Politika

Kelemen: akár meg is tarthatja három mandátumát az EP-ben az RMDSZ

Az exit poll felmérések azt jelzik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két vagy akár három képviselőt is küldhet az Európai Parlamentbe – jelentette ki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. A szövetség támogatottságát az egyik exit poll felmérés …

Exit poll: 6-7 százalékon az RMDSZ az EP-választáson

A Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) magabiztosan győzött a vasárnap rendezett európai parlamenti (EP-) választáson: két kisebb kormányzati szövetségesével alkotott választási szövetsége az érvényes voksok mintegy 41-43 százalékát szerezte meg – derült ki a szavazóhelyiségek zárásakor közzétett exit pollokból. A kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az urnáktól távozók nyilatkozatai alapján …

Európai Parlamenti választások: fontos tudnivaló!

Vasárnap rendezik az Európai Parlamenti választásokat Romániában. A szavazókörzetek reggel 7 órakor nyitottak, és este 9 órakor zárnak. Akik nem tartózkodnak a lakhelyük szerinti településen, az országban bárhol szavazhatnak. Akik viszont nincsenek elutazva, azok a megszokott helyen adhatják le voksukat. mediatica


Már megint Tőkés a téma

Üdvözölte Titus Corlatean külügyminiszter, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul a vasárnapi európai parlamenti választáson, mert szerinte Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátumai alatt. A külügyminiszter az erdélyi románság központjának tekintett Gyulafehérváron nyilatkozott erről. Az Agerpres román hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint számos olyan helyzet volt a most véget ért európai parlamenti …

Több mint százezer román vendégmunkás átjelentkezett a befogadó ország névjegyzékébe

Több mint százezer külföldön – főleg Olaszországban és Spanyolországban – élő román állampolgár átjelentkezett a befogadó ország névjegyzékébe, és az ottani jelöltekre szavaz az európai parlamenti (EP-) választásokon – közölte pénteken Titus Corlatean román külügyminiszter. Hozzátette: a külföldi partnerektől kapott jegyzék alapján a külföldön berendezett 190 román választókörben ellenőrizni fogják, hogy ne szavazhasson román jelöltlistára …

Újabb román politikusi nyilatkozat Orbán autonómia-kijelentésével kapcsolatosan

Románia nem ért egyet azzal az állásponttal, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök képvisel az autonómia ügyében – jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet pénteken idézett a bukaresti sajtó. A román közszolgálati televízió (TVR) műsorvezetője azzal vezette fel a témát, hogy a „frissen újraválasztott magyar kormányfő területi autonómiát szeretne a Kelet-Közép-Európában élő …


Kelemen Hunor reakciója Victor Ponta szászrégeni nyilatkozatára a székelyföldi autonómiastatútummal kapcsolatosan

Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a kontinens egyik részén rendezik a kisebbségi kérdéseket, Európa közép-keleti részén pedig nem – mondta pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke összegezte az RMDSZ választási kampányának tanulságait és legfontosabb üzeneteit. Kijelentette: az emberek, akikkel a kampány során találkozott, leginkább …

Már az Egyesült Államokban is téma a romániai intoleráns légkör: az amerikai külügyminiszter figyelmében Tőkés kitüntetésének, valamint a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügye

Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe a román elnöknél Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét. A csütörtökön elküldött levél aláírói …

Victor Ponta Szászrégenben: a székelyföldi autonómiastatútum konfliktus forrása lehet. Orbánnak is beszólt: nem szép dolog most kést vágni Ukrajna hátába!

Sohasem tárgyalt a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-szel a székelyföldi autonómiastatútumról, mondta pénteken Szászrégenben a miniszterelnök. Victor Ponta szerint a magyar érdekvédelmi szervezet képviselőinek ezzel kapcsolatos kijelentései az EP-választásokkal függnek össze. „Kampányfogás!“ „Az RMDSZ sohasem kért ilyesmit, vagy legalább is tőlünk nem kértek. Ez az ő politikai projektjük. Én egyébként nem hiszek az ilyesmiben. Románia mindenki …


Újabb mandátumot nyerhet az RMDSZ az időközi parlamenti választáson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje úgy véli, hogy eséllyel pályázik parlamenti képviselői mandátumra a vasárnapi időközi választáson a Szatmár megyei kettes számú választókerületben. A szatmári kerület egyike annak a hat megüresedett körzetnek, ahol a május 25-i európai parlamenti (EP-) választással egy időben időközi parlamenti választást is tartanak. Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei …