Politika

Bizalmat szavazott a bukaresti parlament Ponta átalakított kormányának

Meggyőző többséggel – 377 szavazattal a beiktatáshoz minimálisan szükséges 285 helyett – bizalmat szavazott hétfőn a bukaresti parlament Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új kormányának. A negyedik Ponta-kormányban a miniszterelnök Szociáldemokrata Pártja (PSD) adja a legtöbb tárcavezetőt, mellettük a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC), valamint a most belépő Liberális Reform Párt (PLR) …

Közép-Európa 1989 – A magyarok szerepét emelték ki a felszólalók

A magyaroknak a vasfüggöny lebontásában, a közép-európai rendszerváltozásban játszott szerepét méltatták a felszólalók a Temesvár 25 – 1989-2014 címmel rendezett hétfői emlékülésen a Magyar Tudományos Akadémián. Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök beszédében a magyaroknak a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéről szólva azt mondta: a magyarok szabadságért folytatott küzdelme minden akkor elnyomott népnek fontos volt. …

Az erdélyi magyar lapok az RMDSZ határozottabb politizálására számítanak a kormányból való kilépés után

A hétfői erdélyi magyar lapok véleménycikkeikben szükséges lépésnek tartották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilépését a román kormányból, és többen is úgy vélték, a Szövetségi Képviselők Tanácsa által szombaton hozott döntés megszünteti az RMDSZ bukaresti igazodási kényszerét, és lehetővé teszi, hogy a szövetség határozottabb hangot üssön meg a romániai politikában. A Krónika vezércikkírója egy …


A románok túlnyomó többsége nem térne vissza a kommunizmushoz

A román választópolgárok túlnyomó többsége nem térne vissza a 25 éve megbukott kommunizmushoz – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből. A kutatás rávilágított arra, hogy a román sajtó által erősnek tartott, gyakran bírált kommunizmus-nosztalgia nem jelent feltétlenül politikai opciót: arra a kérdésre, hogy ha választania kéne a demokrácia (demokratikus rendszer és szabad …

Megállapodás a koalíciós pártokkal a Ponta-kormány átalakításáról – hétfőn bizalmi szavazás

Victor Ponta miniszterelnök megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról vasárnap. Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél …

Újabb büntetés a székely zászló miatt

A sepsiszentgyörgyi központi parkban kitűzött székely zászló eltávolítására szólította fel hivatalos átiratban Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, a város polgármesterét, akinek minden egyes nap késlekedésért a minimálbér 20 százalékával egyenlő bírságot helyezett kilátásba – közölte csütörtöki sajtóértekezletén a polgármester. Marius Popica prefektus az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: egy jogerős bírósági ítéletnek próbál érvényt szerezni. Megemlítette, …


A Jobbik a Szent Korona képi mását is védené

A Jobbik a Szent Korona képi másának védelmére tett javaslatot a parlamentnek. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott. Hozzátette: a törvény jelenleg egy évi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza. Értékelése szerint …

Váratlan következménye is van Johannis győzelmének Tőkés Lászlóra és… Kelemen Hunorra nézve

Jelentős változást eredményezett a romániai elnökválasztás a pártok népszerűségében: Klaus Johannis győzelme az őt jelelölő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) megítélését is segítette – derült ki az Inscop közvélemény-kutató intézet kedden közzétett felméréséből. A Johannisba vetett bizalom az októberi 35 százalékról 60 százalékra ugrott, ezzel megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget, …

Találkozó Mile Lajos főkonzullal

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzullal és Barabás János vezető konzullal találkozott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Juhász Péter, a Néppárt ügyvezető igazgatója. A Néppárt tisztségviselői a nemrégiben kinevezett főkonzullal áttekintették a fontosabb nemzetpolitikai kérdéseket, külön hangsúlyt fektetve a honosítási folyamatra. Toró T. Tibor …


Szombaton ülésezik az SZKT

Szombaton 2014. december 13-án, 10.00 órától Marosvásárhelyen ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a Maros együttes Kövesdombi székházában (1848 sugárút 47.szám). Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indul, ezt követi az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a 12. Kongresszussal kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. …