében indítják utolsó útjára Lohinszky Lorándot. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hétfői közlése szerint a színművész tisztelői a Kultúrpalotában felállított ravatalnál róhatják le kegyeletüket 10.00 és 12.00 óra között. Lohinszky Loránd érdemes művész, nyugalmazott egyetemi tanár, az erdélyi színjátszás nagy mestere rövid, méltósággal viselt szenvedés után, életének nyolcvankilencedik évében

Elhunyt Lohinszky Loránd

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nekrológja. Mélységes megrendüléssel búcsúzunk LOHINSZKY LORÁND érdemes művésztől (1924. július 25., Kolozsvár – 2013. június 22., Marosvásárhely) aki rövid, de méltósággal viselt szenvedést követően nyolcvankilencedik életévében az öröklétbe távozott. Az erdélyi színjátszás nagy mestere, akit a közönség úgy zárt szívébe, mint Trepljov (Csehov: Sirály), Görgei Artúr (Illyés Gyula: Fáklyaláng), Ványa Bácsi

Díjat nyert a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két színésze Pécsen

Poszt-díj Nagy Dorottyának és Bányai Kelemen Barnának. A legjobb női mellékszereplőnek (Nagy Dorottya), illetve a legjobb férfi mellékszereplőnek (Bányai Kelemen Barna) járó díjat ítélte oda a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrije a Tompa Miklós Társulat két színészének a BÁNYAVAKSÁG című előadásban nyújtott alakításukért, tudatta Facebook-oldalán a társulat. A Székely Csaba által írt


Magyarok nyerték a legrangosabb európai televíziós díjat

Több mint harminc éve nem aratott magyar riportfilm hasonló sikert: a Monte-Carlói Televíziós Fesztiválon az M1-en látható On The Spot gázai filmje nyerte a Dokumentumfilm kategória nagydíját, az Arany Nimfát. Cseke Eszter és S. Takács András műsora olyan nagy tévétársaságok legkiemelkedőbb produkcióit utasította maga mögé a versenyben, mint a BBC, a ZDF vagy az al-Dzsazira.

Izsák Márton – 100

A száz éve született, kilenc éve elhunyt marosvásárhelyi szobrászművész, Izsák Márton emlékére rendez kiállítást a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A két Bolyai: Marosvásárhely egyik leglátogatottabb köztéri műalkotása Az alkotó munkásságát, akinek a nevéhez számos jelentős köztéri mű – A két Bolyai, Szentgyörgyi István, Bartók Béla, Mihai Eminescu, Salamon Ernő, Nicolae Balcescu, Márton Áron szobra,


Müncheni filmfesztivál, idén az erős nők jegyében

Az erős nőkről – kamerák előtt és mögött egyaránt – szól az idei müncheni filmfesztivál, amelyen életműdíjjal tüntetik ki Michael Caine brit színészt. A seregszemle az Oscar-díjas Caroline Link (Hontalanul Afrikában) Exit Marrakech című filmjével nyílik meg június 28-án, és szerepel a kínálatban a szaúd-arábiai Haifa al-Manszúr koprodukcióban készült filmje, a Wadjda is. Ez a