Funar megpályázza az államelnökséget: mi vár a magyarokra, ha megválasztják augusztus 3, 2014 22:02 Szerző mediatica Politika Függetlenként indul az őszi államelnök-választáson Gheorghe Funar. A Nagy-Románia Párt Funar-szárnyának vezetőjeként nem jelöltheti magát a PRM nevében/színeiben, ugyanis a július 27-én, Gyulafehérváron tartott rendkívüli kongresszus törvényességéről egyelőre még nem döntött a Bukaresti Törvényszék – és hasznos időn belül nem is várható ítélet. Ezért Funar támogatói augusztusban elkezdik a jelöléshez szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését, …
Nincs magyar prefektus Maros megyében, de az RMDSZ alkupozícióba került augusztus 1, 2014 16:25 Szerző mediatica Politika Egyféle sikerként tünteti fel az RMDSZ Maros megyei elnöke, hogy mégsem lett magyar prefektusa a megyének. A transindex idézi Brassai Zsombor ezzel kapcsolatos nyilatkozatát. A politikus azt mondta: mivel a Szociádelmokrata Pártnak nincs vezetői tisztsége a megyében, ezért semmiképpen nem akartak lemondani a kormánybiztosi székről az RMDSZ javára. „Ez a helyzet oda vezethetett volna, hogy …
Brassai: Megsértették a Maros megyei magyarokat július 31, 2014 14:12 Szerző mediatica Politika Az RMDSZ Maros megyei szervezete kitartóan követeli a magyar prefektus kinevezését, a Szociáldemokrata Párttal megkötött országos együttműködési egyezmény értelmében. Brassai Zsombor megyei elnök mai sajtótájékoztatóján megerősítette, nem tud róla, hogy a koalíciós megállapodás módosult volna, így nem tettek le arról, hogy az ő jelöltjük – a korábbi szászrégeni polgármester, Nagy András – legyen a Maros …
SZNT: a román titkosszolgálat a Securitate szellemének őrzője július 30, 2014 17:15 Szerző mediatica Politika A román kommunizmus idején működött Securitate szellemi örökösének és módszerei folytatójának nevezte a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a titkosszolgálat vezetőjének minapi, autonómiával kapcsolatos nyilatkozata azt mutatja, a román titkosszolgálat ma is politikai rendőrségként működik. Az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy George …
A szociáldemokraták hivatalos elnökjelöltje lett Victor Ponta kormányfő július 29, 2014 22:47 Szerző mediatica Politika A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) országos tanácsa hivatalos döntést hozott kedden arról, hogy a párt elnökét, Victor Ponta miniszterelnököt indítja a novemberi román elnökválasztáson. Ponta már hetekkel korábban bejelentette, hogy kész megpályázni az államelnöki tisztséget, amennyiben ebben pártja is támogatja. A PSD kibővített országos tanácsa mintegy hatezer résztvevő jelenlétében egyhangúlag megszavazta Ponta jelöltségét. A közvélemény-kutatások …
Tanácsosi mandátumát is elvesztette a volt marosvásárhelyi alpolgármester július 29, 2014 21:32 Szerző mediatica Politika Ionela Ciotlăuş elvesztette marosvásárhelyi tanácsosi mandátumát, miután hétfőn bejelentette lemondását a Nemzeti Liberális Pártból. A korábbi alpolgármester azért távozott, mert nem értett egyet azzal, hogy alakulata összefog a Demokrata-Liberális Párttal, amelynek helyi képviselői ellen (Dorin Florea polgármesterrel, Claudiu Maior korábbi polgármesteri tanácsadóval, jelenleg alpolgármesterrel) valóságos hadjáratot folytatott (erről itt írtunk). Nem csak Ionela Ciotlăuş vesztette …
Román történész: Romániának tanulnia kell abból, ahogyan Magyarország védi külhoni nemzettársait július 28, 2014 23:59 Szerző mediatica Politika Romániának tanulnia kell abból, ahogyan Magyarország védi külhoni nemzettársait – állapította meg Marius Diaconescu történész az Adevarul.ro portálon hétfőn közölt véleménycikkében. A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai témájú írásokat a liberális kötődésű Adevarul blogrovatában, azt veti a román hatóságok szemére, hogy nem emelik fel szavukat az ukrajnai románok védelmében, amikor azok útlezárással tiltakoznak …
A román hírszerzés feladatának tekinti a területi autonómia megakadályozását július 28, 2014 23:58 Szerző mediatica Politika A román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának egy hétfői nyilatkozatából. George Maiorral az egyik román hírportál készített interjút, amelyet interneten is közvetítettek. Egyebek között arról kérdezték, hogyan értékeli a magyar miniszterelnöknek az erdélyi Tusnádfürdőn szombaton mondott beszédét, és Orbán Viktor …
Lemondott a volt alpolgármester július 28, 2014 23:34 Szerző mediatica Politika A pártjában betöltött minden tisztségéről – a tagságot is beleértve – lemondott hétfőn Ionela Ciotlăuş, akit a 2012-es önkormányati választások után Marosvásárhely alpolgármesterévé választottak, majd később leváltottak (helyét Claudiu Maior foglalta el – a szerk.). A hangos ellenzékiségével kitűnt politikus azzal indokolta távozását, hogy nem érthet egyet a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt …
Ámulat! Behívták Hrebenciucot a DNA-ra! július 25, 2014 21:35 Szerző mediatica Politika ► Viorel Hrebenciuc, chemat la DNA