Magyarság

Kitakarították a Gödöllői Arborétumot

Mintegy 200 tonna zöldhulladékot és 100 tonna szemetet szállított el a Gödöllői Arborétumból és környezetéből a Pilisi Parkerdő Zrt. Az arborétumot a parkerdő Valkói Erdészetének munkatársai tisztították meg, a munkák eddigi költsége közel 7 millió forint, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. saját költségvetéséből finanszírozott. MTI

Szélsőséges időjárás-előrejelzés: Magyarország

Szerdán az ország nagy részén várható felhőszakadás, emiatt tizenegy megyében és a főváros területén is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda reggeli veszélyjelzése szerint citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Zala és Pest megyékre, valamint a fővárosra. E szerint ezeken a területeken az

Döntött a parlament az e-útdíjról

Elfogadta a parlament hétfőn a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elseje után. Az Országgyűlés 251 igen szavazattal – 86 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett – hagyta jóvá Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztését. A tarifákat nem


Meghalt egy magyar katona Koszovóban

Meghalt egy magyar katona Koszovóban – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán. Közleményük szerint a a Magyar Honvédség KFOR-kontingensében (NATO-vezetésű nemzetközi békefenntartó erő) szolgálatot teljesítő szerződéses szakaszvezető szerdára virradóra, álmában hunyt el. Reggel a portugál-magyar zászlóalj orvosai küzdöttek az életéért, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A katona halálának pontos okát még nem

Vajdasági autonómia: pénzelosztás miatt nagyok az ellentétek

Szerbiában nagyok az ellentétek a vajdasági autonómia kapcsán Újvidék és Belgrád között. A tartomány tényleges autonómiát szeretne, egyes szerbiai pártok a jelenlegit is sokallják. Valójában a pénz elosztásának kérdése húzódik meg a háttérben. Szerbia még az alkotmányban szavatolt eszközöket sem utalja át Újvidékre, nem jut pénz a tartományi nagyberuházási alapnak sem, így számos vajdasági településen

Bajnai Gordon a három feltételről: leválthatják Orbánt

Annak kell miniszterelnök-jelöltnek lenni, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra – mondta a Népszavának adott interjúban Bajnai Gordon. A volt kormányfő, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint azt az embert, aki ezt a három dolgot


Elindult útjára a Boldogasszony zarándokvonat

Elindult négynapos útjára a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói szombati szentmisét, amelyet a Duna Tv élőben közvetít, Ternyák Csaba egri érsek celebrálja. A vonat indulása előtt a zarándokokra áldást mondott Beer Miklós váci megyéspüspök. A vonaton utazik Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is. A zarándokvonat útvonalán,

A csíksomlyói zarándokúttal kezdődik a III. Magyar Világtalálkozó

A csíksomlyói zarándokúttal kezdődik a III. Magyar Világtalálkozó elnevezésű rendezvénysorozat május 19-én, majd konferenciák, előadások, jótékonysági és színes események várják az érdeklődőket május 26-ig országszerte. A találkozó központi rendezvényének, a Világfalunak a budapesti Syma központ ad helyet. Az eseménysorozat részeként május 20-án a budapesti József Attila Színházban Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját tekintheti meg


Hogyhogy egy kommunistából átvedlett képviselő készít jelentéstervezetet Magyarország helyzetéről?

Egyértelmű, hogy gazdasági okai vannak a külföldről érkező kritikáknak és támadásoknak – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője az Echo Tv Napi aktuális című műsorában. A politikus kifogásolja, hogy egy kommunistából átvedlett képviselő készít jelentéstervezetet Magyarország helyzetéről. A politikus a kormánypárt álláspontját ismertetve felhívta rá a figyelmet, hogy amennyiben az Európai Unió különböző