Politika

Autonómiastatútum: Marosvásárhely lenne Székelyföld központja

Marosvásárhely lenne a területileg autonóm Székelyföld központja, Csíkszeredában lenne a pénzügyi központ (Regionális Adóhivatal), Sepsiszentgyörgyön lenne a regionális tanács, és Székelyudvarhelynek is jutnának hatáskörök. Mindez tegnap derült ki, amikor az RMDSZ elnöke bemutatta az MPP-vel közösen kidolgozott autonómiatervezetet. Kelemen Hunor elmondta, a statútum preambulumában hivatkoznak az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatra, az érvényben lévő EU-s szerződésekre, és …

Tőkés László a székelyföldi autonómia mellett érvelt Strasbourgban

A székelyföldi autonómia mellett érvelt Tőkés László, a Fidesz európai parlamenti képviselője az EP hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén, az úgynevezett egyperces hozzászólások között. A képviselő szerint a romániai magyarság egyöntetűen kiáll az erdélyi Székelyföld területi autonómiája mellett, eközben a román pártok és maga a román kormány élesen ellenzi a kisebbségi önrendelkezés bármely formáját, „a …

Nincs miről vitázni – reagált az RMDSZ az EMNP kihívására

Nem vitázik az RMDSZ államelnök-jelöltje az EMNP-ével, mert nincs miről, tette egyértelművé kedden Kovács Péter főtitkár. Az RMDSZ jelöltje az államelnöki-kampányban is a romániai magyarok problémáit, elvárásait képviseli, kiáll közösségünk ügye mellett, ez pedig minden vitán felül áll – reagált az RMDSZ kampányfőnöki minőségében Szilágyi Zsolt, az EMNP jelöltjének hétfői nyilatkozatára, amelyben nyilvános vitára hívta …


Tanévnyitó Kolozsváron – A legfiatalabb tanácsos köszöntötte a diákokat

Geréd Imre, Kolozsvár legfiatalabb önkormányzati képviselője a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Octavian Goga iskola tanévnyitó ünnepségén köszöntötte az új tanévet kezdő diákokat. Beszédében elmondta: „nagy megtiszteltetés számomra részt venni a Brassai tanévnyitó ünnepségén, hiszen négy éven keresztül engem is itt neveltek, formáltak”. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal minden gyerek számára a legjobb körülményeket szeretné …

Skót függetlenségi referendum: villámcsődület Marosvásárhelyen

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Népárt támogatásáról biztosítja a szeptember 18-án sorra kerülő, Skócia függetlenségét eldöntő népszavazást. Mindazok, akik úgy érzik, hogy jelenlétükkel is ki akarják fejezni támogatásukat kérjük, jelenjenek meg 2014. szeptember 16-án 18 órakor a marosvásárhelyi Színház téren. A villámcsődület 18.15-ig tart. ► közlemény

RMDSZ: a Legfelsőbb Bírói Tanács megsértette a szólásszabadság jogát

Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor “politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatával kapcsolatban. A bírói tanács közleményében megkérdőjelezte az autonómiatervezet alkotmányosságát, megjegyezvén, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, és azokat a kitételeket is kifogásolta, amelyek a bíráskodásban is …


Románia is ráfizet az oroszellenes szankciókra, de Ponta szerint megéri

Egész Európához hasonlóan Romániát is hátrányosan érintik az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók, de ez egy olyan ár, amit „megéri megfizetni”, amikor a nemzetközi jog betartatása a tét – jelentette ki pénteken Victor Ponta román miniszterelnök. Az államfői tisztségre pályázó politikus külföldi újságírók kérésére kommentálta azt, hogy pénteken életbe léptek az Európai Unió Oroszországgal szemben elhatározott …

Gőzerővel folytatnák az észak-erdélyi autópálya megépítését

Victor Ponta miniszterelnök szerint 2018-ra, Románia és Erdély egyesülésének a százéves évfordulójára immár „infrastruktúrában is együvé fognak tartozni” Románia történelmi nagyrégiói. A miniszterelnök pénteken Kolozsváron nyilatkozott erről azt követően, hogy látogatást tett az észak-erdélyi autópálya Gyalu-Magyarnádas szakaszának az építőtelepén. A 2016 tavaszára megépítendő 8,7 kilométeres szakasz azt teszi majd lehetővé, hogy a Szatmárnémeti-Kolozsvár országútról is …

Az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal buktatná a kormányt

Bizalmatlansági indítványt terjeszt a román parlament elé az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) azzal vádolva az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a kormány több sürgősségi rendeletével választási csalást készített elő. Az alakulat vezetői azt mondták, a speciális választóköröket eltörlő, júniusban kiadott, illetve a polgármesterek pártváltása előtt utat nyitó augusztusi sürgősségi kormányrendelet veszélybe sodorja …


Dragnea: nincs esélye a székely autonómiának

Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes szerint semmi esélye nincs annak, hogy a székelyföldi autonómia valaha is megvalósuljon – jelentette pénteken a Mediafax hírügynökség. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikus Hargita megye északi, román többségű részében tett csütörtöki látogatásán tért ki az autonómia kérdésére, azt követően, hogy Victor Ponta miniszterelnökkel és Kelemen Hunor …