Politika

Bűnvádi eljárás indult Markó Attila képviselő ellen

Hivatali visszaélés gyanújával Markó Attila képviselő ellen is bűnvádi eljárás indult abban az ügyben, amelyben csütörtök este őrizetbe vették a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát és további három személyt – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az RMDSZ politikusa szintén tagja volt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Ügynökség keretében működő Központi Kárpótlási Bizottságnak, …

Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon

Klaus Johannis, Románia újonnan megválasztott államfője az első európai politikus, akinek több mint egymillió kedvelője van a Facebookon – közölte szerdán internetes oldalán a Romania Libera című lap. Románia decemberben hivatalba lépő új elnökének Facebook-oldalán kedden haladta meg az egymilliót a lájkolók száma. A Romania Libera szerint ezzel olyan közismert politikusokat utasított maga mögé, mint …

Kiadta a parlament az igazságszolgáltatásnak a Microsoft-aktában gyanúsított volt minisztereket

Hozzájárult a szenátus szerdán, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) lefolytassa a bűnvádi eljárást az egykori szociáldemokrata Nastase-kormány (2000-2004) két volt tagja, Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter és Serban Mihailescu volt kormányfőtitkár ellen, akiket az úgynevezett Microsost-aktában kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak az ügyészek. Az eddigi legnagyobb román korrupciós botrányban, a kormány számítástechnikai közbeszerzéseivel kapcsolatos ügyben, kilenc volt …


Az MPP Sepsiszentgyörgyre hívja demonstrálni az erdélyi magyarokat

A Magyar Polgári Párt (MPP) nyílt levélben hívja az erdélyi és székelyföldi magyarokat Sepsiszentgyörgyre, hogy a román állami ünnep előtti napon közösen hívják fel a figyelmet az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretekre. „Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a Gyulafehérvári Nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de …


Döntött a képviselőház az amnesztiatörvényről

Elvetette a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) két képviselője által tavaly előterjesztett amnesztiatörvény tervezetét a bukaresti képviselőház kedden, az elnökválasztás utáni első ülésén, miután a téma az elnökválasztási kampány egyik forró témájává vált. Az elnökválasztásokon győztes Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje a kampányban azt vetette szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő szemére, hogy az amnesztiatörvénnyel a …

Johannis a liberálisok kormányra kerüléséről beszélt

A jobbközép ellenzék fő erejét képező új Nemzeti Liberális Párt (PNL) 2015-ben, legkésőbb 2016-ban, a parlamenti választások alkalmából akar kormányra kerülni – jelentette ki kedden Klaus Johannis megválasztott román elnök, az új PNL társelnöke. A régi PNL és a Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása nyomán megalakult új PNL nevében Johannis elmondta: most az a legsürgősebb, …

Victor Ponta tévedése

Elsősorban Victor Ponta miniszterelnök vesztette el a vasárnapi elnökválasztást Klaus Johannis megválasztott elnökkel szemben azzal, hogy nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhatott – írta hétfőn a jobboldallal szimpatizáló román sajtó. A Hotnews.ro hírportál szerint Ponta újból megalázta saját népét azzal, hogy brutálisan megfosztotta a …


Érzékeny témaköröket érintett Borbély Brüsszelben – hallgassa meg a nyilatkozatot!

Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának 21. elnökségi csúcstalálkozóján vett részt hétfőn, Brüsszelben. A magas rangú találkozón, amelyen az EPP parlamenti frakciójának vezetője, Manfred Weber, valamint az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans is jelen volt, Borbély László a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament (EP) közötti kapcsolat fontosságát …